13 °C Budapest

A munkahelyi képzés fontosabb, mint az iskola?

2018. szeptember 2. 10:00

A magyarok mintegy fele úgy érzi, hogy a napi munkájához használt tudásának kevesebb, mint felét szerezte az iskolában. Úgy tűnik,  felnőtt fejjel, inkább a munkahelyünkön szerezzük meg az igazán lényeges gyakorlati tudást. Csakhogy a legtöbb cég nem biztosít képzési, fejlődési lehetőséget.

A magyarok fele úgy érzi, hogy az oktatásban megszerzett tudás kevesebb, mint a felét teszi ki annak, ami a munkájához szükséges - derül ki az OTP Bank megbízásából a Ténygyár Kft. által készített reprezentatív kutatásából, amely a munkavállalók tudásszerzési forrásait, fejlődési igényüket és ebben a munkáltató szerepét vizsgálta. Az eredményekből kiolvasható, hogy a munkavállalók mintegy harmada - 31 százalékuk - a fejlődés biztos útját abban látja, ha maga jár utána a dolgoknak, 28 százalékuk pedig a kollégáktól tanul. A tréningek, továbbképzések jelentik a kapaszkodót a résztvevők 14 százaléka számára. Ugyanakkor a munkavállalók elvárják a munkahelyi képzések megszervezését. A válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek 58 százaléka a munkáltató feladatának tartja a dolgozók képzésének, fejlesztésének biztosítását.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a munkatársak akkor érzik megbecsülve magukat egy munkahelyen, ha a cég tudatosan támogatja a fejlődésüket

 - mondta Urbanics Judit, az InsideOut Leadership vezető trénere.

Azok a szervezetek érik el a legjobb eredményt, amelyek személyre szabott fejlesztési programot állítanak össze a dolgozóknak, figyelembe véve az egyéni erősségeket és igényeket, a betöltött pozícióhoz szükséges készségeket és a jövőbeli karriertervet. Ha a munkatársat is bevonják saját fejlesztési tervének összeállításába, nagyobb elköteleződésre számíthatnak részéről, így jobb hatásfokkal tud működni a fejlesztés.

Csupán minden hetedik munkavállaló számol a munkahelyi képzésekkel, mint fejlődési lehetőséggel. A képzések hiánya vagy a nem megfelelő információáramlás is oka lehet ennek, pedig a válaszadók 45 százalékának fontos, hogy tréningeken vehessen részt, így pótolva azt a tudást, amit az iskolaévek alatt nem sikerült megszerezni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm