12 °C Budapest

Százezreket fizethetsz évente, ha sokáig egészséges akarsz maradni: itt a matek

2019. március 4. 05:35

Egyes orvosi vizsgálatokat javallott 1-5 évente rendszeresen elvégeztetni, azonban az SZTK-s várólisták olyan hosszúak az alapvető szűrésekre is, hogy képtelenség előre tervezni azokkal az időpontokkal. Ha a pár hónap múlva esedékes időpontunk közeledtével mégis közbejön valami, újabb hónapokat várhatnánk a sorunkra. Ezért, illetve a szolgáltatások minősége miatt is sokan választják a magán egészségügyi szolgáltatókat, és ott végeztetik el az ajánlott vizsgálatokat. Ez persze azzal jár, hogy a zsebünkbe kell nyúlnunk a gyorsaságért, és kényelemért. Egyszer-egyszer ezt egy átlagosnak mondható fizetésből meg tudjuk engedni magunknak, viszont ha minden szűrővizsgálatot ezeknél a szolgáltatóknál végeztetnénk, az erősen megnyirbálná a magyar háztartások költségvetését.

2015-ös adatok alapján még Magyarország vezette a statisztikákat a rákos megbetegedésben elhunytak számát illetően az EU-n belül az eurostat statisztikái szerint. A szűrővizsgálatok éppen a betegségek kialakulásának megelőzését, illetve azok korai stádiumának felfedezését segítik, amikor még visszafordítható a folyamat.

A Pénzcentrum által megkérdezett háziorvos kiemelte, hogy elsősorban a daganatos megbetegségek jeleit kereső szűrővizsgálatokon való részvétel ajánlott mindenkinek, főként azoknak akik már veszélyeztetett korba léptek. A kiküldött behívókra csak 30-50 százalék körüli megjelenést mutat a lakosság. A háziorvos elmondta, hogy a most zajló daganatos betegségek szűrésére irányuló kampánynak a vastagbélrákszűrés, mammográfia és méhnyakrák szűrés áll a fókuszában.

A magyar lakosságra a szomorú halálozási statisztikák ellenére sem jellemző, hogy rendszeresen járna szűrővizsgálatra. Sokan csak akkor mennek el a szűrésekre, ha valamilyen aggasztó tünetet fedeznek fel magukon, pedig a szűrés éppen a tünet-és panaszmentes személyek vizsgálatát jelenti. A szűréseken való részvétel iránt mutatott csekély hajlandóság leggyakrabban említett oka a pénz- illetve az időhiány. Mert a hosszú SZTK-s várólisták alternatívája, a magánszolgáltatók sokak számára megfizethetetlenek. 

Ez nem is csoda, hiszen a magyaroknak csaknem 40 százalékának nagy anyagi megterhelést okoz a fogorvosi vizsgálat, kezelés finanszírozása, illetve a gyógyszerköltségek megfizetése. Az EU-n belül bár nem az első helyen, de előkelő helyen vagyunk a megelőzhető elhalálozások listáján is. Ezeken a számokon akkor lehetne javítani, ha valóban rendszeresen eljutnánk a legfontosabb szűrővizsgálatokra. 

Természetesen életkortól, nemtől és életmódtól (pl. elhízástól, dohányzástól) is függ, hogy melyik vizsgálatokat javasolt elvégeznünk. A idősebb korban egyre többet kell költenünk általában is az egészségünkre, valamint a javasolt szűrővizsgálatok száma is szaporodik. Az egyszerűség kedvéért egy egészségesen élő átlagos 40 év alatti, és 40 év feletti nőnek, illetve férfinak javasolt szűrővizsgálatokat vettük alapul.

Mindenkinek ajánlott

A kortól és nemtől függetlenül a legalapvetőbb, évente elvégzendő szűrővizsgálatok, mint a vérkép, vizeletvizsgálat, fogászati állapotfelmérés, tüdőszűrés SZTK-ban is elvégeztethetőek, viszonylag gyorsan, különösebb kényelmetlenség nélkül. Ha azonban magánúton oldjuk meg, egy általános vérvétel és vérkép készítés 3000 forint körül mozog, ahogy a Doctor24 szolgáltatónál is. Egy nem specifikus vizeletvizsgálatért például a Budai Magánorvosi Centrumban 700 forintot kell fizetnünk. 

A fogorvosnál is egy egyszerű állapotfelmérés ára 5000-8000 forint, a Rózsakert Medical Centerben 6500 forintért végzik el. Ha pedig találnak is valamit, csak nőnek a költségeink: ugyanitt egy fogtömés ára 11000-től 32500 forintig is terjedhet. A tüdőszűrést, ha magánúton csináltatjuk az Uzsoki utcai kórházban elvégzik 1700 forintért, ha sürgősen szükség van rá, esetleg egészségügyi alkalmasság igazolására, akkor 5000 forintba is kerülhet, mint pl. az Oxygen Medicalnál. 

Tehát 10-20 ezer forintba kerülnek a legalapvetőbb éves szűrések is.

40 éves kor alatt

Fiatal nőként évente szükségünk lesz nőgyógyászati vizsgálatra és méhnyakrák szűrésre is. Ez körülbelül 20-25 ezer forint, kedvezményes áron hüvelyi ultrahanggal együtt a Med-Aesthetica Orvosi Központban 19900 forintért letudhatjuk a vizsgálatot. Mammográfia vizsgálatot is érdemes 3-5 évenként csináltatni. Ez az Affideánál 16 ezer forintba kerül. Ha nem is évente, de 3-4 évenként bőrgyógyászati szűrést is be kell iktatnunk, ha a kórtörténetünk úgy kívánja sűrűbben is, anyajegy szűréssel egybekötve. A Doktor24-nél 22 ezer forint egy ilyen kombinált szűrés. 

Így további 58 ezer forint kiadása van egy 40 év alatti nőnek.

Érdemes előbb-utóbb megcsináltatni olyan szűréseket is, amelyeken régen, vagy esetleg még sosem voltunk eddig, így számos kialakulófélben lévő betegség fedhető fel még a kezdeti stádiumban. Ilyen szűrés nők esetében a traszferrines labor, mely a vérszegénységet vizsgálja, melyet a rutin vérvétel nem vizsgál. Ez a Doktor24 szolgáltatónak 9500 forint. 

Egy hasi és kismedencei ultrahang vizsgálat a kisebb epe- és veseköveket, májelváltozásokat, hasnyálmirigy és lép állapotát vizsgálja. A kismedencében a húgyhólyag, a méh, és a petefészek esetleges elváltozásaira deríthet fényt a szűrés. Már 12 ezer forinttól találunk szolgáltatókat ennek elvégzéséhez, mint a Delfin Ultrahang. 

Szintén fontos vizsgálat a pajzsmirigy és nyaki lágyrészek ultrahangja, mely során cisztákat, nyirokcsomó elváltozásokat, daganatot, göböket, gyulladást keresnek. Attól függően, mennyire széleskörű a vizsgálat, ára 10-től 20 ezer forintig is terjedhet. Ajánlott még mellkasröntgent is csináltatni, mely a tüdő, a szív, a bordák és a rekeszizom állapotát vizsgálja, így kimutatható a tüdőgyulladás, tüdődaganat, TBC, szívbetegség, légmell, stb. A Doktor24-nél 8000 forintért végzik ezt a vizsgálatot. 

Ezek a szűrések még minimum 39 ezer forintba kerülnek.

Ezeket a szűrővizsgálatokat fiatal férfiaknak is ugyanúgy érdemes elvégeztetni, kivéve a transzferrines labort, illetve az ő esetükben a hasi és kismedencei ultrahang ugyanúgy a belső szerveket vizsgálja, csak azok mellett a prosztatát is. Ajánlott beiktatni a vércukorvizsgálatot is, melyből a nem éhgyomri, 0-60 perces, inzulin nélküli vizsgálat ára a Budai Magánorvosi Centrumban 3320 forint. Vércukorszint-, koleszterin és vérnyomásmérést egyébként a patikák is végeznek, és csak a tesztcsík árát kell megtérítenünk. Természetesen a tesztcsíkos vizsgálat nem mutatja meg ugyanazt, mint az orvosi szakvizsgálat. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Férfiaknak mindenképpen ajánlott a hererák-, és a prosztatarák-szűrést is elvégezniük. Egy hereultrahang ára a Doctor24-nél 15900 forint, a prosztatarák szűrése (PSA) 2400-4000 forint körül mozog.

A fiatal férfiaknak ajánlott már 40 év alatt is elvégezniük a nyaki erek Doppler ultrahang vizsgálatát, amely az agyi érszűkületeket deríti fel, megelőzhetővé téve egy esetleges store-ot. Az Affideánál 23 ezer forint ez a fajta vizsgálat. 

40 éves kor felett

A férfiakat 40 felett már sokkal több betegség fenyegeti, ezért ahogy az egészségügyi kockázat nő, úgy bővül az ajánlott szűrővizsgálatok köre is. Az addigi szűrések mellett, ahogy a 40 év feletti nők esetében, férfiaknak is érdemes tumor markereket vizsgáló vérképet készíteniük, mely a Doktor24-nél 13 ezer forint. Ezen túl érdemes a vizeletvizsgálat mellett székletvizsgálatot is rendszeresen végezniük, amely 1600 forint a Budai Magánorvosi Centrumban. Fokozottan érdemes figyelni idősebb korban már a vastagbél megbetegedéseire, ezért javallott a vastagbél vizsgálata CT-vel, amely az Affidea szolgáltatónál 48 ezer forint. 

Ebben a korban ajánlott már a csökkentett sugárdózisú mellkas CT-vizsgálat is, mellyen a tüdőrák már korai stádiumban kimutatható, olyan kisméretű gócok, daganatok is felfedezhetőek általa, amelyek egy röntgenvizsgálaton nem látszanak. Ez a vizsgálat 20 ezer forintba kerül az Affideánál. Előbb-utóbb a szemészeti szűrővizsgálatot is be kell iktatnunk, ha nem tartozunk a kevés szerencsés közé, akinek nem romlik a korral a látása. Ha kifogunk egy akciót, már optikákban ingyenesen is végeznek vizsgálatokat, azonban akár 22 ezer forint (Affidea) is lehet , amit a szemünk egészségéért kifizetünk. 

Így legalább 180 ezer forintot költenénk, ha minden ajánlott vizsgálatot elvégeztetünk, és ahol lehet még az ingyenes lehetőséget is kihasználjuk.

A 40 feletti nők esetében az addigi vizsgálatok mellett fontos a csontsűrűség-vizsgálat elvégzése, mely ultrahanggal 6000 forint a Doktor24-nél, a teljes testösszetételes vizsgálat pedig 12 ezer forintba kerül a Margit Medical Centerben. Érdemes a kardiológiai vizsgálatokat sem elhanyagolni, melynek ára a vizsgálat kiterjedtségétől függően 12-36 ezer forint az Ezüstfény Klinikán. Ebben a korban a nőknek is ajánlott már a vastagbél vizsgálat CT-vel, amely 48 ezer forintba kerül, illetve a tumor markeres vérvizsgálat is, mely drágább, mint a férfiak számára, mert nők esetén többféle tumor markerre történik a szűrés. A Doktor24-nél 18 ezer forintba kerül egy ilyen teszt. 

Nőknél 40 felett már ugyanúgy ajánlott a csökkentett sugárdózisú mellkas CT-vizsgálat, illetve a nyaki erek Doppler ultrahang vizsgálata, melyek az Affidea árai szerint 20 és 23 ezer forintba kerülnek. Tehát a 40 éves kor feletti nők minimum 220 ezer forintot költenek, ha a javasolt vizsgálatokat mind elvégeztetik magánban.

Amíg egy 40 év alatti nőnek 100-140 ezer forintot tennének ki a kiadásai, ha magánszolgáltatóknál végeztetné a szűrővizsgálatokat, addig egy 40 év alatti férfi 110-150 ezer forintot költene az egészségére, ha minden javaslatot betartana. A 40 év felettiek esetén egy férfinak 180-220 ezer forintba kerül az egészsége, addig egy nőnek ez már évi 220-260 ezer forint kiadást is jelenthet magánban. 

Egy bizonyos életkor felett érdemes évente beadatni az influenza elleni oltást, mely hatóanyagtól függően 4000 forint (Szent Margit Rendelőintézet oltóközpont), vagy 7000 forint (Rózsakert Medical Center) is lehet.

Rengeteg magán egészségügyi szolgáltatónál fizethetjük egészségpénztárból is a vizsgálatok, kezelések árát. Ez annyiban csökkenti az anyagi terheinket, hogy később kérhetünk az igénybe vett prevenciós szolgáltatások után 10 százalék adó-visszatérítést. Az egészségpénztári költések után járó adókedvezmények kihasználása egyre népszerűbb a lakosság körében, 17 százalékkal emelkedtek a befizetések 2018-ban az előző évhez képest. Ez azt mutatja, hogy egyre többen fedezik fel ezt a megtakarítási lehetőséget. Költségeinken csökkenthetünk, ha szűrőcsomagokra fizetünk be, és akkor kezvezményesen juthatunk a szolgáltatáshoz.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem