Ez már a harmadik világháború, és észre sem vesszük
Kingsley Donaldson azt állítja, hogy a háborúkat csak úgy lehet elkerülni, ha elfogadjuk és tudatosítjuk, hogy bármikor kirobbanhatnak. Márpedig erre nagyon alkalmas a mai világ, ahol a biztonság rengeteg tényezőnek a függvénye a klímaváltozástól kezdve a migráción, az egészségügyi és pénzügyi helyzeten át az erőforrások elosztásáig. A katonai stratégiai szakértő igazán ijesztő vészforgatókönyvekkel szeretné felhívni erre a figyelmet. Kingsley Donaldson a Brain Bar vendége volt idén.
Azt, aki megjárta a hadsereget, érthető módon foglalkoztatja, hogy miként lehet elkerülni a háborúkat. Kingsley Donaldson már az egyetemi tanulmányai alatt beleásta magát a konfliktusokba, többek között az észak-írországi terrorizmus gyökereit kutatta. A brit hadsereg tisztjeként szerepet kapott több európai és közel-keleti országban, dolgozott a tömegpusztító fegyverek visszaszorításán, és tárgyalt fegyveres csoportokkal Irakban. Grúziától Afganisztánig, Libanontól Moldováig próbálta előmozdítani a békét, vagyis nagyon is tisztában van a párbeszéd fontosságával a konfliktusok feloldásában.
Ezt a tapasztalatát mozgósította a 2020: World of War című, Paul Cornishsal közösen jegyzett könyvében, amelyben különböző világpolitikai vészforgatókönyveken keresztül igyekszenek felhívni a figyelmet arra, mennyire felkészületlenek vagyunk a ránk leselkedő veszélyekre egy mind bonyolultabb és bizonytalanabb világban.
hvg.hu: Gondolja, hogy felismernénk a harmadik világháborút, ha kitörne? Vagy annyira más lenne, mint amit eddig a háborúról gondoltunk, hogy még felismerni is nehéz lenne?
Kingsley Donaldson: Azt hiszem, hogy már a harmadik világháború közepében vagyunk. Rengeteg zűrzavar van szerte a világban, a dolgok nem úgy történnek, ahogy történniük kellene, ahogy azt elvárnánk. Szóval úgy gondolom, bizonyos értelemben már benne vagyunk abban a háborúban, amely globális, és nem úgy mutatkozik meg, ahogy azt megszoktuk. Nem alszunk a pincében éjszakánként a bombázások miatt, és az utcákon is viszonylagos nyugalomban járkálhatunk.
Vagyis nem a klasszikus háborús környezetben vagyunk, de ez is ugyanolyan sok pénzbe kerül, ugyanannyi bizonytalanságot gerjeszt, mint egy klasszikus háború. Szétrombolja az emberek értékrendjét és ideológiai rendszereit, pont úgy, mint egy háború.
És azt hiszem, ha elfogadjuk, hogy benne vagyunk, akkor hajlandók lennénk foglalkozni is vele.
hvg.hu: Akkor most kezdjünk el pánikolni?
K. D.: Semmi értelme. A pánik megbénítja az agyat, megakadályoz abban, hogy tisztán gondolkodjunk. Pont az ellenkezőjét szeretném, hogy lazábban álljunk hozzá a zűrzavarhoz, és rugalmasabbak legyünk.
hvg.hu: A könyv címében 2020 szerepel, vagyis a jövő év. Most hogy látja az esélyeinket?
