Nem volt vezetői döntés, hogy kell-e vízjel a képekre vagy sem, ezért nem publikáltak tonnányi digitális tartalmat

Március 16-a óta főigazgatója az OSZK-nak. Nem volt könnyű az indulás: szinte azonnal karantént rendeltek el. Milyen intézkedéseket kellett hoznia az első napokban, hogy a könyvtár munkatársai tovább dolgozhassanak?

Az első napomon – március 16-án, hétfőn – azzal kezdtem itteni ténykedésemet, hogy jeleztem a kollégáknak, hogy másnaptól zárva tartunk. Az első napokban optimális választ kellett találnunk a vírushelyzetre, hiszen attól, hogy egy intézmény zárva tartja a kapuit, a munkának folynia kell. Másnap estére megszületett a távmunkaszabályzatunk, szerdára elkészültek a távmunkajegyzékek és -megállapodások, és március 19-étől átálltunk az új munkarendre.

A veszélyhelyzet hónapjaiban a háttérben és a tartalomszolgáltatási területen is élénk munka folyt, aminek az informatikai alapjait az Országos Könyvtári Rendszer kialakítása kapcsán évek óta zajló fejlesztési projekt vetette meg. Az adatbázis-gazdagítástól a kiadványszerkesztésen át a művelődéstörténeti kutatásokig széles volt a paletta.

Ez a közgyűjteményi és a tágabb értelemben vett kulturális szférára általában is jellemző volt a karantén idején, de az OSZK kiemelkedő munkát végzett ezekben a hónapokban. Mindenkinek nehézséget jelentett persze a gyűjteménytől és az eleven diskurzustól elszakítva dolgozni.

Nem volt ismeretlen az ön számára a könyvtár, hiszen tavaly ősszel Demeter Szilárd miniszteri biztos felkérésére átvilágította az intézmény könyvtárszakmai működését. Akkor milyen tapasztalatai voltak?

Másfél hónapon keresztül dolgoztam tavaly ősszel a házban – közel hatvan kollégával beszéltem, elolvastam számtalan releváns dokumentumot, a szabályzatokat, és elkészítettem azt a jelentést, amely későbbi főigazgatói pályázatom alapja is lett.

Mi volt az, amit jónak tartott, és mely szakmai területekről gondolta azt, hogy változásra van szükség?

Az a hetven oldal, amelyet a pályázatomban leírtam, azt a kérdést járja körbe, hogy mely szakterületeken hogyan nyilvánulnak meg az erények és a gondok, és milyen változtatásokra lenne szükség. Az OSZK óriási erőssége, hogy felülmúlhatatlan a gyűjteménye, hiszen a magyar írásbeliség több évszázados kincseit őrzi. A másik nagy erőssége a munkatársi állomány. Kiváló szakemberek, végtelenül elhivatott, és a nemzeti könyvtár, a nemzeti kulturális örökség iránt elkötelezett munkatársak dolgoznak itt. Egyértelműen itt, ebben az intézményben koncentrálódik a legnagyobb könyvtárszakmai tudás az országban. Ez elképesztően nagy előny. Ezt az átvilágítástól függetlenül, könyvtárosként is jól tudom. Rengeteg a kreatív gondolat, és a meglévő szakismeretek, szaktudás miatt nagyon sok a jó kezdeményezés is. Ami viszont kívülről és átvilágítóként is szembeötlő volt, hogy a meg nem született döntések láncolata miatt az itt felhalmozott tudásvagyon nem tudott kellőképpen felragyogni.
Sok-sok tehetséges, elhivatott kis műhely működött – működik – a házban. Szükség van ezek összefogására, a párhuzamosságok kiküszöbölésére, döntésekre és kommunikálásukra. Mondok néhány konkrét példát. Meglepve tapasztaltam, hogy a kiállításszervezéssel több különböző részleg foglalkozik, és a digitális tartalomszolgáltatási terület szereplői sem kommunikálnak egymással. Az úgynevezett születésnapi csomagok készítését négy szervezeti egység adminisztrálta. Tonnányi digitális tartalom áll publikálatlanul a tárhelyeken, mert nem volt vezetői döntés arról, hogy kell-e vízjel a képekre vagy nem. Az azonos típusú, de széttartó tevékenységeket egy csatornába kell terelni. Ezt a célt szolgálja az a szervezeti átalakítás, amely június közepe, az új szervezeti és működési szabályzat elfogadása óta zajlik az OSZK-ban. Ez pontosan szabályozza, hogy minden jogszabályban rögzített feladatunkat a legmagasabb színvonalon lássuk el továbbra is, mindezt úgy, hogy a lehető legracionálisabb módon végezzük a munkánkat.

