Magyarországon is elérhetővé vált a Google Térkép biciklis útvonaltervezője

2021 / 11 / 02 / Bobák Áron
Magyarországon is elérhetővé vált a Google Térkép biciklis útvonaltervezője
A Magyar Kerékpárosklub adatai szerint még soha nem ültek annyian biciklire Budapesten, mint idén nyáron, a kerékpározás pedig vidéken is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Sokak számára viszont visszatartó erő lehet, hogy kerékpárral navigálni még a fővárosban sem könnyű, a népszerű útvonalakról letérve ember legyen a talpán, aki tudja, hogy merre érdemes tekerni.

Ebben hozhat jelentős könnyebbséget a Google Magyarországi irodája által ma bejelentett fejlesztés, ugyanis keddtől itthon is elérhetővé vált a Google Térkép kerékpáros útvonaltervezője, ami a Magyar Közút és a Budapest Közút által szolgáltatott adatok alapján mutatja meg, hogyan tudunk biciklivel a legkényelmesebben eljutni az úticélunkhoz. A szolgáltatás ugyanúgy működik, mintha autóval vagy tömegközlekedéssel szeretnénk útvonalat tervezni, vagyis az úticélunkat kiválasztva rá kell kattintanunk az Útvonaltervre, majd kiválasztani a kerékpáros ikont (webes felületen csak simán meg kell adnunk az úticélt és a kiindulási pontot).

Első ránézésre az útvonaltervező eléggé megbízhatóan működik, többnyire valóban azokat az útvonalakat adva meg, ahol nem csak lehet, de érdemes is biciklivel közlekedni. A Váci út belső részeire például nem tereli rá a biciklistákat, és ha a Petőfi hídtól szeretnénk eljutni Újbuda Központig, akkor sem az Október 23-a úton terel végig, hanem a Móricz Zsigmond körtér felé vezető kerékpársávon. Ugyanakkor az is jól látható, hogy az adatbázis még lényeges pontokon hiányos: Soroksáron például úgy sem hajlandó felajánlani a Felső Duna soron kialakított bicikliutat, ha annak célzottan a két végpontját adjuk meg, noha ez a szakasz az Eurovelo 6-nak is a részét képezi. Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a bejelentésen arra hívta fel a figyelmet, hogy az adatbázis fejlesztéséhez szükségük van a kerékpárosok tapasztalataira is, ehhez a [email protected] e-mail címre várják a visszajelzéseket.

A másik hiányosság, hogy a Google Térképben egyelőre csak az útvonaltervezésre van lehetőség, maga a kerékpáros térkép egyelőre nem elérhető, bár lehet, hogy már erre sem kell sokat várni. "Az útvonaltervezés mellett a felhasználóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy megismerjék az egyes zónákban, városokban vagy régiókban elérhető kerékpárutakat, és ezek közül válasszanak" - írja a Google sajtóközleménye, amiből arra következtetünk, hogy nemsokára elérhető lesz a rétegek között található biciklis útvonalhálózat térképe is. A budapesti és országos kerékpárutakról a Merretekerjek.hu már régóta vezet részletes térképet, ha pedig csak a fővárosi bicikliutakra lenne szükségünk, akkor a Mozgásvilág térképe a legkényelmesebb választás, ami a Google Térképben külön rétegként jeleníti meg a bicikliutakat és ajánlott útvonalakat.

(Borítókép: Getty Images)

További cikkek a témában:

Marad a nagykörúti biciklisáv, de nem úgy, ahogy eddig A fővárosi önkormányzat kompromisszumos döntést hozott, így a Blaha Lujza tértől a Corvin negyedig újra 2x2 sávon használhatják az autósok a körutat.

Rollerhorror a budai rakparton A Szabadság híd és Erzsébet híd közötti Raoul Wallenberg rakparton több mint hatvan Lime roller sorakozott kedd délután, így nagyjából egy embernyi hely maradt a közlekedésre a gyalogosok és biciklisták által is használt, forgalmas járdaszakaszon.

Újra lehet közbringát bérelni Budapesten, ráadásul olcsóbban, mint eddig A Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön indította újra a MOL Bubit, amit az elmúlt fél évben jelentősen átalakítottak mind a biciklik minőségét, mind a szolgáltatás árát illetően.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Felével növeli meg a tolóerőt ez a régi-új technológia.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.