A Könyvtári Figyelő, 65. évf. (2019) 4. sz. (2020. január) számában megjelent
tanulmány szerzői webváltozata
Helyismereti gyűjtemények a
mobilitás és élménymegosztás tükrében
A helytörténeti gyűjtemények különleges helyzetbe kerültek a
közösségi média korában. A tudományos hitel és a populáris téma népszerű
megosztási alapanyaggá tette a vizuálisan is vonzó régi képeket, közös múltat
felidéző híreket, amelyek idősíkokat, történeteket sűrítenek egyetlen
kimerevített pillanatba, s megosztott tartalomként – tematikus csoportokban
vagy csatornákon – gyakran tudományos kontextus nélkül is "megállnak saját
lábukon", sikert aratnak akár hozzáadott többlet-információk, narráció
hiányában is.
A kétezres évek végétől a leendő könyvtárosok
képzésében is törekedtünk a hely- és kortörténeti értékű gyűjtemények
fejlesztésére, illetve a korszerű, webes tájékozódás és tájékoztatás
szempontjából megkerülhetetlenné vált közösségi hálózati ismeretek összekötésére.1
Kimondva-kimondatlanul, a könyvtáros szakma egyik vonzó kitörési pontjaként
tartjuk számon a közösségi médiában gyakorolható tartalomszolgáltatási
aktivitást.
Az utóbbi években azonban felerősödtek a
korábban még “win-win” alapon ellensúlyozható kritikus vélemények, a személyes
adatok fejében ingyenes közösségi média a félretájékoztatás és álhírek
közkeletű szimbólumává vált. Kapcsolati háló és aktivitás alapján testreszabott
megosztás- és hírfolyamával a Facebook véleménybuborékokba zárta olvasóit, s
működése hátteréről is nyilvánvalóvá vált, ami korábban is sejthető volt, hogy
adatainkat olyan cégeknek is kiszolgáltatja, amelyek azt a könyvtártudomány
céljaival összeegyeztethetetlen politikai manipulálásra használják.2
Föl kell tehát tennünk a kérdést újból:
szolgálhatja-e céljainkat a közösségi média, vagy jobb, ha tíz év után
szétválnak útjaink? Érdemes-e munkaidőt, feladatkört szánni jelenlétünk
színvonalas fenntartására? Mi maradt érvényes a korábban vonzó lehetőségekből
és mit jelentenek az elmúlt évtized változásai a könyvtártudomány
szempontjából?
A megváltozott körülményeket érdemes ismét a
helyismereti gyűjtemények látószögéből elemezni. A vizualitás-központúság és a
közös tér-idő élménye változatlanul jellemző, népszerű megosztási téma,
kérdésünk így ismét az lehet, kínál-e komoly lehetőséget könyvtárak,
gyűjtemények számára, ha minőségi, hiteles tartalmaik megosztásával részt
vesznek a közösségi média tartalom-mezőnyében.
Alkati hasonlóság
A kétezres évek első felében több szempontból is logikusnak,
természetesnek láttuk a tájékoztató könyvtáros hivatás webes megújulási
lehetőségeként értelmezni a közösségi média aktivitást.3 A közösségi
médiában sikeres tartalom megosztó “aktorok” és a könyvtáros hivatás alkati
hasonlósága nyilvánvaló. Míg egy történésznek kivételes érzékre, a tudományos
kutatómunka mellett sok időre és a közösségi média iránti fogékonyság
szerencsés együttállására van szüksége ahhoz, hogy népszerű megosztások
sorozatával a tudomány rangját is emelje, a könyvtáros hivatás "ab
ovo", természetesen illeszthető a sokféle érdeklődést, olvasói attitűdöt
keverő új média elvárásaihoz. Változatlanul igaz, hogy a közösségi média is egy
nagy olvasóterem, csak virtuális és nagyon zajos...
Bár a helyismereti könyvtárosok nem
feltétlenül tudósok és még kevésbé professzionális influenszerek, motivációikban sok tekintetben hasonlíthatóak a
komolyabb bloggerek, youtuberek indíttatásához.
1. A gyűjtemény ismerete: átlag fölötti ismeretekkel rendelkeznek
megosztásra érdemes, érdeklődésre számot tartó tartalmakról, hiszen ismerik a
gyűjteményt, amellyel foglalkoznak;
2. A tájékoztatás feladata: tanult és folyamatosan gyakorolt
kompetenciájuk a személyre, célra és befogadóra szabott ismeretátadás
képessége;
3. Elkötelezettség a téma iránt: személyes elkötelezettséggel osztják
meg tudásukat, hiszen maguk is kötődnek a helyhez, a településhez, szívügyük a
helytörténet;
4. A gyarapítás igénye: nyitottak az újdonságokra, hiszen
rendszerként látnak rá a gyűjtőkörbe tartozó információk szerkezetére,
szükségszerűen örülnek az új összefüggések, tételek megjelenésének, s
kontextusba tudják helyezni a korábban ismeretlen adalékokat;
5. Tájékozódás, interdiszciplinaritás: rendelkeznek a témához adekvát
kapcsolatokkal, vagy létre tudják azokat hozni, ha szakértőkre, hitelesítő
szakirodalomra van szükség a tartalom feltárásához, annak információkban gazdag
közreadásához.
Fontos tisztán látni, hogy a közösségi média
megítélésének változása ezeket az alkati egyezéseket nem befolyásolta, a
könyvtáros hivatás információt megosztó vonásai továbbra is összeegyeztethetőek
a tartalmakat posztoló bloggerek,
véleményvezérek aktivitásával. Ha a hiteles információk, tudományosan
megalapozott tartalmak terjesztését közérdeknek tekintjük, nem férhet kétség
ahhoz, hogy a gyűjteményi tartalomszolgáltatásra szükség van az álhírek
korszakában.
A felhasználók biztonságra
törekvése
Érvényes maradt a közösségi média aktivitásra bíztató másik
érvünk, szempontunk is, a felhasználói viselkedést jellemző óvatosság – számunkra
feltétlenül – kedvező hatása. A véleménybuborékokban csökkent ugyan a kritikus
olvasás jelentősége, de a felhasználók, olvasók viselkedését alapvetően változatlan
tényezők befolyásolják. Biztonságra törekednek a kapcsolati hálóban betöltött
szerepük, képviselt identitásuk megőrzésében, azaz csak olyan aktivitást
vállalnak, ami felmutatja az egyéniséget, de nem kompromittáló. A Könyvtár- és
Információtudományi Intézet oktatási programjában a kétezres évek végétől
hallgatóinkkal együtt elemeztük a közösségi média működését tájékozódási,
olvasási felületként, s vizsgáltuk benne a könyvtári és gyűjteményi megosztások
fogadtatását is.4 Az olvasói, azaz lájkoló, megosztó, kommentelő magatartások elemzése során
kimutattuk, hogy a hely- és kortörténeti témák továbbosztása, elfogadása és
megismerése a legbiztonságosabb aktivitások közé tartozik. Egy szülővárosunkat
ábrázoló félévszázados fénykép kedvelése nem árulkodik sem személyes
jellemzőkről, sem támadható kulturális, szubkulturális, vallási vagy politikai
kötődésről. Nem leplez le sem műveletlenséget, sem ismerősöket elriasztó, netán
frusztráló tudástöbbletet. A képközpontú, hely és időélmény közös nevezőjén
sikeres gyűjteményi megosztások ezért jelenthetik a legszervesebb kapcsolódási
lehetőséget gyűjtemények saját webfelületeihez, s azon keresztül a tudomány és
kultúra hiteles forrásaihoz.
Az ideológiáktól mentes, semleges és
biztonsággal kedvelhető, megosztható és kommentelhető tartalom hatékonyságát
nem zavarja, nem csökkenti a homogén környezet, a más szempontokból aggasztó véleménybuborék
jelenség.
A sokoldalú jelenléti
lehetőség
Harmadik aktivitásra késztető szempontként azonosítható a
gyűjteményi webes jelenlét problémája, amely tíz év alatt sok tekintetben
pozitív változásokat mutat: évről-évre jobb és vonzóbb gyűjteményi felületeket
köszönthetünk, de a felhasználói aktivitás továbbra is a közösségi média
környékén összpontosul. Nem lett és nem lesz olvasóinknak több ideje
böngészésre, s nem segít ezen a mobil eszközök népszerűvé válása sem. Ha
metrón, vonaton mobileszközébe mélyedő utasok képernyőjére pillantunk, jó
eséllyel posztok sorozatát görgetik, játszanak vagy kommunikálnak. A kétezres
évek második felének megállaptásai így e tekintetben is érvényesek maradtak: a
közösségi hálózat ideális találkozási felületnek tűnik, mert a gyűjteményi
közösségi média jelenlét hírt ad az intézményi, gyűjteményi webes jelenlétről,
használható blog-jellegű életjel-adás eszközeként, alkalmas felhasználói
csoport, közönség képzésére, s a bejegyzésekben képek, olvasmányos kísérőszövegek
és gyűjteményi tételekhez vezető linkek hatékony komponálásával felkelthetjük a
figyelmet a gyűjteményi tételek sokaságára, azok értékeire és
összefüggésrendszerére.
Meggyőződésünk volt e három szempont alapján,
hogy a helytörténeti gyűjtemények a közösségi médiában kulcsszerepet
játszhatnak a kulturális örökség közvetítésében.
Mi változott?
Példáinkat és megfigyeléseinket a kétezres évek közepén elsősorban
az akkor – magyar vonatkozásban is – kiteljesedő Facebook tanulmányozására
alapoztuk. A következő évtizedben nem csak a közösségi média megítélése, de
használata is megváltozott. A mobiltelefonos-fotós Instagram egyre fontosabb
szerepet kap, miközben a Facebook sokak szerint végleg elvesztette a fiatalabb
nemzedékeket. A képközpontú megosztás a helytörténet és kortörténet népszerű
hordozó médiája, a fényképezés pedig, mint a környezet és kor megörökítése és
archiválása, részben helytörténészi feladat. Az elmúlt tíz évben azonban a
vizuálisan attraktív tartalom szinte kizárólagossá vált a közösségi médiában,
ami megnehezíti a figyelem felkeltését is. Felhasználói naponta 100 millió
képet töltenek fel az Instagramra, a mobiltelefon fotózási képességei a kompakt
digitális fényképezőgépet is eltüntették a boltok polcairól.
A gyűjtemények digitalizálása világszerte
zajlik, közösségi gyűjtések indultak – bár szükségszerűen széttagoltan, de – minden
elképzelhető témában. Szinte naponta jelennek meg új gyűjtőcsoportok, digitális
tárak, repozitóriumok, tematikus archívumok, melyek megosztható dokumentumok
forrásaiként a könyvtárak, múzeum konkurensei, és sok esetben a könyvtárosok
számára is megismerendő kincsestárak.
A technológia hat a globális társadalmi
változásokra, s a társadalmi változások visszahatnak a közösségi média
használatára, az olvasói igényekre is. A véleménybuborékok szerepe a társadalmi
megosztottság fokozódásában éppúgy globális problémákat okozott, mint a
közösségi hálózatok felhasználói adatainak átfordítása politikai manipulációvá.
A könyvtári és gyűjteményi tartalmak hitelessége és tudományos háttere biztos
pont marad, de megjelenítése során változik a kontextust adó közeg.
A globális kommunikációs rendszer, s
részeként a mobil hálózatiság segítette az elmúlt évtizedben felerősödő,
országokon, földrészeken átívelő mobilitást, gondoljunk akár minimális
csomagjaikban iPhone-t őrző szír menekültekre, akár Londonból családjukkal
kapcsolatot tartó honfitársainkra. E jelenség része napjainknak, s vélhetően
jövőnknek is, a hely, az élet helyszínének változása pedig szükségszerűen
módosítja viszonyulásunkat a helytörténethez, helyismerethez is.