Vagyis ez azt jelenti, hogy leépítésről nem volt szó, csupán átcsoportosításról?

Egyáltalán nem gondolkodtam-gondolkodom leépítésben. Ezt a pályázatomban is hangsúlyoztam, és a kollégáknak is többször elmondtam. Az OSZK-nak nem leépítésre, hanem átstrukturálásra van szüksége. Az a cél, hogy racionális működésre állítsuk át a házat. Nézzük meg, hogy melyek azok a gondok, amelyeken tudunk enyhíteni saját erőforrásaink segítségével, és azt is, hogy hol van szükség új erőkre.

A nyár folyamán többször végigszámoltuk, hogy van-e pénzügyi mozgásterünk, valamennyi tartalék a rendszerben, tudunk-e a személyi gondokon saját forrásaink segítségével enyhíteni. Két út állt az új vezetés előtt: vagy hajszoljuk tovább az irreális – és ezért fölösleges – létszámábrándokat, vagy megkísérlünk kitörni a végtelenített fluktuációs ciklusból, és hozzányúlunk végre a bérekhez. Mi ezt az utat választottuk, és

Hogyan látja, mi ma a feladata egy nemzeti könyvtárnak?

A nemzeti könyvtár alapvető feladatai nem változtak az elmúlt évszázadokhoz képest. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a nemzeti dokumentumkincset (és ez nemcsak nyomtatott dokumentumokat, hanem fotókat, kottákat, kéziratokat, webes tartalmakat is jelenti) összegyűjtsük és megőrizzük. Az ezekről leírható adatokat publikálni kell a könyvtár katalógusában. A dokumentumokat hagyományos módon, az olvasótermekben, és – egyre hangsúlyosabban – a digitális világban is szolgáltatjuk az olvasók, a kutatók, az érdeklődők számára. A nemzeti könyvtár egyben tudományos könyvtár is – tehát kutatómunkát is végez. Összegezve,

Ezekre épül minden más feladat.

A 21. századi nemzeti könyvtár azonban már messze nemcsak azoké a kutatóké, akik olvasótermeit látogatják, hanem mindenkié, aki a magyar nemzet itt őrzött kulturális kincsei után érdeklődik. Az OSZK-nak minden honfitársunkat meg kell szólítania.

Ez új szemlélet a 19. vagy a 20. századi könyvtárképhez képest. De dolgunk az olvasóvá nevelés is, munkálkodnunk kell az írott kultúrához, az olvasási kultúrához való közelítés terén is. Múzeumpedagógiai foglalkozásaink azt célozzák, hogy közelebb hozzák az írott kultúra világát a legkisebbekhez. Elébe kell mennünk az igényeknek; nem azt várjuk, hogy megkeressenek minket, hanem igyekszünk proaktívak lenni: erről szól digitális tartalomkínálatunk szisztematikus bővítése. A járványhelyzet alatt sorra indítottuk azokat a sorozatokat, amelyeket a könyvtár legjobb szakértői írtak az itt őrzött javakról közérthető nyelven, érdekesen. Ezek az OSZK blogján és internetes felületein jelentek meg. Úgy látjuk, felkeltettük az érdeklődést az olvasók körében. De korszerű feladat az is, hogy az eleve a webre készült tartalmakat archiváljuk. Ez is a nemzet kulturális örökségét képezi.

Ezt hogyan tudják megoldani?

Csaknem ötven országban a nemzeti könyvtárak végzik ezt a feladatot évek óta. Nálunk 2017-ben indult el az a próbaprojekt, amely a magyar nyelvű honlapok megőrzését célozza. Két módon archiválhatjuk ezeket – hangsúlyozva, hogy a teljes webet nyilván nem lehet és nem is kell megőrizni. Az egyik módszer az eseményalapú archiválás, amikor valamilyen kiemelt esemény kapcsán készült tartalmakat mentünk le. A másik, amikor a magyar webtér különböző – fontos és kevésbé fontos – oldalait bizonyos időközönként lementjük.

Éppen ezen gondolkodtam korábban, hogy két-háromszáz év múlva a történészeknek nem lesz könnyű dolguk, hiszen elenyésző ma már a papíralapú dokumentum. Minden e-mailben vagy a weboldalakon olvasható – ezek pedig nem biztos, hogy akkor léteznek majd.

Pontosan így van – éppen ezért fontos a webes tartalmak archiválása, hiszen a ma digitális kulturális kincseit több évszázad múlva ennek a mostani tevékenységnek köszönhetően lehet majd kutatni. Az e-mailek világa más kérdés. Archiválási szempontból rendszerszinten ezekkel egyelőre nem lehet mit kezdeni. Valószínűleg nehéz dolguk lesz a történészeknek, hogy egy-egy döntés hátterét kutassák majd – hiszen az erről szóló levelezések eltűnhetnek. A ma élő írók, zeneszerzők levelezése, kapcsolatrendszere döntően már nem a papírok világában épül. Hogy milyen módon lesznek kutathatók a szerzői pályaképek az elektronikus üzenetek korában, az nagy kérdés.

Milyen módszerekkel lehet ma, 2020-ban becsábítani a könyvtárba az olvasót, és aki az interneten igényelné a szolgáltatásokat, milyen lehetőségei vannak?

Mindkét téren nagyon sok a kezdeményezés. Említettem a múzeumpedagógiai programokat, de könyvtári sétákat, kamarakiállításokat, ismeretterjesztő előadásokat, szakmai beszélgetéseket is szervez a könyvtár. Az utóbbi idők legjelentősebb tárlata a Corvina-kiállítás volt, ahol testközelbe kerülhettek a nemzeti könyvtár félévezredes kincsei – ezek 3D-s verziója immár digitális formában is elérhető. Az adott keretek között a szolgáltatási tereket is igyekszünk kreatívan bővíteni. 600 ezer darabos fotógyűjteményünket például egyelőre nem tudjuk önálló helyiségben bemutatni, de ezen a helyzeten várhatóan még idén változtatunk.

A digitális világ pedig egyre fontosabb, hangsúlyosabb, hiszen nem mindenki tud eljönni a várba kutatni. Meg kell szólítani a vidéken és a határon túl élőket is. Az OSZK-nak csaknem ötven tematikus tartalomszolgáltató oldala van ma is – ezek egységbe rendezése, ernyő alá terelése fontos feladat. Újabb és újabb tematikus tartalomszolgáltatásokat is tervezünk. A június 4-ei trianoni évfordulóra időzítettük Fotótér nevű adatbázisunk elindítását, amely első világháborús képeket és a két világháború közti Erdélyt ábrázoló fotókat tartalmaz. Augusztus végén pedig a sajtó kiemelt érdeklődésétől övezve elindult a Földabrosz, közel ezer régi térképünk szolgáltatóhelye. Hatalmas mennyiségű és rendkívül érdekes-értékes anyag vár az internetes közzétételre; elég, ha kódexeinket és kódextöredékeinket, az Apponyi-metszetgyűjteményt, újkori és 20. századi művészi ex libriseinket, 1956-os plakátjainkat vagy éppen páratlan Babits-gyűjteményünket említem. Könyvállományunk csaknem teljes körű digitalizálását segíti majd digitalizáló központunk, amely közép-európai szinten egyedülálló a maga nemében. Várhatón a jövő évtől állunk át a tömeges digitalizálásra.

Beszéltünk arról, hogy milyen a 21. századi nemzeti könyvtár. De milyen egy 21. századi könyvtáros?

A 21. századi könyvtárosok kompetenciáiról, kvalitásairól, arról, hogy mi mindent kell tudniuk, rengeteget írtak már. Röviden: nagyjából mindent. A könyvtáros alapfeladata az, hogy az érdeklődőket releváns információhoz juttassa. Ehhez szükség van azokra a készségekre, amelyekkel meg tudja különböztetni a valóban fontos információt a nem annyira fontostól. A szűrő, válogató, szintetizáló, összegző, prezentáló attitűd meg kell, hogy legyen. El kell igazodnia az információözönben, és nemcsak a hagyományos dokumentumok között, hanem a digitális világban is. Ehhez nyilvánvalóan elengedhetetlen a nyelvtudás is. A nemzeti könyvtárban mindez a lehető legnagyobb változatosságban van jelen. A legtöbben, több mint százan angolul beszélnek, ezt követi a német. Kódexkutatóink, régi könyveseink alapvetően klasszika-filológusok, vagyis tudnak görögül és latinul, de a franciától a hollandon át a csehig a legtöbb európai nyelvnek van nálunk szakértője. A szakterületi ismeretek szintén páratlan bőségben vannak jelen: dolgozóink között vannak kitűnően képzett irodalom-, színház-, zene- és művészettörténészek, térképészek, néprajzosok, restaurátorok.

Ez a tavaszi veszélyhelyzet és lezárás idején is megmutatkozott, amikor mindenki megtöbbszörözött erővel dolgozott, hogy a szokásosnál is erőteljesebben láttassa az intézmény értékeit. Az ország büszke lehet nemzeti könyvtárára és a nemzet könyvtárosaira. Azon leszünk, hogy még többet adjunk az országnak, a nemzetnek, és még többet láttassunk azokból a kincsekből, amelyeket itt őrzünk.