hero
Nagy Zsolt
Hadjáratot indítottak az ELTE bölcsészei a budapesti neonreklámok megmentéséért
A petíciót bárki aláírhatja, akinek a lelkét megsimogatja a retro-vibe.

 A hetvenes években fénykorát élő neonreklámokból ma már csak pár darab látható a főváros utcáin, és ezek sincsenek jó állapotban. 

„Hallgatóinkkal az ELTE BTK-n azért hoztuk létre 2017-ben a budapesti neonok gyűjteményét, hogy legalább fotókon és leírásokon keresztül értelmezhető maradjon a fogyatkozó neonörökség. Kutatás közben értettük meg, hogy a neonok nem csak cégérként, reklám- és cégtörténeti emlékként értékesek, de épített környezetünk színes meta-rétegeként pótolhatatlan várostörténeti örökséggé váltak” – mondta Dr. Fodor János, az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet adjunktusa, a Neon 2017 projekt vezetője. „Tetőkön, homlokzatokon elhelyezve házainkat, életünk tereit jelölik évtizedek óta, korszakhatárokon keresztül jelenünket gazdagítják múltunk formakultúrájával, tipográfiájával, sőt, a letűnt hatalom népnevelő ambícióira is figyelmeztetnek. Térkép, fotók, leírások őrizhetik és kutathatóvá tehetik az eltűnt neonok emlékét, de nem pótolják az eredeti élményt, a mindennapi találkozást, e környezetünket tovább jelölő örökség fennmaradását.”

Neonfényben úszó pesti éjszaka a hatvanas évek közepén (Fotó: Fortepan)

Patkós Luca és Racskó Tamás most annak érdekében indított petíciót, hogy a főváros gondozásába vegye ezeket a muzeális értékkel bíró tárgyakat. Úgy látják, az utolsó pillanatok vannak arra, hogy még néhány eredeti neont megmenthessünk. A petíciót ezen a linken írhatják alá a kezdeményezést támogatók: 

Ha a petícióhoz legalább 1000 fővárosi lakos csatlakozik két hónapon belül, akkor a kezdeményezővel a városvezetés személyesen egyeztet az ügyben. Ha több mint 10 ezer budapesti csatlakozik hozzá, akkor a Fővárosi Közgyűlés tárgyalja a kérdést.

A neonreklámok hosszú távú fenntartása érdekében a petíciót indítók négy lehetséges megoldást is javasolnak:

· Az egyik, hogy ha egy épület tulajdonosai szeretnék felújítani a házuk falán található régi neonfeliratot, akkor legyen módjuk erre támogatást kérni az önkormányzattól.

· A másik, hogy eredeti helyükön nem szívesen látott neonreklámot legyen lehetőség örökbe fogadni, ha egy üzlet vagy épület vállalja, hogy felújíttatja az így megszerzett neont, és úgy helyezi el, hogy a nagyközönség számára is látható legyen. Ebben az esetben a neon az önkormányzat tulajdonába kerülne, hogy ha megszűnik az adott üzlet, akkor se kallódjon el a műtárgy.

· Ha nincs a neonra jelentkező, akkor azt javasolják, hogy a nem gondozott fényfeliratokat fogadja be az önkormányzat, majd adja kölcsön felújításra és kiállításra.

· Negyedik ötletként pedig a felújított neonokat a budapesti múzeumokkal együttműködve, vagy önálló tárlatként is ki lehetne állítani.