Ha összegezzük a változásokat, a helyismereti
gyűjtemények közösségi média jelenléte szempontjából az alábbi tényezőket kell
értékelnünk:
1. Szubjektivizálódó, differenciálódó közösségi média.
2. Hitel- és bizalomválság, a véleménybuborékok és a technológiai
fejlődés hatása a gyűjteményi jelenlétre.
3. A világszerte zajló digitalizálás következtében szaporodó
források, új és új adalékok megjelenése.
4. A növekvő társadalmi és földrajzi mobilitás hatásai.
1. A közösségi média
átalakulása, differenciálódása
Sokan a Facebook hanyatlásának jelét látják a felhasználók
átlagéletkorának növekedésében, a személyes posztok visszaszorulásában és az
emlékek illetve a rendszer által generált nosztalgikus visszatekintő
bejegyzések üzemszerű sokasodásában.5
Az új technológia használata, a napakészség
igénye az idősebb nemzedékek körében eddig inkább veszélyei révén került az
érdeklődés középpontjába. Látnunk kell azonban azt is, hogy természetes
kiegyenlítődésről is szó van, jól érzékelt igények is munkálnak a változás
mögött. “Az elkövetkező évtizedekben három olyan problémával kell farkasszemet
néznünk, amely egységes generációs identitás után kiált: a klímaváltozással, az
egyre növekvő társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségekkel és a technológia
térhódításával.
E három jelenség fényében a generációk
múltbéli jegyei teljességgel lényegtelenné válnak, és függetlenül attól, ki
melyik nemzedékhez tartozik, mindenkinek választ kell adnia abban az
élethelyzetben és azzal az eszköztárral, amely rendelkezésére áll.”6
A generáció-kutató megfigyelése több szempontból is tanulságos: a webtartalom
jellemzője, hogy összemossa az idősíkokat, jóformán azonos eséllyel jelennek
meg kereséseink nyomán friss és több éves, de népszerű publikációk. A
kommunikációban sincs jelentős szerepe az időzónáknak, s a tartalmak nagy
olvasztótégelyként a közösségi média sem a publikálók életkora szerint rendezi
az elénk kerülő bejegyzéseket. A különböző korosztályokat egyaránt érdeklő,
vélemény-semleges témák keveredésére, véleménybuborékokon áthatoló terjedésére
így több az esély, mint bármilyen korábbi kommunikációs csatornán. Ha
feltételezzük, hogy a múltban felhalmozott tudás – érdekesen tálalva – ilyen témákat kínálhat, a könyvtárak, gyűjtemények
szakmaisága által hitelesített információk érdeklődési közösségeket hozhatnak
létre. Az idősebb nemzedék fogékonysága a közösen megélt múlt témáira, s a
jelenhez magyarázatot, fogódzót, hiteles alapokat kereső fiatalok igénye olyan
közös nevezőt képez, amelyre – az egységes generációs identitást támogatva – reflektálnia
kell a könyvtárnak.
A fiatalabb nemzedék körében népszerűbbé váló
Instagram jóval többet jelent számukra, mint fotómegosztási lehetőség, vizuális
mém és poén tár, vagy pillanatképekké
egyszerűsített, szófukar naplóvezetés. A teljesen követés-központú közösségi
háló gyorsabb, testreszabhatóbb és egyszerűbben, gyorsabban befogadható a
Facebooknál. A befogadási döntéshelyzet a lényegre redukált: megálljunk-e a
posztok, azaz képfolyam görgetésében, szenteljünk-e figyelmet egy bejegyzésnek?
Maga a döntés pedig három tényező gyors figyelembevételével meghozható:
·
megragad-e a fénykép,
·
ki tette közzé? (ismerős vagy
követett identitás)
·
sikeres-e (sok
tetszésnyilvánítás, visszajelzés)
Leegyszerűsíthetjük az Instagram sikerét
rosszmájúan úgy is, hogy az időigényes olvasást sikerült végre a tájékozódás
eszközrangsorának végére szorítani, de el kell fogadnunk, hogy ez az eszköz is
alkalmas, nem csak a felhasználó tájékozódásra szánt idejének kitöltésére, de
magára a tájékozódásra is. Aktív Instagram használókat kérdezve határozott
válaszokat kaphatunk: a legkülönbözőbb témákban naprakészek, ha politika, társadalmi
kérdések vagy tudományos, technológiai hírek érdeklik, azok követhetőek az
Instagramon, sőt, céltudatosabban és hatékonyabban, mint a Facebookon.
Előnyként kiemelik a személyességet, a kiválasztott témákban járatos személyek
követési lehetőségét, a Facebook hátrányaként pedig nem csak a hírfolyam
korlátozottabb testreszabhatóságát, de a szülők, rokonok folyamatos jelenlétét
és vigyázó tekintetét is megemlítik.
Az Instagram sikere a képi kultúra változása
szempontjából képarchívumoknak, fotókat és filmeket is feltáró, digitalizáló
gyűjteményeknek is tanulságos. A fénykép készítés napjainkban olyannyira
mindennapjaink részévé vált, hogy QR-kódok lefotózásához kötnék már a
tömegközlekedési eszközökre bebocsájtást is. Egy városnézés során a
helyszíneket szinte nem is látjuk, csak exponáljuk, bizonyítjuk a
jelenlétünket. Még az Instagramra
posztolt képeinkről is elmondható, hogy életünk, jelenünk témáiról képek
tömegét készítjük a biztos enyészetnek. Mi értékeli fel, emeli ki az egyes
képeket az Instagram átgörgetett képsorából? Leegyszerűsítésnek tűnhet, de
vizuális hatásuk mellett pusztán két tényező: a látható siker és a személyes
kötődés. Utóbbit nem kell magyarázni: az ismerős, vagy a követett posztoló új
megosztása felkelti követője figyelmet. Ha érdektelen tartalmakat posztol,
előbb vagy utóbb elveszti olvasója bizalmát, "kiköveti".
