11 °C Budapest

Elárulták a multik: ezek a magyar dolgozók legnagyobb hiányosságai

2018. november 26. 11:30

A hazai felsőoktatási intézmények évek óta nem kerülnek be a legjobb egyetemek közé, a magyar egyetemisták ezért kevésbé versenyképes képzettséget kapnak, mint a nyugati egyetemek hallgatói. A nagyvállalatok mégis szívesen költöznek Magyarországra, tömegével alkalmazva az iskolapadból kikerült frissdiplomásokat. A kérdés csak az, hogy az alacsony munkaköltség miatt jönnek ide, vagy valóban elégedettek a magyar munkavállalókkal. Mi most megkérdeztünk néhány nagyvállalatot, mennyire elégedettek a frissen végzett magyar munkavállalókkal. A válaszokból kirajzolódott, hogy leginkább a nyelvtudás és a kommunikáció terén kell fejlődniük, de az sem ritka, hogy a frissen végzett diplomások néha kissé elveszettek, azaz nincsenek tisztában azzal, mit is vár el tőlük a munkaadó.

A magyar diákok a PISA felméréseket rendszerint rosszul szerepelnek, a tendencia pedig egyre romlik. A magyar egyetemek sem állnak sokkal jobban, a Times Higher Education oktatási hetilap legutóbbi felmérése szerint mindössze egyetlen magyar egyetem került be a legjobb 500-ba világon: a Semmelweis Egyetem a 401-500 helyen végzett. Talán ennek is tudható be, hogy 10 ezernél is több magyar fiatal tanul külföldi felsőoktatási intézményben, és ez a szám folyamatosan növekszik.

Gyakori meglátás, amely szerint a magyar egyetemeknek szemléletváltásra lenne szüksége, hogy növelni tudják versenyképességünket. Noha a világ legjobb egyetemeivel a magyar felsőoktatási intézmények egyelőre nem tudják felvenni a versenyt, a Magyarországon működő multinacionális vállalatok mégis előszeretettel alkalmazzák a magyar diplomával rendelkező munkavállalókat. Természetesen ez annak is tudható be, hogy a magyar - illetve a régiós - munkaerő alkalmazása jelentősen olcsóbb, mint a képzettebb, nyugati munkaerőé. Az világos, hogy a nagyvállalatoknak pénzügyileg jobban megéri az olcsóbb, kicsit képzetlenebb munkaerőt alkalmazni, majd saját elképzelései szerint kiképezni.

Az egyetemeink lemaradása nem jelenti azt, hogy a magyar frissdiplomások kevésbé lennének alkalmasak. A Világbank kutatása azt mutatja, hogy a magyarok többet dolgoznak a nyugati államok munkavállalóinál, az alacsonyabb bérszínvonal pedig az alacsonyabb termelékenységnek köszönhető. Mi azonban nem értük be a rangsorokkal és száraz gazdasági elemzésekkel. Ahhoz, hogy megtudjuk, miben kéne fejlődnie a magyar egyetemeknek, illetve általában milyenek a frissdiplomás munkavállalók képességei, elengedhetetlen ismernünk a munkaadói oldalt. Ezért most megkérdeztünk néhány Magyarországon működő nagyvállalatot arról, hogy mennyire elégedettek a frissdiplomás munkavállalóikkal.

Részletekbe menő kérdéseinkben arra voltunk kíváncsiak, hogy melyek azok a területek, ahol az egyetemeknek fejlődniük kell, mik a munkavállalók erősségei és gyengeségei, mennyire elégedettek a frissdiplomások nyelvtudásával, valamint ismertetik-e a munkavállalókra vonatkozó igényeiket az egyetemekkel.

Nyelvtudás és kommunikáció - a két legfontosabb készség

Amennyiben valaki magasabb fizetésre vágyik, szinte elengedhetetlen, hogy beszéljen idegen nyelvet. Hatványozottan igaz ez a nagyvállalatoknál való elhelyezkedés esetén, ott ugyanis leggyakoribb munkanyelv az angol, sok esetben pedig már egyéb nyelv ismerete is szükséges a munkavégzéshez.

A magyar frissdiplomások nyelvi készségeinek megítélése összességében változó. Ahogy az várható volt, a munkanyelv minden esetben az angol. A Richternél például a minimális elvárt szint a középfok, ugyanakkor a munkavállalónak alkalmasnak kell lennie szakmai publikációk értelmezésére. Nem meglepő módon a vállalat tapasztalati szerint azon munkavállalók beszélik jobban a nyelvet, akik rendelkeznek külföldi tapasztalattal (legtöbb esetben ez Erasmus programban való részvételt jelent).

