bezár
 

art&design

2018. 05. 11.
Kép-regény-történet
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Képregény Szövetség közös kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kép-regény-történet 2018. május 14-én kiállítás nyílik Kép-regény-történet: A kilencedik művészet ikonjai Magyarországon címen, az Országos Széchenyi Könyvtárban.

A képregény olyan önálló műfaj, amely sajátos formanyelve révén még azt a jogot is kivívta magának, hogy a kilencedik művészetként emlegessék. Bár többféle elmélet létezik arról, hogy mikortól beszélhetünk képregényről, és arról is, hogy mit nevezhetünk egyáltalán képregénynek, az irodalommal való kapcsolata tagadhatatlan. Különösen így van ez a műfaj magyar vonatkozásait illetően.

Ennek apropóján az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Képregény Szövetség együttműködésében megvalósuló kiállítás célja, hogy prezentálja milyen a jó képregény, bemutassa a mestereket, betekintést nyújtson, mennyi munkával is készül egy képregény, egyben rálátást adjon, hogy hol és hogyan használják fel ezt a műfajt. Ezen túl a kiállítás ízelítőt ad a Füles újság indulásával kezdődő, klasszikus irodalmi adaptációra épülő, magyar “szocialista” képregény jellegzetes alkotásaiból is. Mindezek mellett pedig a különböző adaptációk alapjául szolgáló, eredeti magyar irodalmi művekre is ráirányítja a figyelmet.A tárlaton a kortárs alkotók munkái mellett olyan legendás rajzolók eredeti alkotásai is láthatók, mint Korcsmáros Pál vagy Zórád Ernő. Ezzel párhuzamosan a magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak különleges, illusztrált kiadásai is megtekinthetők.

A kiállítás több érdekességre is felhívja a figyelmet, mi köze például Pulitzer Józsefnek a legnagyobb showman, P. T Barnumhoz, ki javította ki Jókai kiadott művét az író kérésére, mit keres egy Karinthyról készült fénykép a képregény kiállításon, melyik az a híres magyar író, aki Krúdy müncheni kiadású Ál-Petőfijét ajánlotta az olvasóknak 1978-ban.
A Képregény-kiállítás részeként látható Fritz Zoltán Fritz’s Strips a Filmvilág folyóiratban megjelent, párkockás alkotások kompendiuma.

 

Kép-regény-történet: A kilencedik művészet ikonjai Magyarországon című kiállítás
Megnyitó: 2018. május 14, 16 óra
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár
Budapest, Budavári palota, „F” épület, 6. emelet, Díszterem,
Corvina terem I., II., 7. emelet Katalógus tér (Megközelíthető a Dózsa György térről
gyorslifttel vagy a 16-os, illetve a 16/A busszal a Dísz tér és az Oroszlános Udvar felől.)
A kiállítás megtekinthető 2018. május 14 és 2018. július 26 között.
A kiállítást megnyitja: Bayer Antal képregénykritikus

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Interjú Révész Emese művészettörténésszel

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés