- hirdetés -

A tavalyi, járvánnyal és intézkedésekkel súlyosbított év után nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb esztendőt szeretnének a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban. Az első szállítmány új könyv már meg is érkezett.

Az elmúlt évben 180 napot lehetett nyitva a könyvtár, ami mintegy 100 nappal kevesebb a megszokottnál. A dolgozók megtettek mindent az olvasókkal való folyamatos kapcsolattartás érdekében. A zárva tartás alatt is voltak időszakok, amikor működött a könyvtárpont és folyamatos volt a „Könyvet házhoz” szolgáltatás. Buzai Csaba igazgató kevésbé zaklatott évben reménykedik.

Az új könyveket külön polcon is megnézhetik az olvasók (Fotó: Dancsó József)

– Az elért eredményeket nem is igazán lehet összemérni a korábbi évekével. A célunk, visszakapaszkodni a 2019-es szintre, ami a beiratkozások és a kölcsönzött dokumentumok számát illeti. Az új könyvek és folyóiratok vásárlása szempontjából szerencsés helyzetben vagyunk, hisz van erre egy állami normatíva, amit erre fordíthatunk. Ez a tavalyi évben hétmillió forint volt. A vásárolt dokumentumok természetesen nem csak könyvek. Van mellettük egy sor hangos könyv, CD, és a folyóiratok, melyek közül 150 jár a könyvtárba – sorolja Buzai Csaba.

Az igazgató hozzátette, hogy a vásárlásnál az olvasói igényekre támaszkodnak. A beszerzéseket közvélemény-kutatás előzi meg, így az új dokumentumok kölcsönzési számai nagyon magasak. Nem egyszer előfordul az, hogy egy szállítmány könyv nagy része már előre le van foglalva, csak értesíteni kell az olvasót a megérkezésről – tette hozzá a könyvtár vezetője.

Az első idei rendelés már megjött, a könyvek leltárba vétele folyamatosan zajlik és a könyvtár első idei kezdeményezése is ehhez kapcsolódott. A Facebookon meghirdetett játékban az olvasóknak azt kellett megtippelni, hogy mennyi könyvet tartalmaz az első idei szállítmányként érkezett öt doboz.

Buzai Csaba azt mondta, hogy a rendelések mostantól folyamatosak, így az olvasók egész évben újdonságokkal találkozhatnak a Justh Zsigmond Városi Könyvtár polcain.

Az idei első öt doboz pontosan 153 könyvet tartalmazott (Fotó: Justh VK.)

– Nem ilyen rózsás a helyzet a rendezvényeket illetően, csak kis költségvetésű eseményeken gondolkodhatunk – mondta az igazgató, kiemelve, hogy ennek ellenére továbbra is folytatják a programok szervezését.

– Szeretnénk megtartani a könyvtár egyfajta szociális funkcióját. Továbbra is teret adunk a nálunk működő csoportoknak, de sokan jönnek be társasjátékozni, sakkozni vagy egyszerűen csak beszélgetni valakivel. A következőkben az időbeosztás lehet az egyik legnagyobb gondunk. A közelmúltban két kollégánk is nyugdíjba ment, az ő pótlásukat anyagi okokból még nem tudtuk megoldani. Kevesen vagyunk, de semmiképp sem szeretnénk a szolgáltatás színvonalából engedni – foglalta össze Buzai Csaba.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.