Lyukas cipőben demonstrált a magasabb bérért Kiss Zoltán, könyvtáros. A pályáját 35 éve gyakorló férfi azt mondta, nem a hatásfokozás kedvéért vette fel a menthetetlenül elnyűtt jószágot, hanem azért, mert ez van.
A tisztes szegénységet keresztényi türelemmel és harmonikus jó kedéllyel viselő, magas, szemüveges férfival Pécsett találkoztam, a Vasarely Múzeum előtt, szombat este nyolckor. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) ugyanis Pécs múzeumi negyedébe szervezte azt a kétórás kitelepülést, amivel fel akarta hívni a figyelmet a könyvtárakban, levéltárakban, múzeumokban és kultúrházakban dolgozó közalkalmazottak alacsony bérére.
Országszerte szombaton tartották a Múzeumok Éjszakáját, s mivel az idén Pécs volt a rendezvény fővárosa, a KKDSZ úgy gondolta, most és itt kell szót emelni a szakma elhanyagoltsága miatt. Tudni kell, hogy az említett intézmények dolgozóinak fizetését 2009 óta nem emelték, a közművelődésben dolgozók bértáblája azóta változatlan. Hogy mégis emelkedett valamelyest az érintettek bére, az annak köszönhető, hogy közben a minimálbér emelkedett, s a törvény diktálta alsó összeget mégiscsak ki kell fizetni a közművelődés napszámosainak. Így kapják meg a 180 ezer forint bruttót, aminek valamivel több mint 120 ezer nettója.
A KKDSZ szerint egyébként azt szeretnék, ha a közművelődés tízezer alkalmazottja – tudásától és a pályán eltöltött éveitől függően – havonta 160-250 ezer forintot kapna kézhez. Ez az igény idén 2,7 milliárd forinttal terhelné meg a költségvetést. Erről beszélt a demonstráció kezdetén a KKDSZ elnöke, Csóti Csaba, aki szerint a fenti a kiadásra bőven van fedezete a kormánynak. Csóti azonban megemlítette, hogy a kormány ebben az évben nem mutatott hajlandóságot a tárgyalásra. Arra az újságírói kérdésre, hogy ha ez így marad, hajlandók-e sztrájkolni, Csóti azt felelte: ő akarna, de minden a dolgozóktól függ. Hozzátette: egy sztrájk akkor lehet eredményes, ha nagy a támogatottsága és ha a munkaadónak őrlődésre okot adó hátránnyal jár. A KKDSZ elnöke úgy vélte, hogy ha például egy sztrájk miatt egy kiemelt kiállítás még se tud megnyílni, akkor az kellemetlenül érintheti az idegenforgalmat és rontja a külhoni országimázst, de az is sokakat megszólít és így elgondolkodtathatja a kormányt, ha bezárnak a könyvtárak vagy a művelődési házak.
A pécsi tüntetés alig félszáz résztvevőjének túlnyomó többsége azonban még nem tervez sztrájkot, és bízik a kormány segítőkészségében. Mészárosné Sík Zsófia, aki 24 éve a pécsi Csorba Győző Könyvtár alkalmazottja képtelenségnek érzi, hogy egyetemi végzettségű, nyelveket beszélő, 20-30 éves szakmai tapasztalattal bíró közalkalmazottak minimálbérért dolgozzanak.
A kollégák hitből végzik a munkájukat
– mondta Mészárosné, majd megjegyezte:
Nem is tudom, hogyan tudnak megélni a munkatársaim a fizetésükből. Nagyon sok mindenről le kell mondjanak. Én kicsit más helyzetben vagyok, mert a férjem jól keres. Úgyhogy én tulajdonképpen hobbikönyvtáros vagyok.
A bevezetőben említett Kiss Zoltán helyzete egészen más, neki a felesége is szakmabeli. A házaspár három gyermeket nevel, s amikor egyszerre kell a háromnak ruhát venni (márpedig ez nem ritka), akkor az falhoz nyomja a családot.
Amikor a választási kampány idején már tüntettek a kollégák Pécsen a magasabb bérért, akkor nem ment el. Döntését ekképp magyarázta:
A követelésekkel egyetértettem, de úgy éreztem, ha a választás előtt tüntetek, akkor a pártom ellen kampányolok. Most viszont eljöttem, mert a Fidesz nyert, és a bérkövetelésnek nincs már kampányíze.
Kiss Zoltán biztos abban, hogy a kormány pozitív választ ad a közművelődési dolgozóknak. Egy a kérdésünkre név nélkül válaszoló művészettörténész másképp látta szakmája esélyeit:
„A kormánynak nem mi vagyunk a kedvencei. Az én szakmámról köztudott, hogy évtizedek óta Párizsra veti vigyázó szemét, mi már a Kádár-rendszerben is a nyugati művészet „uszályába kerültünk”. Ez ma sincs másképp. A mostani kormány konzervatív és kereszténydemokrata, számára a nemzeti hagyományok a legfontosabbak, nem pedig az, hogy merre halad a világ. Ezért se tartanak minket túl sokra, és nem érdekli őket, hogy mit csinálunk, mennyiből élünk.”
Ünnep volt ez a nap, a múzeumok még éjszakára is kinyitottak.
Ungár Tamás
Kiemelt képünkön Kiss Zoltán. Fotó: Sóki Tamás
