Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár;Fodor Péter;

2021-10-06 08:00:00

Túl a könyvkölcsönzésen

Nem csak lépést tartani, kezdeményezni is szeretne a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, amelynek idei fejlesztéseiről, aktuális projektjeiről Fodor Péter főigazgatóval beszélgettünk.

Egy könyvtár életében fontos, hogy fejlesztési programokat készítsen, és ahogy a lehetőségek biztosítottak, azokat meg is valósítsa. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár esetében ez az év ilyen szempontból szerencsés, mivel három új könyvtárat vehettek át az olvasók – számolt be róla Fodor Péter főigazgató, s emlékeztetett, 2001 óta tizenöt új bibliotékával bővült a fővárosi hálózat, amely immár a Központi Könyvtáron túl negyvennyolc tagintézményből áll. – Az első fejlesztés Békásmegyeren történt, ahol nem csak a korábbi épület újult meg, az alapterületet is sikerült megnövelni egy közösségi tér kialakításával. Szintén jelentős lépés a Körúti Könyvtár megnyitása a Teréz körúton, amely három szinten, hétszáz négyzetméteren várja az olvasókat. Fokozatosan térnek vissza az Andrássy úti és a Kertész utcai könyvtárakból a régi olvasók, és sok fiatal tanulótérként is használja a bibliotékát, amely szolgáltatási lépésváltást is jelent. Harmadikként nyitott meg a Központi Könyvtár nyolcadik emeletén a Zenei Gyűjtemény, ahol több mint 30 ezer könyv, 55 ezernél is több kotta, közel 30 ezer hangfelvétel és másfélezer DVD kapott helyet, melyek száma azért is meghatározó, mivel zeneakadémiai tanulók, oktatók, zeneszerzők is gyakran látogatnak oda – ismertette a főigazgató. Elmondta, a gyűjtemény korábbi helyén megnyílt az Ötpacsirta Szalon is, ahol koncerteket, előadóesteket, író-olvasó találkozókat tartanak. A Körúti Könyvtár létrehozását 390 millió forintból a Fővárosi Önkormányzat finanszírozta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával, a Zenei Gyűjtemény és a Békásmegyeri Könyvtár fejlesztését a könyvtár saját forrásaiból valósította meg a főváros és az NKA támogatásával, 44, illetve 35 millió forint ráfordítással, tájékoztatott Fodor Péter.

Bár a járvány a könyvtárat is kihívások elé állította, a főigazgató arról számolt be, a tavaszi zárva tartás ellenére – amikor csak a Könyvtári Cserepont Szolgáltatás működött – mostanáig több mint 221 ezer kölcsönző volt, és 49 ezernél többen iratkoztak be. Közel 800 ezer dokumentumot kölcsönöztek, visszavettek 820 ezret, és számottevő, 137 ezer volt az előjegyzési kérés. Fodor Péter hangsúlyozta, köszönet illeti az olvasókat, akik fegyelmezetten látogatják a könyvtárat, és együttműködnek az ott dolgozókkal: egyre többen viselnek maszkot, tartják a távolságot, használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket. Emellett kiemelte, érzékelhetően megnőtt a távhasználat, a távfizetés, és a bankkártyás fizetésre való igény. Ezért még idén bevezetik ezt a fizetési módot is, kezdetben a nagyobb a bibliotékákban.

A könyvtárak szolgáltatási köre ugyanakkor régóta túlmutat a könyvkölcsönzésen, s mint azt a főigazgató elmondta, az egyes kerületekben, tömegközlekedési csomópontokon elhelyezkedő bibliotékák feladata, hogy kultúraközvetítő szerepet töltsenek be a helyi közösségekben, ezért lehetőséget biztosítanak különböző kezdeményezéseknek, beszélgetéseknek, kluboknak, kiállításoknak. A sokszínűség jegyében zajlik a héten az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében megrendezett Országos Könyvtári Napok is, amelyhez most is csatlakozott a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Fontos lehetőség az intézménytől, hogy a vasárnapig tartó rendezvény alatt egy szabadon választott tagkönyvtárába egy évre ingyenes beiratkozást kínál az egészségügyi dolgozóknak, ezzel is köszönetet kifejezve a járvány elleni védekezésben végzett munkájukért.

Számos programmal is készülnek, amelyek a járványhelyzetre tekintettel előzetes regisztrációval és védettségi igazolvánnyal látogathatók. Ma közönségtalálkozó lesz Bereményi Gézával az Ötpacsirta Szalonban, csütörtökön nyílik Szűcs Zsuzsanna szobrász-iparművész kiállítása a Központi Könyvtár Átriumában, aznap találkozhatnak az érdeklődők Dragomán Györggyel a Márai Sándor Könyvtárban, és társasjáték-pedagógiai előadást hallgathatnak Lencse Mátétól a Kőbányai Könyvtárban. Pénteken Nyulász Péter könyve alapján ősi magyar kutyafajtákkal lehet ismerkedni a Nagytétényi Könyvtárban, lesz zenés-verses műsor Ribizli bohóccal, azaz Tormási Attilával a Móricz Zsigmond Könyvtárban, s a Központi Könyvtárban a Budapest Gyűjtemény adatbázisát is felfedezhetjük. Lesz Könyves Vasárnap a Központi-, a Kelenföldi-, az Ugocsa utcai-, és a Dagály utcai Könyvtárban, valamint a Lőrinci Nagykönyvtárban, ahol ingyenes próbatagság váltható, és a „megbocsátás napja” keretében elengedik a késedelmi díjakat – a többi tagkönyvtárban mindezekre hétfőn lesz mód. Fodor Péter megjegyezte, utóbbi programpontnak talán nincs már meg az a varázsa, mint korábban, hiszen a lejárat előtt e-mailben értesítik az olvasókat. Ám feltehetően többen is várják ezt a napot, amit jól bizonyít, hogy évente fél-egymillió forint közötti az az összeg, amelyet a könyvtár „megbocsát”, s ezzel sok rég otthon felejtett könyv is visszakerül a bibliotékákba.

Ez az időszak azért is lényeges az intézmény életében, mert ezekben a hetekben készítik elő a 2027-ig szóló stratégiai tervet, amelyet hosszas konzultációk előztek meg. Fodor Péter elmondta, nagy figyelmet fordítanak arra, hogy ennek kialakításában részt vegyenek a dolgozók, akár ötleteikkel, akár kritikai észrevételeikkel, amelyek a tartalmi szolgáltatások és a hálózat fejlesztését szolgálják. – Nem csak az a cél, hogy lépést tartsunk, hanem hogy kezdeményezzünk – emelte ki a főigazgató, hozzátéve, ez lehet a kulcsa annak, hogy az intézmény továbbra is meghatározó szerepet vállalhasson Budapest kulturális életében.

Infó: A könyvtár programjairól a www.fszek.hu weboldalon tájékozódhatnak.