Sem a tanárok, sem a celebek nem rúgnak már labdába az influencerek mellett a gyerekeknél

Húsz éve még az volt a baj, hogy egy gyerek legszívesebben fel sem állt volna a tévé elől, ma viszont már le sem ülnek elé - de a telefont sem lehet kicsavarni a kezükből. A helyzetben komoly kettősség lapul: az internet segítségével a gyerekek nem csak a világot ismerhetik meg jobban, de az idei év arra is rámutatott, hogy bizony az iskolapad helyett már otthonról is lehet teljes értékű tanórán részt venni, ugyanakkor az érme másik oldalán ott van az, hogy korábban nem látott veszélyekkel és számukra káros tartalommal találkozhatnak a neten. Egy szülő nem állhat állandóan a gyerek háta mögött, hogy fél szemmel folyamatosan azt lesse, mit csinál a neten – de ugyanakkor jó lenne tudni, nem? (X)

TÁMOGATOTT TARTALOM
A TELJES CIKK CSAK ELŐFIZETŐINK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ. KÉRÜNK, LÉPJ BE A FELHASZNÁLÓNEVEDDEL!