11 °C Budapest
A fizetésemelés már kevés: meglepő megoldásokkal tartják meg dolgozóikat a magyar cégek

A fizetésemelés már kevés: meglepő megoldásokkal tartják meg dolgozóikat a magyar cégek

2022. február 17. 14:06

A jelenlegi munkaerőhiányos gazdasági környezetben a toborzás mellett egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a megtartásra is: nem elég bevonzani az új kollégákat, el kell érni, hogy a vállalatok kötelékében is maradjanak minél hosszabb ideig. Erre ma már számos sikeres, bevált stratégia létezik, egyik közülük az önkénteskedés lehetősége, melynek a társadalmi felelősségvállaláson túl van egy közösségépítő és rekreációs szerepe is. A munkatársak nem csak önmagukat, egymást is jobban megismerhetik ezeken az alkalmakon, elégedettséggel tölti el őket, hogy ezeken az alkalmakon nem szellemi, hanem fizikai munkát végeznek. Kicsit felállhatnak az íróasztaltól, és valami olyasmivel foglalkozhatnak, aminek azonnali, kézzel fogható, szemmel látható eredménye van. Egy nagyvállalati közegben dolgozónak ez nagyon sokat jelent - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjúban Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

Pénzcentrum: Milyen szerepe van az önkénteskedés lehetőségének a megtartásban?

Tóth Zsuzsanna: Az önkéntesség nálunk alapvető vállalati érték, de azt látjuk, hogy a kollégáknak mind egyéni, mind a csapat szintjén is ad valami pluszt: a társadalmi felelősségvállaláson túl van egy közösségépítő és rekreációs szerepe is, mindkettő hozzájárul a kollégák jóllétéhez azzal, hogy erősíti a csapathoz tartozás érzését. Egy önkéntes nap jó lehetőség arra is, hogy a munkatársaink jobban megismerjék egymást. 20-30 fős csapatokban dolgoznak ilyenkor, és tudatosan figyelünk rá, hogy ezekbe a csapatokba minél több szervezeti egységből érkezzenek résztvevők. Ilyenkor olyan emberek is egymás mellé kerülnek, akik lehet, hogy egyébként sohasem találkoznának személyesen, mert teljesen más területen dolgoznak. Ezek az ismeretségek továbbá elősegítik, hogy a kollégák jobban megértsék a másik munkáját, így jobban átlássák az egész vállalat működését. Természetesen sok egyébként is együtt dolgozó kolléga érkezik közösen önkénteskedni. Ennek csapat szinten is erős összetartó ereje van. Azt tapasztaljuk, hogy ez a későbbiekben is pozitívan hat a közös munkájukra. Az pedig, hogy a kollégák jó viszonyban vannak egymással, hogy összeköti őket egy fontos ügy, hogy úgy érzik, egy nagyobb közösség részei, egyértelműen érezteti a hatását a munkavállalói elégedettségen is.

Választható ez a tevékenység, vagy elvárt?

Szabadon választható, teljes mértékben a kollégák döntése, hogy szeretnének-e részt venni. Mi azonban vállalatként ehhez munkaidőt biztosítunk nekik, egy évben akár 4 munkanapot is tölthetnek kollegáink a Vodafone Alapítványunk által szervezett önkéntes programokkal.

Álláshirdetésekben szerepel, állásinterjúkon szóba kerül ez a lehetőség?

A jelentkezők karrier portálunkon betekintést tudnak nyerni a vállalat mindennapjaiba, illetve az általunk kínált lehetőségekbe. Azt látjuk, hogy önmagában az a tény is erősíti a munkáltatói márkánkat az álláskeresők körében, hogy a vállalatnál működik Önkéntes Közösség, s az önkéntes programokba bárki bekapcsolódhat.

Milyenek a munkavállalói visszajelzések?

Abszolút pozitívak! Az önkéntes napokra rendszeres a túljelentkezés, és a visszajelző kérdőívekben is csupa megerősítő, pozitív visszacsatolást kapunk. Ugyanez igaz volt a szakmai pro bono programra, ami egyelőre pilot jelleggel valósult meg a tavalyi évben, de mindenképpen folytatni szeretnénk a jövőben is. A visszajelzések alapján nagyon jó a hangulat a klasszikus programokon is, a kollégák büszkék arra, hogy részt vesznek, élvezik a közös munkát. Első hallásra talán érdekes lehet, de sokszor elhangzik, mekkora elégedettséggel tölti el őket, hogy ezeken az alkalmakon nem szellemi, hanem fizikai munkát végeznek. Kicsit felállhatnak az íróasztaltól, és valami olyasmivel foglalkozhatnak, aminek azonnali, kézzel fogható, szemmel látható eredménye van. Egy nagyvállalati közegben dolgozónak ez nagyon sokat jelent.

A megtartáson kívül, hogyan segítheti még az önkénteskedés az elköteleződést?

Van valami semmi máshoz nem fogható, csapatot összekovácsoló erő abban, ahogyan egy céget, egy vállalatot képviselve, egyforma, piros pólóban megjelennek a kollégák egy olyan helyen, ahol azonnali és kézzel fogható segítséget tudnak nyújtani. Ehhez hozzátesz az is, hogy munka közben találkoznak azokkal, akiknek segítenek, látják, hogy ha például kifestenek egy iskola termet, akkor azt ki fogja használni, hogy mekkora örömet okozott a munkájuk és hogy tényleg mekkora segítséget jelentett ez az egy nap. Az, hogy együtt, csapatként tudtak így segíteni, a munkahelyük iránt is büszkeséggel tölti el őket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A munkavállalók választhatják ki a szervezetet, vagy készen kapják a listát?

A Vodafone Magyarország Alapítvány szervezi a programokat és választja ki az Önkéntes Napok fogadó szervezeteit. Idén jártunk például a Bliss Alapítványnál, ahol a tantermek felújításában vettünk részt, az Élelmiszerbanknál pedig melegételt főztünk a rászorulóknak.  Ezen túlmenően az Alapítvány 2021-ben tavasszal pilot jelleggel elindította első saját szakmai pro bono programját is. Ennek keretében a Vodafone dolgozói otthonról, távmunkából tudtak szakmai támogatást nyújtani non profit szervezeteknek. A program keretében a kollégák 10 különböző szervezet összesen 12 projektjében működtek közre weboldal-fejlesztéssel, arculattervezéssel, önkéntesképzéssel. De igyekszünk rugalmasak maradni, és teret adni a dolgozóknak, hogy ők is kezdeményezzenek. Idén tervezünk indítani erre egy belső pályázatot is.

Van lehetősége a munkavállalónak megbeszélni ezeket az alkalmakat utána formális keretek között?

A programok végén mindig tartunk egy zárókört, ennek pontosan az a célja, hogy megbeszéljük az élményeket, tapasztalatokat. De mindig küldünk ki egy visszajelző kérdőívet is, amin keresztül a résztvevők megoszthatják a tapasztalataikat.

(Fotó: Vodafon Magyarország)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem