Új tantárgyat vezethetnek be 2020-tól

Digitális kultúra néven várhatóan új tantárgy is bekerül angolszász mintára a hazai köznevelés repertoárjába – tudta meg lapunk Major Gábortól, a készülő Nemzeti alaptantervhez szakmai javaslatokat benyújtó Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) korábbi vezetőjétől. Az alkotópedagógiai tananyagok fejlesztésével foglalkozó Makerspace.hu ügyvezetője azt mondja, a szakképzésben is hangsúlyos szerephez fog jutni a digitális alkotás: uniós forrásból országszerte 60 alkotóműhelyben gyakorolhatják majd a diákok például a lézervágást, robotikát, 3D-s tervezést és nyomtatást, elektronikai programozást vagy éppen a digitális varrást.

Csókás Adrienn
2019. 07. 31. 5:55
null
A képességek fejlesztése mellett óriási sikerélményt nyújt a gyerekeknek a saját ötletek megvalósítása Fotó: Picasa Forrás: Makerspace
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rég túl vagyunk azon a korszakon, amikor a technikaórát az olló-ragasztó párosával való ügyeskedés töltötte ki, a folyamatosan fejlődő digitalizáció révén egészen új eszközök használatára nyílik lehetőség iskolai keretek között is. Elsősorban a szakképzés korszerűsítését és a pályaorientáció támogatását tűzte ki célul az öt éve működő Makerspace.hu, amelynek nem mindennapi tananyagcsomagjai egyre több iskolához jutnak el. Major Gábor, a fejlesztőcsapat ügyvezetője lapunknak elmondta: a jövő munkavállalóit szeretnék versenyképessé tenni a tananyagaikkal, amelyek ötvözik a hagyományos barkácseszközök és a digitális technológia használatát.

– Műhelyünkben játékos formában sajátíthatják el a diákok olyan modern eszközök használatának fortélyait, mint a lézervágó, a 3D-s nyomtató, digitális varrógép vagy épp a programozható robotkar. A feladatok mindig valamilyen kerettörténet köré épülnek, legutóbb például egy „okosvárost” építettek fel általános iskolás gyerekek, mégpedig úgy, hogy ők maguk találták ki, milyen létesítményekre van szükség, megtervezték, majd egy terepasztalon lemodellezték az egészet, ráadásul mindehhez különböző mikroelektronikai elemeket (szenzorokat, motorokat, vezérlőegységeket) használtak, hiszen a feladatok során az elektronika és robotika alapjait is elsajátítják. Nagyon fontosnak tartjuk a szakmaközi tudásátadást és a széles látókört, hiszen a digitalizáció és automatizálódás minden szakterületet érint – mutatott rá Major Gábor.

A képességek fejlesztése mellett óriási sikerélményt nyújt a gyerekeknek a saját ötletek megvalósítása
Fotó: Makerspace

A Makerspace.hu tananyagait mérnökökkel együttműködve a pedagógusok fejlesztik, és a cég saját táboraiban, szakkörein tesztelik, finomítják őket. A tizenöt különböző tematikájú (például Jövő városa, Szuperhősök, Mesterséges intelligencia) pedagógiai csomagból három készült el angol és magyar nyelven, amelyek mindegyike tartalmazza a tanári kézikönyveket, munkafüzeteket, digitális segédanyagokat és az alkotómunkához szükséges alapanyagokat. – Az első megrendelőink magán- és egyházi fenntartású iskolákból érkeztek, de bízom benne, hogy rövidesen az állami köznevelési és szakképzési intézményekben is tudunk mintaprogramokat indítani, bár tény, hogy egyelőre inkább szakköröket, táborokat, tanórákon kívüli foglalkozásokat tudunk támogatni. Ez remélhetőleg hamarosan változni fog, mert a 2020-ban bevezetendő új Nemzeti alaptantervben angolszász mintára várhatóan meg fog jelenni a Digitális kultúra nevű új tantárgy, a mi tananyagaink pedig tökéletesen illeszkednek ehhez a koncepcióhoz – hangsúlyozta az ügyvezető.

Major Gábor úgy véli, a digitális közösségi alkotóműhelyeknek (nemzetközi elnevezéssel makerspace-eknek) a pályaorientációban is komoly szerepük lehet, hiszen a saját tervezésű alkotásoknak magas élvezeti értékük és motivációs erejük van, így olyan diákokat is meg tudnak szólítani, akiknél a hagyományos pedagógiai eszközök kudarcot vallanak.

– A fiataloknak óriási sikerélményt nyújt, hogy a saját ötleteiket valósíthatják meg a tervezéstől a kivitelezésig, és kiélhetik kreativitásukat. Játék közben pedig észrevétlenül fény derül a rejtett tehetségekre, fejlődik a finom motorikus mozgásuk, a vizuális látásmódjuk és sok más képességük – fogalmazott Major.

A tananyagfejlesztő szakember beszélt arról is, hogy a szakképzési reform keretében országszerte hatvan digitális közösségi alkotóműhely jön létre uniós pályázati forrásból.

– Több centrum jelezte már, hogy kísérleti jelleggel várhatóan már az ősszel induló tanévben elkezdik használni a tananyag-csomagjainkat. Mindehhez elengedhetetlen a pedagógusok képzése is, hiszen az új eszközök használatát és az alkotó pedagógia alapjait egyaránt el kell sajátítani. Százötven pedagógus már megtapasztalta, mennyire inspiráló ilyen közegben dolgozni. S mire a projekt a végéhez ér, akkorra komoly országos hálózata lesz a műhelyeknek, amik várhatóan a települések és a környező vállalatok duális képzésébe is szervesen bekapcsolódnak – jegyezte meg Major Gábor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.