MIBE Hírlevél, 2019. november-december

 

A Marketing térítéses információszolgáltatások konferencia anyagából…

Sorok között olvasás – segít a használó / ügyfél valós szándékát megismerni

A lehetséges ügyfelek / használók nyelvi kifejezésmódjának tudatos figyelése lehetőséget teremt arra, hogy kiszűrjük a nem komoly rendelési szándékkal közelítőket. Az egyes szám első személyben / többes elsőben nyilatkozó szövegéből azt is megtudhatjuk, hogy mennyire kompetens az adott személy a szakterületen, illetve pozíciójában. Az általános alany használata veszélyt jelez. A könyvtár – küldetése szerint – minden használót kiszolgál. Üzleti használók esetén azonban érdemes idejében kiszűrni a kamuérdeklődőket, akiknek csak összehasonlításra kell az árajánlat, vagy aki feltehetően nem lesz elégedett a teljesítéssel – akármilyen szintű is legyen az. A kompetencia szintjének vizsgálata egyéb információk mellett az illető saját szövegéből is történhet. Ezekre mutatott eszközöket Síklaki István szociálpszichológus a Magyar Információbrókerek Egyesülete és a KSH Könyvtár közös konferenciáján. Előadásának összefoglalója: “A verbális kommunikáció jelentős része – a közhiedelemmel ellentétben – tudattalan nyelvi automatizmusok eredménye. Ez a körülmény sok lehetőséget ad arra, hogy a kommunikátor akaratlanul is eláruljon valamit, a pragmatika, diskurzus elemzés és hasonló tudományok eszközeivel pedig ezek gyakran megragadhatók.” F: 2019. nov. 28.

 

Változó használói igények: instant tájékoztatás

– Csak a lényeg kell!
– Kaphatok adatokat idősorban?
– Ma délután 4-ig, de legkésőbb holnap reggelre!
– Ez docx legyen, az xlsx, az pptx, ezt pedig mutasd be személyesen!
– Legyen jól olvasható a mobilon is… nekem iPhone … neki meg Android!
– Természetesen angolul!
– Legjobb lenne egy rövid videóban!Ű
– Csinálj egy infografikát arról, hogy…
– Reggel az autóban szeretném meghallgatni a legfontosabb híreket!

Így foglalta össze Kóródy Judit az Infodok Kft, azaz Telekom információs szolgáltatója felé érkező elvárásokat a Magyar Információbrókerek Egyesületének és a KSH Könyvtárnak közös, Marketing a térítéses információszolgáltatásokban c. konferenciáján. Következtetése volt: testre szabás! Testre szabás a tartalom, a formátum és az információs csatornák terén egyaránt. Érdekes példa: az automatikusan érkező témafigyelésnél jóval hatékonyabbnak bizonyult a személyes hangú levélben küldött tartalom – a szolgáltatás igénybe vétele jelentősen megnövekedett. F: 2019. nov. 28.

 

Amíg mi megtaláljuk a szavainkat, az influenszerek rég elvitték a figyelmet

… hívta fel a figyelmet Turcsán Tamás a Magyar Információbrókerek Egyesületének és a KSH Könyvtárnak közös, Marketing a térítéses információszolgáltatásokban c. konferenciáján. A startup- és közösségi média szakértő a generációs különbségeket taglalva megjegyezte: ha az internetes feltaláló silver surfer (ezüst hajú internetező) generáció tagjai nem váltanak az újabb generációs kommunikációs stílusra, akkor befellegzett nekik. A fiatal influenszerek saját elképzeléseik szerint alakítják a piacot – nélkülük. Konkrét példa: az információ kínálata mellé, vagy méginkább azzal együtt konzultációs szolgáltatás kínálkozik a portfóliába. Másik javaslata ez előfizetéses oktatás üzleti modellje. Persze, nem egyszerű a fiatalodás… De annak sokkal kisebb az akadálya, hogy idősebbek együttműködjenek a az idősebbek gondolatait, szolgáltatásait piacra artikuláló generáció tagjaival. (MG) F: 2019. nov. 28.

 

Hírek

Egy jogi könyvtáros kedvenc forrástippjei a könyvtári és információs (LIS) szakmán belüli diverzitásról

Clara Cabrera, a kutatási és tájékoztatási felügyelő, egyben társalapítója az SLA Diversity, Inclusion, Community & Equity (DICE) caucus-ának. A társadalmi igazságossággal kapcsolatos kedvenc forrásait sorolja fel. E terület és a hozzá kötődő megmozdulásokkal kapcsolatos események követése lényegében a vezetők e kérdésekkel kapcsolatos munkájának nyomon követése. Néhány módszer, amellyel megpróbálok lépést tartani:

In The Library With The Lead Pipe: Ez a folyóirat néhány remek alaptéma található. Néhány olyan cikk, amelyet jó volt olvasni és elgondolkodni rajtuk pl. April Hathcock, Jennifer Vinopal, Fobazi Ettarh, Stephanie Rosen és sok más nagyszerű gondolkodó és író tollából.

Library Juice Press: Ez az egyetemi kiadó a különféle érdeklődésre számot tartó társadalmi igazságossággal foglalkozó könyvhöz enged hozzáférést. Van egy polcom e címeknek, köztük Melissa Morrone, Nicole A. Cooke, Annie Downey, Lua Gregory, Shana Higgins, Maria T. Accardi, Emily Drabinski és még hasonló szerzők műveinek.

Twitter: Elsősorban azon embereket követem, akiket láttam konferenciákon beszélni, akik szerzők a területen. Vagy akiket személyesen ismerek, mert informális beszélgetéseket folytattunk különféle LIS-kérdésekről. Továbbá néhányat a következő csoportok közül: @diversebooks, @NYCRadRef, @libdiverse, @librarieswehere, @derailforum, @librariesresist. És az általános témák követése érdekében olyan hashtagot keresek, mint például #library, #POClibrarians, #POCinLIS, vagy bármi más, ha konferencia vagy szimpózium készül a LIS társadalmi igazságosságáról és sokféleségéről.

Libraries: we here: Ebben a blogban a könyvtárak és levéltárak különböző csoportokhoz tartozó munkatársai osztják meg gondolataikat. Mindez a Medium-on jelenik meg, azaz olyan platformon, amelyet információs szakemberek egyénileg használnak gondolataik megosztására. Ezek teljes terjedelemben hozzák azokat az ötleteket, amelyek rövid megfogalmazásban a Twitter-en keresztül, vagy informális módon válnak folyóiratcikkek, konferencia-előadások vagy könyvfejezetek kiindulóforrásaivá. Egy író, akit érdemes követni a Mediumon: Jessamyn West, aki “vidéki tech geek”. (ref.: MG) F: https://web.jinfo.com/go/blog/74594 2019. jún. 5.

 

Repülőgép-forgalmi adatok – cenzúrázatlanul

Az Átlátszónak most mégis sikerült megszerezni a repülőgépek összes eddigi útvonalát, amikből kiderül, hogy a honvédség két Airbus A319 és két Dassault Falcon 7x típusú repülője olyan helyeken is járt az elmúlt évben, mint Dubaj, Las Vegas, Málta vagy Panama. Hivatalos tájékoztatást semmit nem adtak ezekről az utakról, és a Honvédelmi Minisztérium az Átlátszó kérdésére sem árulta el, hogy kiket és miért utaztatott egzotikus helyszínekre, kaszinóvárosokba, adóparadicsomokba és népszerű külföldi nyaralóhelyekre a Magyar Légierő közpénzen.

Bár a legismertebb repülőgépfigyelő oldalakról letiltották a Magyar Honvédség repülőgépeit, az interneten létezik egy cenzúrázatlan fóruma is a repülési adatoknak, ahová sok ezer, a földgolyó számos pontján élő önkéntes az interneten keresztül folyamatosan tölti egy olcsó vevőkészülékkel bárhol leolvasható transzponder-jeleket. Ezek a földi vevőkészülék környékén elrepülő légi járművek adatait tartalmazzák.

