400 különböző könyvet kapott a nagykanizsai könyvtártól a CSÁO

facebook megosztás

Már a nagykanizsai Családok Átmeneti Otthonában is elérhető a Halis István Városi Könyvtár Szabad-polc szolgáltatása. Az intézménybe első körben 400 különféle könyvet hoztak a könyvtár dolgozói. – Minden felajánlást elfogadunk módszeresen és amit hasznosnak vélünk azt megpróbáljuk olyan helyre elhelyezni, ahol még egyszer életre kelhetnek ezek a könyvek, még egyszer előfordulhat, hogy belelapoznak, elolvassák. Mert sajnos ezekről a tulajdonosaik valamilyen oknál fogva lemondtak. Ennek ez az értelme és szeretnénk olyan helyre vinni, ahol talán ennek még haszna van, ahol talán ennek még örülnek – mondta Czupi Gyula a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.


Azonnal megrohamozták a polcokat az otthon lakói

Az otthonban nagyon örültek a különféle mesekönyveknek, regényeknek és sok más témájú könyveknek. Az intézményben összesen két helyről vehetik el a könyveket az itt élők. – Ez egy hiánypótló szolgáltatás, amely reményeink szerint hozzájárul a szabadidő hasznos eltöltéséhez és megerősíti a szülők és gyermekek közötti szorosabb kapcsolatot is. Bárki idejöhet, leveheti a könyveket, megnézegetheti vagy éppen meg is tarthatja ezeket beviheti a szobájába – fogalmazott Hársfalvi-Gombos Viktória a Családok Átmeneti Otthonának intézményvezetője. 

Ez egyébként már a harmadik helyszín a pláza és a kórház mellett, ahová könyvespolcokat helyezett el a nagykanizsai könyvtár. Az akció nagyon népszerű, több polcot már újra fel kellett tölteniük könyvekkel.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.