K. D.: Látom a jeleit annak, hogy az embereket elkezdte foglalkoztatni néhány nagyobb kihívás. Az évtized első felének az elégedettségét felváltotta annak megértése, hogy a dolgok változnak és változni fognak, és erre fel kell készülnünk. Hosszú időn át viszonylag stabil gazdasággal, alacsony inflációval volt dolgunk, és tudjuk, hogy ez nem fenntartható. Tudjuk, hogy a Brexitnek is lesznek következményei. Érezhető, hogy az emberek szeretnének megbirkózni a problémákkal, a klímaválság ma már mindenkit foglalkoztat. Márpedig az első lépés a tudatosság. A könyvet azért írtuk, hogy ezt a tudatosságot bekapcsoljuk, nem megfélemlíteni akarunk, hanem elgondolkodtatni.
hvg.hu: Tud arról, hogy politikusok olvasták-e a könyvét? Elég kézenfekvő célcsoportnak tűnnek.
K. D.: Több politikusnak is elküldtük, sok visszajelzés is érkezett, hogy mennyire érdekes a könyv, de ez persze csak azt jelenti, hogy nem olvasták el. Nem zavarna, ha valaki azt mondaná, nincs igazam, mert akkor tudnám, hogy legalább olvasta. Inkább az aggaszt, hogy az emberek semmin sem gondolkoznak el. Sokan csak sodródnak, és azt mondják, modern, 21. századi emberek vagyunk, borzasztóan liberálisak, minden jó így. Csakhogy valakinek foglalkozni kell azzal a sok szarral, ami körülveszi őket.
hvg.hu: Van olyan politikus, akinek mindenképpen el kellene olvasnia a könyvet?
K. D.: Régebben gondolkodtam azon, hogy hogyan juttathatnám el Trump kezébe. Volt egy olyan elképzelésem, hogy a kiadónál összepisilnék magukat, ha Donald Trump a könyvemről posztolna a Twitteren, de aztán eszembe jutott, talán kevesebben vennék meg, ha ő ajánlaná. Örömmel elmennék Putyinhoz is, mert abból jó vita lenne. Nagy volt a kísértés, hogy odaadjam Theresa Maynek, de neki a könyvem nélkül is volt épp elég dolga.
Ha a politikusok következő generációja elolvasná, az remek lenne. Nem azért, mert leírom a mostaniakat, de nekik a jelennel kell foglalkozniuk, és az is épp elég. Az egyik banda foglalkozzon csak a mával, de egy másik gondolkozzon el a holnapról, és ha majd rájuk kerül a sor, legalább már lesznek gondolataik.
hvg.hu: Milyen gondolatai vannak, amikor azt látja, hogy Donald Trump Kim Dzsong Unnal pózol?
K. D.: A reakcióim többrétegűek. Az azonnali reakcióm, hogy ez időpocsékolás, semmi eredménye nem lesz, mert ahhoz globálisan kell a helyükre kerülniük a dolgoknak. A második reakcióm már egy magasabb szintű politikai cinizmus megnyilvánulása. Ez valami mutatvány? Vagy tényleg egy olyan vezetőt látunk, aki – mivel nem a dolgok hagyományos rendje szerint jutott oda, ahol van – őszintén hisz abban, hogy nem érdemes a dolgok hagyományos rendjét követni? Amit persze nem kell helyesnek vagy helytelennek minősíteni. A hagyományos rend csak addig hagyományos, amíg az emberek követik. A harmadik gondolatom már az, hogy ezzel a problémával foglalkozni kell, mielőtt más megteszi. Meg kell érteni, hogy mi történik, és előre kell mozdítani a dolgokat, ami nem könnyű, mert egy konfliktus közepette kell megtenni.
hvg.hu: A világra leselkedő veszélyek között hol helyezné el a populizmust?
K. D.: A populizmus megenged egy sokkal szélesebb eszmecserét a csúnya összecsapás kockázata nélkül, mivel halogatja a következményeket azáltal, hogy nem foglalkozik velük. Csakhogy minél tovább halogatunk, annál nehezebb lesz, és annál kevésbé lesz fair azokkal az emberekkel szemben, akik épp a populizmus miatt azzal az elvárással nőttek fel, hogy minden fair lesz, hogy mindenki egyenlő esélyeket és lehetőségeket kap. Mert ha hirtelen előáll egy olyan helyzet, amikor se esély, se lehetőség, az komolyan sokkolhatja a rendszert.
És egy ilyen helyzetben már komoly gondot jelent, hogy a populizmus nem szeret dönteni, azt hirdeti, hogy mindent lehet. Néha kicsit olyan, mint egy büféasztal. Nekünk viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy nem lehet mindig büféasztalról enni.
hvg.hu: Még mindig helytállónak tartja azt a tételt, hogy demokráciák nem háborúznak egymással?
K. D.: Igen, de ez nehéz kérdés ahhoz, hogy könnyű választ adjak rá. Tudja, milyenek a kismacskák?
hvg.hu: Figyelek, hová lyukadunk ki.
K. D.: Velük született ösztönnel vadásznak, lesben állnak a fűben. Azt gondolom, hogy az emberben is megvan még az agresszivitásnak egy eleme, bennünk van az ösztön, hogy harcoljunk, hogy elvegyünk a másiktól. A demokráciák többek között ezért sem képesek folyton megtartani az egyensúlyt, akár önmagukban, akár a másokkal való viszonyukban. De azt gondolom, hogy a demokráciáknak nem kell a tökéletességre törekedniük, mert a tökéletesség hajszolása egyet jelent a valóság megtagadásával.
A demokráciák tele vannak hibákkal, folyamatos szervezési figyelmet és állandó párbeszédet követelnek, és a velük kapcsolatos elvárásokat is kordában kell tartani. A nehéz helyzeteket pedig könnyen kihasználhatja néhány erős karakter – a Brexit és Nigel Farage jó példa erre. Egy karizmatikus személyiség ugyanis, ha erős világnézete is van, maga köré tudja gyűjteni az embereket, akik kicsit elveszettnek érzik magukat, vagy bizonytalanok abban, hogy mit akarnak.
hvg.hu: Kit tart ma a legveszélyesebb politikusnak?
K. D.: Ez komoly verseny, ráadásul hosszú távú, sok versenyzővel. A válasz azért nehéz, mert kockázata lehet annak, amit tesz valaki, és aztán annak is, ahogy az emberek erre reagálnak. De hogy ki a legveszélyesebb? Azt gondolom, hogy Narendra Modi Indiában nagyon érdekes helyzetben van. A világ legnagyobb demokratikus választásán nyert, ami mesés lehetőség arra, hogy egy feltörekvő országot egészen új szintre emeljen. Ekkora mandátumot nyilván rossz célokra is felhasználtak már a múltban. Nem azt mondom, hogy Modi a legveszélyesebb, a leginkább destabilizáló politikus a világon, csak annyit, hogy az egyik legérdekesebb helyzetben van, és érdemes lesz figyelni rá.
Bibi Netanjahut, vagy a szaúdi, esetleg az iráni vezetőket már ismerjük, Trump is egy ideje itt van velünk, Kim Dzsong Un és Putyin is. Ha viszont az indiai gazdaság fellendül, India nagyon komoly játékos lesz, nemcsak a térségben, hanem az egész világon. Modi ezért számomra a következő öt év legérdekesebb politikusa, bármit tesz, annak hatása lesz a világra. Remélem, hogy pozitív irányban.
hvg.hu: Az Európai Unió is túl van egy választáson. Mint intézmény, mint szervezet mennyire képes az EU megvédeni a polgárait a háborútól?
K. D.: Igazán kár, hogy nem vagyunk jobban a tudatában annak a különleges erőnek, amely az EU létezésének az alapja, de úgy gondolom, Európa-szerte egyre világosabb, mennyire nem jövünk ki jól abból, ha az európaiak egymással harcolnak. Nekünk talán minden más térségnél több tapasztalatunk van a háborúzásban, és őszintén hiszem, hogy sokkal érzékenyebbek vagyunk a nemzetközi kapcsolatoknak erre az aspektusára. Az EU, azt gondolom, nagyon jó abban, hogy érveket találjon arra, hogy ne kelljen háborúzni. A Brexit ezért is okozott ekkora felfordulást, mert nemcsak az Európai Uniót kezdi ki, hanem ezt az elvet is mozgósítja.
A mélyebb problémát abban látom, hogy az EU minél inkább szabályozni akarja a saját belső működését, annál több súrlódásnak ad teret, ami aztán olyan formában tör a felszínre, ami nem igazán hasznos. Ha visszagondol az elmúlt évek néhány elakadására, például a migránsválságra az unió határainál, amelyet aztán az EU közepén próbáltak törvényi és egyéb eszközökkel kezelni, az épp ezt a gyengeséget mutatta meg. Nehéz nyomástesztnek kitenni az EU-t, mert ehhez egy az EU-nál is nagyobb egységre lenne szükség. Egy nagy hajó teszteléséhez nagy tengerre van szükség.
hvg.hu: A Brexit mekkora tengernek számít?
K. D.: A Brexit próbára teszi az EU-t, és az EU, azt gondolom, nagyon jól reagál. Ami nem jelenti azt, hogy a Brexit helytelen lenne, minden egyes ország viselkedhet úgy, ahogy az adott időben és térben jónak látja. Az unió viszont azt kéri az emberektől, hogy hosszabb távon is gondolkodjanak, és vegyék figyelembe mások álláspontját is annak érdekében, hogy valamiféle egyensúlyt találjanak.
Persze egyensúlyt nem mindig lehet találni, különösen szigeteknek, amelyek nagyon is tudatában vannak annak, hogy végső soron egyedül vannak. Írország és Nagy-Britannia is osztozik ezen a szigetmentalitáson. Írország úgy próbálja meg bebiztosítani magát, hogy nagyobb térségekhez kapcsolódik, kicsit úgy, mintha életmentő csónakokkal szerelné fel magát. Nagy-Britannia most az evolúciójának azon a szintjén van, amikor el kell dobnia magától ezeket a kötöttségeket. Ezek ciklikus jelenségek. Az EU-nak pedig meg kell szereznie a képességet, hogy kezelje a változásnak ezeket a ciklusait.
Nincs semmi rossz abban, ha az emberek kilépnek, mint ahogyan abban sem, ha csatlakoznak. A bandák már csak ilyenek, történik valami, továbbállnak. Ez persze a dolgok leegyszerűsítése, de azt hiszem, hasznos néha egyszerűsíteni, mert így könnyebben juthatunk el a megoldáshoz.
hvg.hu: Hogy látja, a mai emberek jobban tisztában vannak azzal, hogy mi történik a világban a korábbi generációkhoz képest?
K. D.: Igen, de ennek van egy hátulütője is: jobban odafigyelnek, de sokkal gyengébb képességeik vannak arra, hogy megértsenek, elemezzenek dolgokat. Sokat tudnak, de keveset értenek. Az információ olyan mennyiségben és sebességgel áll rendelkezésükre, hogy az nagyon megnehezíti a feldolgozásukat az agynak. Ha ma nem az információ mennyiségét tartanánk fontosnak, hanem azt, hogy értelmezzük ezeket, akkor sokkal többet megértenénk a világból.
Nem pánikolni, higgadtnak maradni is egy képesség, és ezt meg kellene tanulnunk.
hvg.hu: A vészforgatókönyvek után milyen következtetésre jutott: mi a legjobb módszer a háború elkerülésére?
K. D.: A párbeszéd. A folyamatos párbeszéd. Függetlenül a fölrajzi helyzettől, attól, hogy országokról vagy szövetségekről van szó. Párbeszédre szükség van egy konfliktus előtt, közben és után, és jóval a konfliktus után is, sőt az után is, hogy a konfliktust már rég elfelejtették. Mert ha nem beszélünk, akkor csak találgatunk, és annak ritkán jó a vége.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
