Kultúrafogyasztás: többen olvastak rendszeresen a pandémia alatt Romániában

Nőtt a rendszeresen olvasók, zenehallgatók és internetezők aránya Romániában a járvány időszakában, derül ki a Kulturális Kutatási és Képzési Intézet (INCFC) 2020-as felmérésének részleges eredményéből.

A Kulturális Kutatási és Képzési Intézet (INCFC) országos felmérése a 18 év feletti, városi és vidéki lakosság körében, 1000 fős mintán készült két részletben, 2020 nyarán és őszén. Most az első rész eredményeit tették közzé, ezek összevethetőek a 2019-es évre vonatkozó kulturális barométer adataival.

A felmérés résztvevőitől egyrészt az elmúlt fél év kultúrafogyasztási szokásaira kérdeztek rá, másrészt arra, hogy a következő hat hónapban mit fogyasztanának, figyelembe véve a járványhelyzetet is.

Mint kiderült, a nyáron megkérdezettek 88 százaléka hallgatott zenét az azt megelőző hat hónapban, ebből 54 százalék naponta. 2019-ben 74 százalék volt a zenét hallgatók aránya. Míg 2019-ben 22 százalék vett kézbe naponta vagy hetente könyvet, a 2020-as felmérés szerint a megkérdezettek 36 százaléka.

Ami az internethasználatot illeti, a megkérdezettek 64 százaléka mondta azt, hogy naponta csatlakozik a világhálóra, míg 2019-ben ez 58 százalék, 2018-ban 49 százalék volt. A legtöbben – az internetezők 61 százaléka – aktuális információkat keresett 2020-ban, 42 százaléka munkához használta az internetet, 26 százalék előadásokat, koncerteket nézett, 22 százalék színházak, 20 százalék könyvtárak, 11 százalék múzeumok és galériák online tartalmait követte.

A televíziós tartalmak közül 2020-ban 31 százalékról 40 százalékra nőtt az animációs filmeket fogyasztók aránya, 25 százalékról 38 százalékra a gyerekműsorokat fogyasztók aránya – valószínűleg az idejük jóval jelentősebb részét otthon töltő gyerekek miatt. 63 százalékról 65 százalékra nőtt a dokumentumfilmeket fogyasztók aránya, 37 százalékról 39 százalékra a lelki élettel foglalkozó műsorokat követők aránya, és jelentősen, 35 százalékról 63 százalékra nőtt azok aránya, akik azt nyilatkozták, hogy reklámokat néznek a tévében.

A következő hónapokban a megkérdezettek 22 százaléka venne részt beltéri színházi előadáson, de 16 százalék csak akkor, ha a járványhelyzet a jelenleginél nem fordulna rosszabbra. 43 százalék menne el kültéri színházi előadásra. Érdekes, hogy 2019-ben a megkérdezettek csupán 27 százaléka járt színházban, pedig akkor még szó sem volt az előadások korlátozásáról.

Hasonló a helyzet a mozizással is: 22 százalék menne beltéri moziba, 40 százalék kültéri filmvetítésre. 2019-ben a megkérdezettek 34 százaléka járt moziban.

A következő hat hónapban a megkérdezettek 45 százaléka látogatna el múzeumba, galériába vagy kiállításra, 57 százalék keresne fel valamilyen emlékművet vagy régészeti lelőhelyet. 25 százalék venne részt beltéri koncerten, 50 százalék szabadtérin. 31 százalék keresne fel könyvtárat olvasás vagy könyvkölcsönzés céljából.

(Címlapfotó: Pexels)

Kapcsolódók

Kimaradt?