4 °C Budapest

Így intézi ügyeit a magyarok többsége: sokaknál hamar elszakad a cérna

2019. június 11. 17:30

Ha minden úgy lesz, ahogy az ügyfelek jósolják, 2024-ben holografikus ügyfélszolgálatosokkal intézzük majd ügyeinket, a cégek többségénél pedig robot asszisztens válaszol a megkereséseinkre. A jelen egyelőre egy kicsit szürkébb: 2019 Magyarországán még mindig az a biztos, aminek személyesen járunk utána, az emberek egyharmada pedig inkább havat lapátolna ügyintézés helyett. A Comnica online országos kutatásából az is kiderül, mivel ütik el az időt az ügyfelek, miközben kapcsolásra várnak. 

A piackutatók több mint 800 előfizetőt, fogyasztók, pácienst, panaszost, azaz ügyfelet kérdezett meg, milyen csatornákon intézi mindennapi ügyeit, mit gondol a hazai cégek, szervezetek ügyfélszolgálati gyakorlatáról, és mit vár a jövőtől. 

Az a biztos, aminek személyesen járunk utána

Ha ügyintézésről van szó, a magyar ügyfél első számú választása természetesen a telefon, amely magasan vezeti az egészen a chatbotig terjedő ügyfélkapcsolati rangsort. A lista a személyes ügyintézéssel, az emaillel majd az online ügyfélszolgálattal folytatódik, és ezzel a mezőny egyértelműen két részre szakad. A további online és digitális csatornák jelentős lemaradásban vannak, a sort a chatbot zárja, melyről a válaszadók csaknem fele nem is tudja, mire való. 

Amikor arról kérdeztük a válaszadókat, melyik csatornát tekintik a legalkalmasabbnak bonyolultabb ügyek végigvitelére, a személyes ügyintézés ugrott az első helyre. Azaz 2019 Magyarországán még mindig úgy gondoljuk: a fontos ügyeinket helyben kell kijárnunk. Az ügyfelek bizalmatlansága a személyességet háttérbe szorító digitális csatornákkal szemben vélhetően annak köszönhető, hogy a cégek nem kínálnak erre elég színvonalas megoldásokat: a válaszadók több mint fele azt mondta, örömmel szolgálná ki magát online csatornákon, ha találna megfelelőt. 

Az ügyfelek egyötödénél elég egyszer kihúzni a gyufát

A megkérdezettek többségének nem volt kirívóan rossz élménye az elmúlt 12 hónap ügyintézései során. Van azonban egy markáns csoport, amely érzékenyen reagál, ha nem az elképzelései szerint zajlanak a dolgok. Az ügyfelek 36 százaléka bontott már fel szerződést, mert elégedetlen volt a szolgáltatójával, egyötödüknek pedig egyetlen rossz élmény is elég volt ehhez. 

Inkább havat lapátolnék, minthogy ügyfélszolgálatot kelljen igénybe vennem

- a válaszadók egyharmada egyetértett ezzel az állítással, de bőven akadtak az ügyintézéshez rutinos nyugalommal viszonyuló ügyfelek is. 61 százalékuk jól tudja, mire számíthat, amikor felemeli a telefont, és erre lelkileg is alaposan felkészül, 10-ből 4-en pedig gyakorlatilag a társas élet részének tekintik az ügyintézést, és szívesen csevegnek az ügyintézővel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Telefon közben portalanítás

Bár még mindig a telefon a legnépszerűbb ügyfélkommunikációs csatorna, a viszonyunk vele nem teljesen problémamentes. A legtöbben arra panaszkodnak, hogy az okos menü nem elég okos, és túl sokáig tart, míg a megfelelő ügyintézőhöz kerülnek (67%). A türelmetlenebbek (ötből négyen) pillanatok alatt le is csapják a készüléket, ha nem kapnak gyorsan segítséget. Sokan kreatív várakozási stratégiákat dolgoznak ki, és amíg zajlik az ügyintézés, headsettel a fülükön kitakarítják a lakást (25%), chatelnek és neteznek (15%) vagy éppen tévéznek egy kicsit (8%). 

Ügyfélszolgálat 2024: robotgyorsaság, emberi hanggal

Öt év múlva a legtöbb cégnél virtuális asszisztens vagy robot ügyfélszolgálatos válaszol majd az ügyfelek kérdéseire: tízből hatan egyetértenek ezzel a felkínált utópiával, a válaszadók harmada pedig azt is valószínűsíti, hogy 2024-ben VR szemüvegen keresztül, otthonról fogjuk intézni az ügyeinket. Sőt, 10-ből 3-an azt is el tudják képzelni, hogy egyszer majd maga az ügyfélszolgálat jön el az otthonunkba, egy holografikusan megjelenő ügyintéző képében.

34 százalék egyetértett azzal, hogy egy robot ügyfélszolgálatos gyorsabban fog a dolgok végére járni, mint egy valódi, de azt már csak 12 százalékuk erősítette meg, hogy minden ügyét nyugodt szívvel rá is bízná. Az emberi hangot és a gépi gyorsaságot vegyítő kommunikációra már nyitottabb a közönség: a válaszadók kétharmada az egyszerűbb ügyeket szívesen intézné robottal, de szeretné, ha lehetősége lenne valódi ügyfélszolgálatossal is beszélni, ha komolyabb dologról van szó.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm