szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A már Magyarországon is elérhető DuckDuckGo 2020-ban 62 százalékos növekedést produkált, néhány napja pedig az egy nap alatt indított lekérdezések száma átlépte a 100 milliót.

Létezik több olyan alternatív kereső, amely nem kíváncsi a felhasználók adataira. Ilyen például a már magyarul is elérhető DuckDuckGo nevű kereső is, ami nem épít profilt a felhasználói adatokból. Ennek köszönhetően minden alkalommal, amikor valamire rákeresünk a mögötte dolgozó motorral, olyan, mintha legelőször használnánk a szolgáltatást.

A 2008-ban alapított DuckDuckGo lassú növekedést produkált az elmúlt bő egy évtizedben, egészen 2020-ig. A keresőmotor felhasználóinak a száma a mérések szerint drasztikusan megugrott az elmúlt egy évben: a napi átlagos keresések száma 62 százalékos növekedést produkált.

Labdába rúghat-e bárki a Google-n kívül a keresésben?

A kisebb keresőgépek sem működnek rosszabbul, mint a nagyok, de némelyikük jobban ügyel az internetezők magánszférájára.

2021 januárjában – vagyis az elmúlt szűk három hétben – eddig ez a szám már 90 millió volt, január 11-én pedig sikerült átlépni a 100 milliós álomhatárt is:

102 251 307 lekérdezést indítottak a felhasználók.

A cég képviselője a BleepingComputernek úgy nyilatkozott, a felhasználók az adatbiztonságra vágynak, és arra, hogy az adataikat ne használják fel például politikai hirdetések megjelenítésére. A vállalat szerint az adatvédelmi aggályok csak növelik a DuckDuckGo felhasználói bázisát.

A kereső a beszámoló szerint mostanra az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Kanadában is a második legnépszerűbb mobilos keresővé lépett elő a Google mögött. És bár például az Egyesült Államokban még mindig bőven a Google uralja a piacot – 94 százalékkal –, addig a DuckDuckGo a második legnépszerűbb lett a maga 2,25 százalékos piaci részesedésével. A nagyobb múlttal rendelkező Yahoo-nak csak 1,14 százalék jut a tortából.

Magyarországon jelenleg a piac 0,15 százalékát tudhatja magáénak a DuckDuckGo, míg a Google a 97,06 százalékát birtokolja a StatCounter adatai szerint.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.