A repülőgépek mozgását a rajtuk elhelyezett transzponder segítségével lehet nyomon követni. Az eszköz rádiójeleket bocsát ki, amelyeket bizonyos körzeten belül földi antennák képesek leolvasni. A repülők transzpondere által leadott jel mutatja a gép lajstromjelét, pozícióját, repülési magasságát és sebességét is, vagyis a kisugárzott jelek összessége pontos képet ad az általa megtett utakról. Ezeket a Föld számos pontján leolvasott jeleket gyűjtik be a neten keresztül és összesítik pozícióvá és útvonallá a repülőgépfigyelő oldalak. F: https://atlatszo.hu/2019/12/12/mit-keres-a-magyar-legiero-a-kanari-szigeteken-las-vegasban-dubajban-maltan-vagy-panamaban 2019. dec. 12.

 

A nyílt hozzáférésű adatok EU-portálja

A nyílt hozzáférésű adatok európai uniós portálja az Európai Unió intézményeitől és egyéb szerveitől származó adatkészletekhez nyújt hozzáférést. A portál tartalma fokozatosan bővül. A honlapon közzétett adatok szabadon felhasználhatók kereskedelmi vagy egyéb célra.

A Bizottság elő kívánja segíteni ezeknek a közérdekű adatoknak az innovatív felhasználását és a bennük rejlő gazdasági potenciál kiaknázását. Ebből a megfontolásból döntött úgy, hogy térítésmentesen a nyilvánosság rendelkezésére bocsátja őket. A portál továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az uniós intézmények és szervek nyitottabban működjenek és elszámoltathatóbbak legyenek.

A portál a következőket nyújtja:
– szabványos katalógus, amely megkönnyíti az uniós intézmények adataihoz való hozzáférést;
– azoknak az alkalmazásoknak és webes eszközöknek a listája, amelyek felhasználják ezeket az adatokat;
– SPARQL-végpont (lekérdező interfész);
– a REST architektúrának megfelelő alkalmazásprogramozási felület. F: https://data.europa.eu/euodp/hu/data/

 

Megújul és digitális alapú lesz az ingatlan-nyilvántartás rendszere

A cél az, hogy két év múlva akár órák alatt bejegyezzék a tulajdonjogot – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Tuzson Bence közölte: az emberközpontú közigazgatás további fejlesztése érdekében egyrészt törekednek az elektronikus közigazgatás erősítésére, másrészt pedig az ügyintézési folyamatok egyszerűsítésére, ezzel kapcsolatban több ezer oldalas jogszabálycsomag is készült.

Az államtitkár az ügyintézések egyszerűsítésére példaként említette, hogy a tervek szerint, ha valaki vállalkozó akar lenni, akkor a jövőben nem kell vállalkozói igazolványt is kérnie és egy adóbejelentést is megtennie, hanem egy egyszerű adóbejelentéssel megkezdheti a tevékenységet. További példaként hozta fel, hogy eltörlik azt a szabályt, amely előírta: a vállalkozó tevékenységét 30 napon belül szúrópróbaszerűen ellenőrizni kell.

Szólt arról is, hogy meg akarják újítani az ingatlan-nyilvántartás rendszerét. Elmondta, a földhivatali rendszer Mária Terézia korából, az 1700-as évekből származik, ezen pedig változtatni kell. Erre egy kétéves programot dolgoztak ki, a cél az, hogy a teljes nyilvántartást elektronikusan hozzáférhetővé tegyék. Úgy fogalmazott: azt szeretnék, hogy ha valaki két év múlva egy adásvétel miatt betér egy ügyvédi irodába, mire kisétál onnan, a tulajdonjoga már be is legyen jegyezve. F: https://www.penzcentrum.hu/vallalkozas/na-vegre-300-eve-varunk-erre-a-valtozasra-rengeteg-magyar-eletet-konnyiti-meg.1084931.html 2019. nov. 8.

 

Itt a magyar ökoszisztéma-alaptérkép – a természeti rendszerek állapotát mutatja be és értékeli

Az országosan teljes lefedettségű térkép országosan összesen 56 kategóriára bontva mutatja meg http://web.map.fomi.hu/nosztep_open/ ökoszisztémák aktuális elhelyezkedését, kiterjedését, gyakoriságát. A természetközeli gyepterületek, erdők és egyéb fás szárú növényzettel borított területek, valamint a vizes élőhelyek és a felszíni vizek mellett a térképen szerepelnek a mesterséges felszínek és az agrárterületek is.

A 20×20 méteres felbontású, rasztergrafikus, adatintegrációval készült térkép alapját a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) mellett például erdészeti és talajtani adatbázisokból származó, továbbá távérzékeléssel gyűjtött adatok képzik. A végeredmény a szakemberek számára segítséget nyújthat a speciális élőhelyek keresésében, az egyes európai uniós jelentőségű élőhelyek elterjedésének vizsgálatában védett természeti területeken kívül is, de a településrendezési tervek készítésében, valamint a hatósági ügyek döntés-előkészítési szakaszaiban is referenciaként szolgál.

Az alaptérkép módszertani fejlesztésekor fontos szempont volt, hogy a térkép mögött lévő adatbázisok frissítésével a térképet a későbbiekben aktualizálni lehessen, ne csak ebben a projektben lehessen felhasználni ezt az alapmunkát. Ezt követően lehetőség nyílik majd a felszín-, és vízborítás, valamint a tájhasználat változásának követésére, elemzésére és a trendek kimutatására is.

A térkép nyilvánosan böngészhető, térítésmentesen és szabadon felhasználható, a raszteres állományok letölthetőek, továbbá a térképhez kapcsolódó részletes dokumentáció is a nagyközönség és a szakemberek rendelkezésére áll.

Az Agrárminisztérum szerint az alaptérkép adataira épülve kerül sor a közeljövőben 12 kiválasztott ökoszisztéma-szolgáltatás állapotának biofizikai, gazdasági és bizonyos esetekben társadalmi értékelésére – így az állati beporzás, az élelmiszertermelés, a mikroklíma-szabályozás és a természetben való rekreáció vizsgálatára. F: https://qubit.hu/2019/11/11/elkeszult-magyarorszag-20×20-meteres-felbontasu-okoszisztema-terkepe 2019. nov. 11.

 

Értékeink térképe – friss felmérési adatok Magyarországról is

Hol tart Magyarország Európában és Közép-Kelet-Európában? – Ennek megállapításában segít a Pew Research. 2019-ben felvett adatok segítségével mutatja be a Közép-Kelet-Európa értéktérképét. Összefoglaló: https://www.pewresearch.org/global/2019/10/17/az-europai-kozvelemeny-harom-evtizeddel-a-kommunizmus-bukasa-utan/ A teljes anyagból https://www.pewresearch.org/global/2019/10/15/european-public-opinion-three-decades-after-the-fall-of-communism/ kiderül sok egyéb mellett, hogy a vizsgált országok között hogyan vélekedünk az Európai Unióról, saját kilátásainkról, a genderegyenlőségtől, mennyire fogadunk el idegeneket, melegeket, hogyan vélekedünk a hagyományos családmodellről, ezen belül az alacsonyabban / magasabban képzettek, fiatalabbak / idősebbek; mit gondolunk választott képviselőinkről. (MG)  F: https://www.pewresearch.org/global/2019/10/15/european-public-opinion-three-decades-after-the-fall-of-communism/ 2019. okt. 15.

 

Mik azok a keresési operátorok és milyen szerepük van a keresőmotoroknál?

A keresési operátorok olyan speciális karakterek, melyek segítségével egyedi lekérdezések állíthatók össze a keresőmotor kezelőfelületén. Használatuk által könnyebben és rövidebb idő alatt juthat el a felhasználó a keresett tartalomhoz, dokumentumhoz.

A speciális keresések típusai:
– helyettesítő karakterekkel történő keresés
– fuzzy keresések
– közelségi keresések
– tartomány keresések
– logikai operátorokkal meghatározott relációs keresések (…) F: https://kereses.blog.hu/2019/10/29/mik_azok_a_keresesi_operatorok_es_milyen_szerepuk_van_a_keresomotoroknal 2019. okt. 29.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük