Valóra vált CSI: homályos fotókból éles képeket varázsol a MyHeritage új appja

2020.06.15. · TECH

Aki látott már helyszínelős, nyomozós, bűnügyi elemzős sorozatot, az valószínűleg találkozott már azzal a jelenséggel, amikor a terepen dolgozó nagykutyák egy biztonsági kamera által készített, elmosódott, alig kivehető fotóval lemennek a laborba, ahol a szakértők háromszor megnyomják az entert, és kristálytiszta minőségűre javítják fel a fényképet – így míg addig a gyanúsított arca sem volt beazonosítható, most már a nyaktetoválásának apró betűs szövegét is el tudják olvasni.

Na, valami ilyesmit valósított most meg az online családfakutatással foglalkozó izraeli MyHeritage, amely Photo Enhancer néven indított szolgáltatását egyenesen a létező legjobb fényképjavító technológiaként hirdeti. A megoldás a cég weboldalán, valamint és iOS- és Android-alkalmazáson keresztül is elérhető.

Egy gyors tesztelés után máris félelmetes az eredmény. Az első random Wikipédia-oldalon talált fotó (amelyen Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós látható) letöltése után kb. 2 perc alatt megtörtént a feljavítás: Google-fiókkal regisztráltam, feltöltöttem a képet az oldalra, és nagyjából nyolc másodperc alatt végzett is a fekete-fehér fotó élesítésével. Ezután még tíz másodpercbe telt, míg színessé is varázsolta a képet.

Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós
photo_camera Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós Fotó: Wikimedia Commons / MyHeritage Photo Enhancer

A szolgáltatás tíz fotó feljavításáig ingyenes (ez esetben vízjeles fotókat kap a felhasználó), míg tíz darab fölötti használatához elő kell fizetni a MyHeritage teljes csomagjára, amely évente 199 euró, bár az első évben a teljes ár helyett 129 eurót kell fizetni.

A mesterséges intelligenciát hasznosító szolgáltatás a 2020 februárjában indult MyHeritage In Color nevű megoldás továbbfejlesztése – ennek segítségével alig négy hónap alatt több mint 11 millió fekete-fehér fényképet színeztek már ki a felhasználók.

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

link Forrás