A látható siker apró jelei – sok
tetszésnyilvánítás, interakció, sok követő, megosztások – kiegészítik a
vizuális tartalmat, jelezve, hogy kiállja az idő és érdeklődés próbáját.
Nevezhetjük ezt a sikert statisztikai hitelnek, vagy a folkszonómia
felhasználókra szabott ajánlatának is. Vegyük észre, hogy egy archív kép
sikerét is fennmaradása és kora, a közös idő- ismeret- vagy térélmény
biztosítja. A közösségi médiában elért siker és a gyűjteményekben (vagy
padlásokon, poros albumokban) sikeresen átvészelt idő: rokonítható tényezők a
figyelem felkeltésében. A személyes kötődést pedig kialakíthatja a kép témája
és az olvasó-felhasználó által megélt élethelyzetek, élmények, emlékek közötti
összhang.
A két különböző közösségi média alkalmazás
nem véletlenül járhatja saját útját a közös tulajdonos portfóliójában. A
közösségi médiahasználatban most ugyan az a folyamat játszódik le, amit
megfigyelhettünk a Web 1.0-es korszak közösségi tereként megdicsőülő fórumok
esetében. A Web 2.0-ra jellemző új kommunikációs lehetőségekben a fórumok,
topikok különböző felhasználási módjai öltöttek testet. A fórumokat leváltó
blogok, feedek és wikik interaktív dokumentum-formáiban egy univerzális platform
differenciálódott, specializálódott különböző felhasználói igények irányába.
Mire marad jó továbbra is a Facebook? A
névvel, valós identitást leíró profiloldallal használt közösségi hálózatok, így
a LinkedIn vagy a Facebook tudatos használata is lehetséges. Utóbbi rémisztő
kommunikációs jelenségek és megosztó véleménybuborékok hordozója, de a
társadalmi önszerveződés, a névvel, kapcsolati hálóval felvállalt civil
közösségek gyűjtőhelye is – zömében zárt csoportokban. E szaporodó
réteghálózatokat az ismeretlen emberek közötti kapcsolatteremtés igénye
táplálja, így fontos szerepet játszik kialakulásukban a közös élet
helyszíne, a jelenben, és emlékként a múltban is. A helytörténet és helyismeret
lehetőségei ezekben a közösségekben továbbra is adottak, s a Facebook
változatlanul a legalkalmasabb közösségi hálózat arra is, hogy a könyvtár három
eltérő formában is olvasói, felhasználói naponta használt tájékozódási
közegében jelenjen meg:
·
interaktív honlap-pótlékként
saját oldalának fenntartásával,
·
ott fórumot biztosítva,
megosztott tételek, hírek kommentelési lehetőségével, s
·
gyűjtőköre szerint csoportokban
résztvevőként megjelenve.
2. Hitel- és bizalomválság,
a véleménybuborékok és a technológiai fejlődés hatása a gyűjteményi jelenlétre
A közösségi média, s benne a Facebook a 2010-es évek végére
intézménnyé vált, melyet tájékozódásban, kommunikációban megkerülni éppolyan
nehéz, mint megbízni benne. Bármilyen aggasztó e bizalomvesztés, a
könyvtáraknak, múzeumoknak valójában kedvezhet is. Az általános bizalomválságban
nem marad ugyanis más hiteles forrás, csak az archívum és könyvtár. Kikezdhető,
több szempontból eltérően értelmezhető egy-egy tudományos elmélet,
állásfoglalás, kutatási közösségek működése, vagy az általuk, a felhalmozott
tudásból megformált információ. Gondoljunk csak a finn-magyar nyelvrokonságra,
vagy akár a klímaválság megítélésére. Nincs konszenzus művészeti érték,
társadalmi akarat, politika formálta üzenetek megítélésében sem.
A közösségi médiában megvalósuló
tartalomfogyasztás és a horizontális média kialakulása a tudományos és
kulturális kánonok felbomlásához, az információkat hitelesítő közmegegyezés és
szakmai értékrend megkérdőjeleződéséhez vezettek. A felhasználók bizalma
általában meggyengült az intézményesült rendszerek, az irányított marketing iránt,
miközben töretlen maradt a közösségi, statisztikai hitel elfogadásában. Szinte
vakon megbízunk a Waze közösségi navigációs tippjeiben, az Uber képzetlen
sofőrjeiben, az AirBnB önjelölt szállásadóiban vagy az Amazon kínálta termékek
vásárlói minősítésében, mert nem tételezünk mögöttük érdektől vezérelt
manipulálást, marketing-gesztust.7 Hiszünk véleménybuborékunk
hitelességében, de azon belül megrendült bizalmunk a hagyományos tömegmédia
híreket közvetítő szerepében. Hatalmas rés támadt tehát a megnyilvánulásokat
hitelesítő személyes hitel és a statisztikai hitel között, s ez a változás ma
még felmérhetetlen mértékben átalakítja a társadalmi kommunikációt.
Ha minden új megnyilvánulás mögött
manipulációt, torzítást, csoport-érdeket sejtünk, s az információ formálásának
összes szintjére – amatőr és profi aktusára – gyanú vetül, szükségszerűen
meginog a bizalom a horizontális és közösségi média – a Facebook, mint
intézmény – iránt, s fölértékelődik a "nyers", erdeti állapotában
archivált információ, melynek hitelt ad az eltelt idő és a múltban kiérlelt
tudományos érték. A publicisták, szerzők, szerkesztők által újraszerkesztett
részigazságoktól szívesen fordulunk a teljes, hiteles dokumentumok tárai felé,
ha azok fölkínálkoznak. Eszköztárunk részeivé tesszük őket, ha hasznosnak és
jól kezelhetőnek bizonyulnak. A digitalizált tudástárak sikeres közösségi média
jelenléte bizonyítja, hogy megfelelő aktivitással hiányt pótló, a bizalmi rést
betöltő tényezővé válhatnának a digitális tartalomfogyasztásban. Ezt azonban
régi beidegződések is gátolják.
A "hosszú távú megőrzés" vagy a
"virtuális gyűjtemény" szókapcsolat máig mintha az FPS (First-person
shooting) játékok hangulatát viselné: a digitális gyűjtemény önmagába zárt
rendszerként vár felhasználójára, hogy oda navigáljon, eligazodjon benne, s az
ott keresett célpontokat saját felhasználásra meglelje, összegyűjtse és
értékként kimenekítse. Hiába tudható, hogy jól digitalizált tudás-elemekre
egymással kombinálható lekérdezési rendszerek épülhetnek, – így biztosítva, hogy a jövő kutatási,
publikálási és kommunikációs rendszerei a múlt megbízható tudástáraiból is
táplálkozhassanak – ismereteink átkonvertálása a kultúra megújuló erőforrásává
munkaigényes és – a számtalan forrás ismeretének függvényében – új egyenlőtlenségeket szülhet. Lehet bármilyen
összetett és gazdag egy újonan létrehozott digitális gyűjtemény, a köztudatban
jó esetben csak nyitólapja marad meg, mint a hely, ahol "abban a témában a
régi dolgok fönt vannak". Okolható ezért informatikushiány, a rövid távú
gondolkodásban a pályázati finanszírozás, de sokszor a gyűjtemények kezelője is
projekt-végcélként tekint a gondjaira bízott állományrészek digitalizálására, a
jövőt az IT szakemberekre és a könyvtártudomány későbbi fejlődésére, integráló
törekvéseire hagyva. A létrehozás során közreműködő programozók igyekeznek
egyszerűsíteni az adatszerkezeten, a közönség pedig egy újabb, megjegyzendő,
megértendő passzív keresőfelületként fogadja el az eredményt. A közreadott
tudásra rálátó szakemberek döntően változatlan munkakörben, a digitalizálás
alapjául szolgáló gyűjteményben dolgoznak tovább, s velük a lehetséges
kapcsolatok, a bővítő, összefüggést teremtő asszociációk is elszakadnak a
digitalizálva önálló életre kelt adatbázistól.
A könyvtártudomány és a nemzetközi könyvtári
gyakorlat sok területen látványosan és sikerrel reflektál a változásokra.
Közösségi térré válás és közösségi terekbe vagy kutatóhelyekre exportált
szolgáltatások, műhelyek, laborok, szociális funkciók – méltán fontos
fejlesztési területek. A technológiai változások azonban napjainkra nem csak
a könyvtár hagyományos társadalmi szerepköreit helyezték új kontextusba,
de a technológiai fejlődéstől hajtott, korszerű digitalizálási tevékenység
megítélését is. Ha nem alakul ki a digitális gyűjteményekre épülve egy új,
markánsan elkülöníthető átmeneti szakma vagy szakterület, amelytől a majdani
automatikus feltáró-ajánló algoritmusok kreativitást, mesterséget
“tanulhatnak”, akkor digitális gyűjteményeink szerepe a múlt tudásának passzív
lerakataiként rögzülhet. A feldolgozó, rendszerező, ajánló és kutatást,
tájékozódást segítő kompetenciák birtokában a könyvtáros szakemberek képesek e
kihívásnak megfelelni, s valójában semmilyen más, létező szakma képviselői nem
is helyettesíthetik őket ebben a tevékenységben. A feladat nem csak a
digitalizált gyűjtemények továbbfejlesztése, annak instruálása, de a
közvetlenül elérhetővé tett, online állomány bekötése korunk tömegkommunikációs
vérkeringésébe, megjelenítése ott, ahol az olvasók legtöbb idejüket eltöltik.
A közösségi média tartalom-folyamában a
könyvtár megjelenhet ugyan rokonszenves közösségi helyként, optimális tanulási,
kutatási környezetként és a technológiai ismeretterjesztés barátságos
helyszíneként, de egyedi, eredeti tartalmat csakis gyűjteményére építve,
munkatársai tájékoztató szakértelmével alkothat és publikálhat. A könyvtár
egyedi arculatát, a szerteágazó funkciókat összefogó gyűjteménygondozó
tevékenységet éppen azért kell továbbra is megjeleníteni, beleoldani a
közösségi média hírfolyamába, hogy a 21. században is kívánatossá tegyük a
könyvek tárával szimbolizált tudástárat közösségi térként, műhelyként,
professzionális tájékoztató közegként.
A biztos, hiteles, átdolgozatlan információk
értő, kreatív válogatásával, a képek, dokumentumok, összefüggések kollázsaival
érdeklődés kelthető és kötődés generálható, amely átível véleménybuborékokon,
bizalmatlanságon, egymást keresztező értékrendeken és generációkon.8
A helyismereti gyűjtemények helyzetét ebben a
közvetítési feladatban is megkönnyíheti a népszerű, sokak érintettségére és
közreműködésére lehetőséget kínáló gyűjtőkör, a kapcsolódási pontokat kínáló
nemzetközi digitalizálás és a helytörténet iránt társadalmi szinten is növekvő
érdeklődés.
3. A világszerte zajló
digitalizálás hatásai
Könnyen napirendre térünk a digitalizálás világszerte zajló
folyamata fölött: gyűjtemények, múzeumok, levéltárak mind hatékonyabban
szkennelik, fotózzák kincseiket, dokumentumaikat, lehet tanulni az
élenjáróktól, segíteni a nehezebb helyzetben lévőket. A világhálón örömmel
látjuk az elérhetővé tett új digitális gyűjtemények honlapjait, s bízhatunk
abban is, hogy amit egyszer közzétettek, az előbb vagy utóbb felettes rendszerekben,
a Google keresőjénél szofisztikáltabb katalógusokban, metakeresőkben és
tematikus adatbázisokban is összekapcsolhatóvá válik. Az ELTE BTK Könyvtár- és
Információtudományi Intézetében hallgatóinkkal évek óta szemlézünk, vizsgálunk
új gyűjteményi oldalakat9, s szinte végtelennek tűnik a választható
nemzetközi példák tára. Nem feledkezhetünk meg azonban arról sem, hogy a
számtalan digitalizálási projekt folyamatos munkája összefüggések
exponenciálisan növekvő tömegét teszi feltárhatóvá, feltárandóvá. A technikai
eljárások, algoritmizálható és automatizálható megoldások, kapcsolódási
szabványok átvétele mellett a jövőben is számolni kell az emberi beavatkozást,
tudást igénylő műveletekkel, kezelni kell a globális digitalizálás
eredményeként gyűjtőkörbe kerülő tartalom sokasodását is.
Tőlünk távoli forrásokból kiemelhet a
szemfüles újságíró egy-egy magyar vonatkozást, de a hazai tanulságok
feldolgozása, a részletek értékelése és tudományos kontextusba illesztése már a
hazai szakértők, például helytörténészek feladatkörét bővíti. Példaként
említhető a Nixon család amatőrfilmjeinek közzététele10, melyben a
leendő elnök európai utazásáról szóló film 1963 júliusából csodálatos, színes
snitteken örökíti meg – többek között – a Váci utcában rakodó
szenesautót, vagy Popov Atanász bolgárkertész standját a Lehel piacon.
Az általános digitalizálás következtében
szaporodó források, új és új adalékok számbavételi munkáját nem csak tematikus
dokumentum együttesek, archívumok digitalizálása növeli. Áttekintve a
meglepetéseket és váratlan forrásokat ígérő projekt típusokat, a helyismeret
illetve egy-egy település specifikus gyűjtemény szempontjából fontosak lehetnek
például a
·
saját témájukban összefüggő, de
helyismereti vonatkozásokban, elágazási lehetőségekben bővelkedő részgyűjtemények.
Ilyen volt a hallgatóinkkal megvalósított Hullámfürdő záróra előtt
projekt11, vagy a Neon Budapest 201612. A
kiindulásként közreadott fotósorozatokhoz társítható kor- és helytörténeti
vonatkozások összegyűjtése, nyomozása és közreadása kontextust adott az
önmagukban is értékes képanyagnak.
·
Formátum és műfaj specifikus,
általános gyűjtemények, pl. az amatőr fotók közzétételére vállalkozó Fortepán13, melyben a képeken
megjelenő személyek, helyszínek, sőt, olykor a kép dátuma is komoly nyomozást
igényelhet, ám fontos eredményeket is hozhat.
·
Történetek, levelezések, naplók
vagy akár művészi életművek digitalizálásai, melyek során szükségszerűen
napvilágot látnak kor- és helytörténeti adalékok. A hallgatóink
gyakorlóprojektjeként fejlesztett Fodor
András életműkiadást14 tudatosan bővítjük több szálon futó
gyűjteménnyé: a naplóbejegyzések, fényképek háttereként a korabeli napi sajtó
szemlézésével és kronológiai adatbázisokból gyűjtött eseménysorokkal építünk
párhuzamos, az életművel összekapcsolt kortörténeti adatbázist15 is.
·
Időben bővíthető helytörténeti
gyűjtemények: a régen és ma, ilyen volt, ilyen lett fotópárok
fokozatosan az élő helyismeret forrásaivá válnak. Gondoljunk a települések,
városrészek múltjával foglalkozó csoportok, fórumok személyes emlékekben,
mikrotörténeti adalékokban is gazdag gyűjtőmunkájára, vagy a történeti értékű
felvételeket napjaink kontextusába helyező vállalkozásokra, például az 1956-os
események fotódokumentációjából kiindulva. A hallgatóink körében legnépszerűbb,
saját fejlesztésű iTTiVoTT gyűjtemény16 honlapja
enciklopédikus módszerességgel, több száz vendéglátóipari egység fotóit
rendszerezi a 90-es évekből, reális arányokkal a főváros valamennyi
kerületéből. A projekt megvalósítása során 2-3 évente újrafotózzuk a
helyszíneket, blogbejegyzést írva, regisztrálva az üzlethelységek állapot- és
funkcióváltozásait, fejlődését vagy végső pusztulását. Az archív képsorozatra
így a város dinamikus átalakulását megörökítő adatbázis épül.
Könnyű belátni, hogy a múlt szövete helytörténeti szempontból is
végtelen kapcsolódási lehetőséget kínál. A digitalizálással elérhetővé tett és
összeköthető információk beazonosítása, működő rendszerré szervezése sokkal
alacsonyabb hatásfokkal automatizálható, mint maga a digitalizálás és
közzététel. A szakértők elérésére, megszólítására, a körültekintő
gyűjteményfejlesztő munkára és a közösség hatékony bevonására a jövőben is
szükség lesz, sőt, e munka koordinálása a helyismereti könyvtáros hivatásának
legfontosabb részévé válhat.
4. A növekvő társadalmi és
földajzi mobilitás hatásai
A távmunkát is lehetővé tévő hálózati kommunikációs rendszer nem
csak a munkavégzési formák lehetőségét bővítette, de a társadalmi és földrajzi
mobilitást is megkönnyítette. Az Európai Unióhoz jelentős lemaradással, a
rendszerváltás után csatlakozott országként átélhetjük e jelenség napsütéses-
és árnyoldalait is.
A történelmi okokból fejlettebb országokban
munkát, jobb egzisztenciát keresők ma kétségtelenül könnyebben tarthatják a
kapcsolatot hazai rokonaikkal, barátaikkal, sőt, a hazai társadalmi
eseményekkel és civil kezdeményezésekkel is, mint XIX.-XX. században emigráló
sorstársaik.
A fejlett technológia már Magyarországon is
kínál olyan hivatásokat, álláslehetőségeket, amelyek otthon, vagy kötött munkahelytől
független közösségi irodákból, de akár a világ bármely távoli pontjáról is
elvégezhetőek, teljes értékű munkaként folytathatóak.
A fejlett Európai Unió peremközeli
tagországaként pedig szembesültünk a politikai-, társadalmi- és klímaválság sújtotta
Közel-Keletről és Afrikából érkező menekültekkel, akik szintén használják és
segítségül hívják a korszerű globális kommunikáció lehetőségeit.
Ritkán gondolunk bele, de az eltávozók és
idelátogatók érdeklődése kiemeli a helytörténeti témák kapcsolatteremtő
szerepét is. Az életünk helyszíneiként megélt helyek emléke a legbiztosabb
közös élményünk marad egyébként ismeretlen embertársainkkal. Már csak katasztrófák
idején nézünk egyszerre televíziót, hallgatunk rádiót, s az olvasás, a művészet
is csak az iskolai oktatás végéig biztosít közös nevezőt. Emlékszünk azonban,
mi volt a bevásárló központ helyén gyermekkorunkban, milyen volt a park, a
főtér korábbi állapota. Nem sok élményünk számíthat ennél több külső
visszhangra és megosztási lehetőségre évek múltán: a közösen ismert helyszínek
emléke felidézhető, összehasonlítható, kiegészíthető mások fényképein és
történeteiben, eltérő időben, így a jelenben készült dokumentációkhoz
kapcsolódva is.
Az 56-os, vagy korábbi kivándorlási hullámok
során kialakult szórvány-magyarság sok esetben zárványként őrizte meg fiatalkora
magyarországi kultúráját, ízlését, érdeklődését. Az Internet és a
megfizethetőbb, fapados repülőjáratok korában a honvágy és a szülőföld iránti
érdeklődés szabadabban éri el az emlékek forrásait, a kapcsolódó
gyűjteményeket, webes közösségi tereket.
A távolság időben, térben érdeklődést kelt
más vonatkozásban is. Az életük helyszínén önszántukból vagy kényszerből
változtatók mellett a mobilitás átmeneti, egyértelműen örvendetes változata is
fontos szerepet játszik a helyismeret és helytörténet jelentőségének
növekedésében. Bár az európai turizmus számos célpont-városában vagy
városrészében már inkább gondot jelent a kikapcsolódó utazók száma, az
idegenforgalom a gazdaság fontos ágazatává vált, kulturális összekötő szerepe
pedig a jövőben csak növekedni fog. Az ágazat fejlődése az elmúlt évtizedben
épp annyira elválaszthatatlan a technológiai fejlődéstől, mint a gyűjteményi
digitalizálás, vagy a közösségi média szerepének növekedése.
A Web 2.0-ás szolgáltatások kialakulása a
kommunikációtörténet legkreatívabb szakaszai közé tartozott: az új technológiai
lehetőségek, a közösségi együttműködés és a lehetséges piaci, társadalmi
igények felismerése, összekötése, startupként
megvalósítása számtalan új, korábban elképzelhetetlen lehetőséget adott korunk emberének.
Az idegenforgalommal, utazással, szállás és menetjegykereséssel kapcsolatos
szolgáltatások az elsők között voltak, melyek alapjaiban változtatták meg egy
addig markánsan marketing igényű iparág működését, s alakították át az országimázs
fogalmát is.
Amikor e sorok írója Erasmus ösztöndíjjal
eljutott Lisszabonba, Pessoa szobrába ütközve döbbent rá, milyen keveset tud a
portugál irodalomról. De, mint szinte minden utazó, találkozott az épített tér
(az egyik legforgalmasabb sétálóutca) részévé tett szoborral, így legalább
rádöbbent erre. A nyelvi akadályok elválasztó hatását a műemlékek, épületek,
helyszínek hordozta párhuzamos történelem képes ellensúlyozni. Ha bele is keveredik
egy külföldi Budapesten a Könyvhét forgatagába vagy szabadtéri irodalmi
rendezvényekbe, a nyelvi akadály és a hiányzó ismeretek szinte
áthidalhatatlanok. A helybéli múlt életmódjának nyomai azonban felismerhetőek
az épített térben, motívumai közös ismeretekre hivatkoznak és nyomozóhatóak
séta közben, akár útikönyv nélkül is. Évszázadokon át az európaiak közös
ismeretanyagát, a keresztény kultúrát és a Biblián alapuló történeteket
műalkotások mellett az épített tér, a templomok freskói hordozták, nyelvtől,
korszaktól függetlenül, bármikor értelmezhetően. Napjainkban az épített
környezet, a hangzó és vizuális kultúra képes felmutatni azt a történeti
rétegzettséget, amely kapcsolódási pontokat kínál, nyelvtől függetlenül. Ezek
az utazás közben is könnyen értelmezhető kapcsolatok – a helyi gasztronómiával
fűszerezve – a turizmus alapjai.
Rómában mindenkinek frissül a tudása az
ókorról és a katolikus egyházról. De sokkal kisebb települések nagyságrendekkel
egyszerűbb helytörténete is maradandó élményt adhat. Néhány évvel ezelőtt e
sorok írója is webes szálláscserélő rendszeren keresztül fogadott külföldi
utazókat. A katalán turisták – Gaudi Barcelonájából érkezve – érthető módon a
magyar szecesszió útikönyvekben kiemelt, híres épületeinek megtekintésére készültek,
de utazásuk végén a Balatonra is kíváncsiak voltak. Egy fonyódi hétvégén Varga
István helytörténész, könyvtárvezető városszerte elhelyezett helytörténeti
tablóiból17 és családom régi amatőr fényképeiből – úgy tűnt – többet
és élményszerűbben értettek meg Magyarország történetéből, mint ha csak
útikönyvükre hagyatkoztak volna.
Ez a mobilabb, utazósabb korszak a
helytörténet kutatóinak és a helyismereti gyűjtemények vezetőinek is új
lehetőségeket kínál. Egy település vagy településrész helyismereti gyűjteményének
értékeit, felhalmozott tudáskincsét érdemes tudatosan kivinni a zárt térből, s lehetőség
szerint több nyelven, illusztráltan, városdekorációs célokat is szolgálva kell részévé
tenni az épített környezetnek. Önkormányzatok és gyűjteményvezetők átgondolt
együttműködésével a helyismereti gyűjtemények fontos szerepet tölthetnek be
nemcsak a helyi idegenforgalom fejlesztésében, de a kultúrák közötti
párbeszédben is.
Záró gondolatok
Még várni kell arra, hogy algoritmusok automatizmusa kösse össze
feldolgozott tudásunk idősíkjait, térbeli kapcsolatait, de bízhatunk abban,
hogy minden megörökített, feltárt és digitalizálva megosztott leírás és
metainformáció hasznosulni fog: évről-évre haladunk az emlékezés közösségi
hálózata felé. A helytörténészek olvasásra, képi felismerésre és izgalmas
nyomozásokra egyaránt támaszkodó munkája pótolhatatlan és vonzó marad a jövőben
is. A hálózati közegben megjelenő helyismereti gyűjtemények fejlesztése jó
eséllyel támaszkodhat érdeklődők adalékaira, amatőr helytörténészek önkéntes
közreműködésére is. A közösségi médiában megosztott régi fényképek és
helytörténeti tartalmak sikere csak részben magyarázható azzal, hogy
biztonságos témát, hiteles forrásokat képviselnek. A teljes magyarázathoz hozzá
tartozhat a korunkra jellemző földrajzi mobilitás, az időben és/vagy térben
távoli, közös nevező iránti igény. A helyismeret korunk kulturális
kapcsolatteremtési alapjává, nyelvi határokon átívelő hídjává válhat.
Az időben rétegzett tudás hordozóiként útra
kelnek a helyek: mobil telefonokban, közösségi képmegosztókon keresztül jutnak
felhő-tárhelyekre, elköltözők emlékeiben és idelátogatók új élményeiben
vándorolnak, hogy azután távoli és váratlan forrásokból visszatérjenek,
esetenként évtizedes helytörténeti értéket rejtve és hordozva. Ezen az úton a
könyvtár, a helyismereti gyűjtemény olyan állomás lehet, ahol útjukhoz új erőt,
hozzáadott információt nyernek, szakértő rendszerezést és továbbajánló
figyelmet kaphatnak.
Irodalom
1. FODOR,
János – KISZL, Péter: Projektalapú információtechnológiai
kompetenciafejlesztés: digitalizálás, hálózati tájékoztatási rendszerek
létrehozása a könyvtár- és információtudományi képzésben. = Képzés és
gyakorlat, 16. évf. 2018. 2. sz. 49–64. p.
2. CADWALLADR,
Carole – GRAHAM-HARRISON Emma: Revealed: 50 million Facebook profiles harvested
for Cambridge Analytica in major data breach. = The Guardian, 2018.03.07. https://www.theguardian.com/news/2018/mar/17/cambridge-analytica-facebook-influence-us-election
(2019.10.11.)
3. FODOR
János: Könyvtári szereplehetőségek a közösségi médiában. = Könyvtári Figyelő,
61. évf. 2015. 4. sz. 489–493. p.
4. FODOR János: Megosztás vagy szerkesztés? A könyvtár változó szerepe a közösségi médiában. = Tudományos és műszaki tájékoztatás, 64. évf. 2017. 1. sz. 24–36. p.
5. WOOD,
Molly: The rise and fall of Facebook's memory economy. = Wired, 2019-04-26
https://www.wired.com/story/rise-fall-facebooks-memory-economy/
(2019.10.11.)
6. NEMES
Orsolya: Generációs mítoszok. Hogyan készüljünk fel a jövő kihívásaira?
Budapest, HVG Könyvek, 2019. 16.p.
Az
idézett részlet olvasható online is:
https://hvgkonyvek.hu/uploads/generacios-mitoszok-beleolvaso.pdf
(2019.10.11.)
7. BOTSMAN,
Rachel: Kiben bízzunk? Budapest, Cser Könyvkiadó, 2019.
a
könyvről ismertető elemzés jelent meg:
JUHÁSZ
Edina: Bármit megtenne, ami a telefonja szerint jó ötlet? = Index, 2019.07.04.
https://index.hu/techtud/2019/07/04/bizalom_pszichologiaja_felelem_idegenek_airbnb_uber_rachel_botsman_kiben_bizzunk/
(2019.10.11.)
f8. KISZL
Péter – FODOR János: The “Collage Effect” – Against Filter Bubbles:
Interdisciplinary Approaches to Combating the Pitfalls of Information
Technology. = Journal of Academic Librarianship, 44. évf. 2018. 6. sz. 753–761.
p.
f9
Kutatási napló – Digitális gyűjtemények. [honlap]
https://kutatasinaplo.blogspot.com/p/digitalibrary.html
(2019.10.11.)
(2019.10.11.)
f10.
Nézzen körül az 1963-as Budapesten Richard Nixonnal! = Mandiner, 2018.12.02.
https://mandiner.hu/cikk/20181202_nezzen_korul_az_1963_as_budapesten_richard_nixonnal
(2019.10.11.)
11.
Hullámfürdő záróra előtt. A Gellért fürdő vendégei az 1930-as években – Pusztai
Sándor fürdőmester fényképein. [honlap]
http://inaplo.hu/hullamfurdo/index.html
(2019.10.11.)
12.
Neon Budapest 2017. [honlap]
http://inaplo.hu/neon/index.html
(2019.10.11.)
13.
Fortepan. [honlap]
http://www.fortepan.hu/
(2019.10.11.)
14. Fodor
András hálózati életműkiadás. [honlap]
http://inaplo.hu/fodorandras/index.html
(2019.10.11.)
15. Mindennapi
napló. [honlap]
http://inaplo.hu/mindennapinaplo/index.html
(2019.10.11.)
16. iTTiVoTT
Budapest. [honlap]
http://inaplo.hu/ittivott/index.html
(2019.10.11.)
17. A
hivatkozott tablók tartalmáért felelős helytörténész könyvtárvezető több könyve
is olvasható a település múltjáról a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
VARGA
István: Fonyód anno... Veszprém, Agenda Natura, 2007.
http://mek.oszk.hu/13400/13484/
(2019.10.11.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése