Életmód

Odáig vagyunk az ötletért, amivel ez a könyvtár segít az álláskeresőkön

Eredetileg olyan diákoknak akartak segíteni, akik életük első állásinterjújára készülnek. Hamar kiderült azonban, hogy az ötlet másoknak is nagy segítség.

Mondjon bárki bármit, az álláskeresés és főleg az a bizonyos sorsdöntő állásinterjú nem olcsó mulatság. Persze, amikor 8-9 éve életem első interjújára készültem, még halvány fogalmam se volt erről: egészen addig, míg ki nem derült, hogy egy állásinterjúra nem vehetek fel csak úgy bármilyen „alkalmi ruhát”. Mivel a tökéletes „interjúzós szett” legnagyobb bánatomra nem lapult ott a szekrényemben, pedig tényleg napokon keresztül kerestem, nem volt mese, venni kellett egyet. Ami – lévén épp vadul állást kerestem – baromira nem esett jól a pénztárcámnak. Sem.

Bezzeg, ha nálunk is lett volna egy olyan kezdeményezés, mint amilyen a The New York Public Libraryben indult útjára, máris egy fokkal egyszerűbb lett volna az életem. A közkönyvtárban ugyanis nemcsak a világ- és szakirodalom remekeit lehet kikölcsönözni a polcokról, hanem például az állásinterjúhoz szükséges nyakkendőt, aktatáskát vagy épp irattartót is. Ami elsőre nem tűnik nagy dolognak, de ha jobban belegondolunk, mégiscsak az.

könyvtár segítség álláskeresés

Fotó: CNN

Főleg azoknak a frissen végzett diákoknak vagy még inkább rászoruló munkakeresőknek, akik az interjú előtt nem engedhetnek meg maguknak ilyen extra kiadásokat.

Az ötlet egyébként a fiatal könyvtárost, Michelle Leet dicséri, aki azután döntötte el, hogy belevág a „Grow Up Work Fashion Library” névre hallgató kezdeményezésbe, miután vagy egy tucatnyi olyan diákot készített fel állásinterjúra, akiknek – többek között – fogalmuk sem volt arról, hogyan öltözzenek fel életük egyik legfontosabb beszélgetésére. A kezdetben diákoknak szóló ötlet azóta szépen kinőtte magát, és a ruhakölcsönző ma már nemtől, kortól és anyagi helyzettől függetlenül bárkinek rendelkezésére áll, aki rendelkezik a könyvtárba szóló, érvényes olvasójeggyel.

könyvtár segítség álláskeresés

Fotó: CNN

Az egyetlen feltétel talán az, hogy ezen a bizonyos olvasójegyen ne legyen 15 dollárnál nagyobb tartozás – írja a CNN

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top