szerző:
Cs.H.
Tetszett a cikk?

Se külföldre, se belföldre, se múzeumba nem mehetünk már hosszú hónapok óta – erre a bajra ad most tüneti kezelést a Virág Judit Galéria, amely mesés úticélokat ábrázoló magyar festményekről készített videosorozatot. Az ismeretterjesztő kisfilmek első két epizódja a hvg.hu-n debütál: a napsütötte San Remóba és a húszas évek pezsgő metropoliszába, Berlinbe kalandozunk el.

„Nagyon szeretek mesélni a képekről, és a galériában még a régi időkben nagyon sokszor tartottunk tárlatvezetéseket. Azt figyeltem meg, hogy a művészetet valahogy még mindig körbe lengi egyfajta titokzatosság vagy misztérium, és a legtöbb látogató szabadkozva lép be a galériába »elnézést, mi ehhez nem értünk« alapon. Pedig egy könyvet sem csak az irodalomtörténészek olvashatnak el, vagy a zene, film élvezetéhez sem kell szakképzettség. Ezért a tárlatvezetéseken mindig arra próbáltam törekedni, hogy teljesen emberi nyelven, ne a szakzsargont használva beszéljek a látogatókhoz. Ezzel a videosorozattal ugyanez lenne a cél” – mondja a hvg.hu-nak Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.

Most, hogy a járvány miatt sem tárlatvezetésekre járni, sem utazni nem lehet, adódott az ötlet, hogy a két élményt valahogy virtuálisan imitálni kellene, így a galéria Kelen Anna tolmácsolásával egy nyolcrészes videosorozatot indít, amelyben megpróbálják közelebb hozni az emberekhez a magyar festészetet. Az egyenként körülbelül másfél-kétperces részek egy-egy művészre fókuszálnak, akikről megtudhatjuk, milyen városokban szívták magukba az alkotói energiákat.

Az első két videóban megismerhetjük az avantgárd Scheibert Hugó és a csodás vízparti tájakat festő Vaszary János kedvenc úticéljait, később megtudjuk, hogy milyennek látta Brugge-t Csinszka második férje, Márffy Ödön, vagy Rómát Patkó Károly, a szicíliai Taorminát a Balaton legnagyobb rajongója, Egry József, New Yorkot Kádár Béla, és a környékünk is visszaköszön majd a sorozatban: Ziffer Sándor Nagybánya színeit festette lelkesen, Rippl-Rónai József Kaposvárt.

Egy-egy olyan művészeti központ, mint Berlin vagy éppen Nagybánya, teljesen meg tudott változtatni egy életművet, ezért ezek a helyszínek nagyon fontos szerepet játszottak a festők életében, és így a magyar művészettörténetben is.

„A mi kultúránk is más lenne, ha a magyar festők nem mentek volna ki ezekbe a városokba. Ezek a festők másfajta technikákat kezdtek el használni attól függően, hogy kint mit láttak. Az ilyen művészeti centrumokban a világ akkori élvonalához tartozó művészek, a legprogresszívabbak, a legmodernebbek, a legnyitottabbak csoportosultak. Egymástól is sokat tanultak, újfajta ideákat, kifejezésmódokat sajátítottak el. Aztán ezek a magyar festők hazajöttek, itthon kiállították az új szellemiségben készült műveiket, amelyek meg azokat a művészeket inspirálták, akiknek nem volt lehetőségük külföldön tanulni.”

A sorozat első részében Scheiber Hugó Berlinje a főszereplő, a német fővárost pedig különösebben nem kell bemutatni: ez a metropolisz a maga technológiai fejlettségével és nyüzsgésével száz évvel ezelőtt is épp úgy lenyűgözte a turistákat, mint ma.

Vaszary János pedig pont ugyanúgy rajongott az olasz tengerpartért a húszas években, mint mi. A festő imádott utazni, és mivel elismert, népszerű művész volt, anyagilag is megtehette, hogy a Földközi-tengeren, többek között San Remóban töltse a nyarakat a barátaival.

Kevésbé ismert viszont, hogy a belga Brugge is igazi művészeti hub volt, az itt működő festőtelepre is előszeretettel jártak a legtehetségesebb magyar alkotók Márffy Ödöntől kezdve Czóbel Bélán át Dénes Valériáig. „Brugge azért válhatott fontos művészeti központtá, mert közel van Párizshoz. A francia fővárosból nyaranta az alkotók valamilyen közeli festő telepre utaztak, ami néha Normandiában volt, néha Franciaországnak a déli részén, időnként Hollandiában, Belgiumban. A sok nyugat-európai utazgatásnak aztán az lett a következménye, hogy rengeteg képük kint maradt a művészeknek. Ezek az úgynevezett lappangó festmények, amelyek, ha előkerülnek, az mindig szenzációszámba megy.”

New Yorkot, a tengerentúli művészeti központot, már nem volt olyan egyszerű felkeresni a magyar alkotóknak, de egy másik avantgárd festőnk, Kádár Bélát nem tartotta vissza a távolság. Egy amerikai kurátor közbenjárásának köszönhetően jutott el ide, felcsavarta vászonra festett, nagyméretű képeit, és hajóra szállt velük. Megérte bevállalni a kalandot, mert a kelet-európai művészért rajongani kezdtek Amerikában, San Franciscó-tól New York-ig cikkeztek róla a lapok. Alkotásait itthon is egyre inkább, egyre szélesebb körben értékelik: 2019-ben egy amerikai magángyűjteményből előkerült Kádár Béla-kép, a Concertina izgalmas licitharc után 110 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria árverésén.

Míg Berlinben a művészeti világ előre, a jövőbe tekintett (a Der Sturm folyóirat és galéria az 1910-es években vált a radikális modernista irányzatok egyik központjává), Rómában az alkotók a húszas évek legvégén, a harmincas évek elején a múlt innovációit kezdték el értékelni. Aki itt járt, az előbb-utóbb felfedezte magának a 13-14. századi freskók temperatechnikáját, amely, mivel a festék nagyon gyorsan szárad, egészen más hozzáállást kívánt meg a művészektől, mint az olajfesték. A római Collegium Hungaricum festőknek (Patkó Károly, Aba-Novák Vilmos) és építészeknek is biztosított ösztöndíjakat, innen hazakerülve alkották meg házaikat az építészek a Napraforgó utcai kísérleti Bauhaus-lakótelepen, vagy ifj. Rimanóczy Gyula később a Pasaréti téri modern templomot.

De nemcsak a külföldi nagyvárosok, magyar települések is atmoszférája is el tudta varázsolni a művészeket. A ma már Romániában található Nagybánya egészen a Trianonig a magyar modern festészet bölcsőjének számított. Az itteni festőtelepen a legnagyobb művészek edződtek, Csók Istvántól kezdve Ferenczy Károlyig, és mikor Czóbel Béla Párizsban megismerte Matisse-t, valamint a fauve-ok, vagyis a nagyon vad színeket használók művészetét, Nagybányára tért haza, hogy létrehozza a magyar „vadak” mozgalmát.

Ezek a képek a koronavírus-járványt is átvészelik

A videosorozat művészei olyan alkotók, akiket az értékállóságuk miatt a műtárgypiac is nagyra tart.

Mint a világon mindent, a galériák működését is befolyásolta a pandémia, ám a kezdeti nehézségek után a Virág Judit Galéria gyorsan megtanult akklimatizálódni az új helyzethez, és Magyarországon elsőként elindította az online aukciós platformját. A saját fejlesztésű oldalon az őszi árveréseket már élő videóban közvetítették, ami meglepően népszerűnek bizonyult az érdeklődők körében. „Az aukcióknak itthon nagyon nagy hagyománya van, külfölddel ellentétben Magyarországon még mindig társadalmi eseménynek számítanak. Több száz ember is eljön csak úgy érdeklődésből egy-egy árverésre, ezért akartunk élőben közvetíteni, hogy azok számára, akik pusztán kedvtelésből részt vettek volna ezeken a rendezvényeken, valamit visszaadjunk a hangulatból. Azt hiszem, ez sikerült” – mondja Kelen Anna.

Hozzáteszi, hogy a válság nem szegte a vásárlók kedvét, sőt kifejezetten nagy leütések születtek az online aukciókon is: Tihanyi Lajos Akt studiuma például 95 millió forintért kelt el tavaly.

„Tudom, hogy borzasztó helyzetben vannak mások, és mi sem bonthatunk pezsgőt, de a műtárgypiac iránt a befektetői bizalom töretlennek bizonyult. Sőt, erősödött is ez a befektetési forma, új vásárlói rétegek megjelenését is tapasztaltuk. Mert az igaz, hogy a tényleg kiemelkedő kvalitású, nagyon jó művek válság alatt is mindig tartották az árukat. Túléltek háborúkat, és még mindig velünk vannak. Ami azonban számunkra is meglepő, hogy most nagyon nagy kereslet van a kisebb értékű művek iránt is, mert rájöttek az emberek, hogy jó befektetésnek bizonyul a műtárgy.”

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: