A debreceniek járnak legritkábban könyvtárba a megyeszékhelyek lakói közül

Helyi hírek Kultúra

Ha kis mértékben is, de nő a könyvtárba járók száma – írta a Népszava szombaton. A lap felidézi, hogy a rendszerváltáskor 4179 könyvtár működött az országban, ám jellemzően a kisebb településeken olyan anyagi terhet jelentettek, hogy 2006-ban már csak 2574 várta az olvasókat. Ők valamelyest el is fordultak az intézményektől: az 1990-es 1,48 milliós látogatószám 1996-ra 1,32 millióra csökkent. Azóta viszont, ha csekély mértékben is, de nő a beiratkozottak száma, jelenleg 1,51 millióan élnek a lehetőséggel.

Horváth Péter, a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója a lapnak azt mondta, hogy szakemberek szerint ha egy település lakosságának 10 százaléka jár könyvtárba, az elfogadhatónak mondható.

A megyeszékhelyek közül 13 felel meg e kritériumnak, a legimpozánsabb adatokkal Szeged (24 százalék), Kecskemét, Eger és Veszprém (23-23 százalék) büszkélkedhet, az arány Debrecenben és Győrben a legrosszabb, 4,8, illetve 5 százalék. Beiratkozószám alapján is a szegedi megyei könyvtár a leglátogatottabb vidéki intézmény közel 41 ezer használóval, országosan pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi intézménye a listaelső több mint 105 ezer regisztrált látogatóval.