A Bosch már kevésbé volt elégedett a frissdiplomások nyelvtudásával.

Amiben a hallgatóknak fejlődniük kell, az egyértelműen a nyelvtudás, illetve úgy fogalmazok, hogy az aktív nyelvtudás. A cégcsoportnál lehetőség van a kompetenciák fejlesztésére, de nemzetközi nagyvállalatként, nemzetközi projektekkel nálunk elengedhetetlen, a munkához szükséges a jó nyelvtudás.

 - mondta lapunknak Somogyi András, a Bosch magyarországi HR igazgatója.

Náluk a középfokú nyelvtudás csupán az adminisztratív pozíciókban elég, minden más esetben folyékony nyelvtudás az elvárás.

A Magyar Telekom szerint ugyanakkor a frissdiplomások angol nyelvtudásával nincs baj, a munkavállalók magas szinten beszélik azt, második nyelv ismeretének hiánya azonban sokszor problémát jelent.

A válaszok többségében szerepelt a magas szintű kommunikációs készség is, mint elvárás. A Richter például ennek belső képzésein és mentorprogromjaoin keresztül is kiemelt jelentőséget tulajdonít. Szerintük a friss belépőkkel gyakran kell beszélni, kommunikálni, hogy megismerjék a területet.

Alapvető elvárás a jó kommunikációs (beleértve idegen nyelv használatát is) és prezentációs képesség is. Mivel ezeknek a készségeknek a fejlesztése igen idő- és költségigényes, a munkáltatók olyan fiatalokat igyekeznek kiválasztani, akik ezekkel a kompetenciákkal már rendelkeznek

- írták válaszukban.

Az elméleti tudás fontos, de semmire nem elég

Sokan tapasztaljuk, hogy a magyar egyetemek képzési rendszerében nagy szerepet kapnak az elméleti tantárgyak, a gyakorlati képzés viszont háttérbe szorul. Épp ezért kíváncsiak voltunk, hogy mi a véleménye a válaszadóknak a kérdésről. A Telekom meglehetősen elégedettnek tűnt:

A Magyar Telekom munkatársainak tapasztalatai alapján elmondható, hogy a vállalatnál dolgozó friss diplomás munkaerő kompetenciáival elégedettek a tapasztaltabb kollégák. Pozitív attribútumként kiemelhető nyitottságuk az új dolgok iránt, kezdeményezőképességük, kiváló készséggel és naprakész tudással végzik a kutatásokon, információgyűjtéseken alapuló feladatokat

 - válaszolták.

A Richter eltérő állásponton volt, a magyar diákok legfőbb hiányosságának ugyanis a gyakorlati tudás hiányát nevezték meg:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A frissdiplomások nyitottak a tanulásra, rendkívül lelkesek, azonban sok esetben csak az elméleti alapokkal, tudással rendelkeznek, a gyakorlati tudásuk még hiányos, sokszor nem találkozik az egyetemen oktatott tananyag a valós elvárásokkal. A munkaerőpiacra frissen kikerült fiataloknak így gyakran nincs elképzelésük arról, hogy a megpályázott pozíciókban mi a tényleges feladat. Másrészről a gyógyszergyártás rendkívül összetett folyamat, ami speciális, komplex tudást igényel, így a betanulási folyamat is hosszabb lehet, mint az általánosabb pozícióknál

- nyilatkozta lapunknak a vállalat.

A Richter szerint mindezt a diákok felkészültségükkel igyekeznek kompenzálni, valamint azzal, hogy alaposan utánanéznek a megpályázott munkakörnek és a vállalat tevékenységének. Válaszukban egyértelműen kiemelték az egyetemek szerepét:

Az egyetemi tanulmányok elsősorban a magas szintű szakmai tárgyi tudás megszerzésére készítik fel a hallgatókat. Gyakorlati tapasztalata viszonylag kevés van a diákoknak, így érdemes úgy megválasztani a gyakorlati helyet, amely a későbbiek során ipari környezetben is hasznos tapasztalatot biztosít. Ez azért is fontos, mert az intézményekben sajnos sokszor hiányoznak a megfelelő eszközök, vagy elavultak, így nem adottak a feltételek a munkaerőpiacon szükséges tudás megszerzésére.Az egyetemeken fókusz az egyéni tanuláson, ismeretszerzésen és feladatmegoldáson van. Ezzel szemben a munkáltatók az állásinterjúkon előnyben részesítik azokat a szakterületük iránt elkötelezett, motivált fiatalokat, akik képesek az együttműködésre, alkalmasak a csapatmunkára, emellett képesek önálló, egyéni feladatmegoldásra is

- állítják.

Mindez azt jelenti, hogy a soft skillek sok esetben piacképesebbé teszik a munkavállalót, mint az egyetemek által nyújtott elméleti tudás. A Richter emellett a digitális készségek fontosságát is kiemelte, amelyek ma már szintén elengedhetetlenek egy frissdiplomás munkavállaló számára. Az információgyűjtés, programozási nyelvek ismerete lassan alapkövetelménnyé válhat.

Amiben jók vagyunk és amiben fejlődnünk kell

A fentiekből is látható, hogy a magyar frissdiplomásokkal összességében elégedettek a válaszadó hazai nagyvállalatok. Vannak azonban olyan területek, amelyekre jobban kéne összpontosítania az egyetemeknek és a diákoknak is. Ezek közül a legszembetűnőbb a nyelvtudás - ez különösen a Bosch válaszából látszik, míg a Richter szerint a gyakorlati tudás terén az egyetemeknek kéne fejlődniük. A gyógyszeripari vállalat ugyanakkor egyéb elvárásokat is megnevezett. Az ilyen elvárások például a nyitottságra, rugalmasságra és együttműködésre vonatkoznak, de legalább olyan fontos szerintük az alázat és a türelem is.

Sokszor az is észrevehető, hogy kevéssé reálisak az elvárásaik egy munkahellyel szemben, mivel még nem dolgoztak nagyvállalatnál

- írták.

Az, hogy a diákok nincsenek tisztában vele, mit várnak el tőlük a leendő munkaadók, elsősorban ismét az egyetemi képzések hiányosságaira hívja fel a figyelmet.

A BOSCH az elvárásai között szintén megnevezte a nyitottság, rugalmasság, és együttműködési készség:

A nyelvtudás és elméleti tudás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a nyitottságra, az együttműködési képességre, a rugalmasságra

 - válaszolták. Ebből arra lehet következtetni, hogy a munkakörök betöltésénél a soft skillek legalább olyan fontosak, mint a hard skillek. Amiben viszont a vállalat szerint a külföldi munkaerőhöz képest a magyar frissdiplomások kiemelten jók, az a problémamegoldó készségük.

A Telekom a magyar frissdilpomások erősségei között kiemelték a céltudatosságot, amellyel a tervezni tudják hosszú távú karrierjüket. Amilyen céltudatosak, olyan magabiztosak is szerintük, amelyet szintén pozitív jelzőként tüntetett fel a vállalat. Minden bizonnyal az elégedettséget befolyásolja a munkaerőhiány is. A Telekom válaszában megjegyzi, hogy az informatikus munkaerőhiány őket is érinti, így aztán nem véletlen, hogy az elégedettségi "index" a telekommunikációs vállalat esetén sokkal magasabb, mint például a Richternél vagy a munkaerőhiánnyal kevésbé sújtott megyében foglalkoztató Boschnál.

Leadják a rendelést

Az égető munkaerőhiány arra ösztönzi a vállalatokat, hogy már egyetemi szinten elkezdjék a rekrutációt. Az iskolákkal való együttműködés jó befektetés a vállalatok számára, hiszen már a képzés alatt saját igényeikre szabhatják a fiatal munkavállalókat. Nem meglepő hát, hogy az összes válaszadó együttműködik a szakterületen képzést folytató szinte összes egyetemmel. A vállalatok emellett gyakornoki programokkal is várják a diákokat, amelynek fontosságát több válaszadó is kiemelte, de akár ösztöndíjakkal is támogatják a fiatalokat. A Bosch például a gyárlátogatásokat említette példaként.

A válaszadók kiemelték a duális képzés fontosságát: ezen képzési ág során a diákok már az egyetemi évek alatt munkába állnak, egyszerre sajátítva el a gyakorlati tudást és az elméleti ismereteket. Jó irány lehet tehát a duális képzés fejlesztése és kiterjesztése, ezzel kompenzálva, hogy az egyetemeket kevésbé nyújtanak gyakorlatorientált képzéseket. Az azonban világosan bebizonyosodott, hogy a nyelvi képzést ingyenesen csak ritkán kínáló egyetemi képzéseknek revideálniuk kéne a tantervet, és a diákok és saját versenyképességük érdekében nagyobb hangsúlyt kéne fektetniük az oktatott terület szaknyelvének fejlesztésére.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm