6 °C Budapest
MTI Fotó: Marjai János

Tömegek élnek mélyszegénységben Magyarországon: egy részük érettségizett, diplomás

2022. február 24. 12:05

Tömegek élnek szegénységben Magyarországon úgy, hogy közben dolgoznak, sőt sokan tengődnek relatív jövedelmi szegénységben érettségizettek, diplomások közül is. Egy részüknek tényleg reménytelen a kitörés, csapdában vannak a körülményeik miatt: vagy azért, mert kisgyermeket nevelnek, vagy mert egyedülálló szülők. Súlyos kompromisszumot kellett kötniük.

Van egy masszív rétege a munkaerőpiacnak, akikről a lehető legkevesebb szó esik, pedig nem túlzás állítani: tényleg tömegről, egy nagyvárosnyi emberről van szó. Mivel dolgoznak, emelik a statisztika fényét, ugyanakkor látni kell, hogy az ő életük nagyrész a küszködésről és a megaláztatásról szól.

A közfoglalkoztatás arra szolgál, hogy az ily módon foglalkoztatottakat visszavezesse az elsődleges munkaerőpiacra, tehát eredetileg egy átmeneti lehetőség azoknak, akik tartósan kiszorultak, vagy be sem kerültek oda. Tehát átmeneti munkalehetőséget biztosít azok számára, akiknek az önálló álláskeresése hosszú ideje eredménytelen.

A baj azonban az, hogy sokszor nincs kitörési lehetőség ebből az élethelyzetből, aki egyszer bekerül, az hosszú évekre bennragad. Helyzetükön az sem sokat segít, hogy bruttó 85 ezer forintról 100 ezer forintra nőtt a fizetésük januártól, így pont a fele a minimálbérnek. Ők a dolgozói szegények.

A dolgozói szegények azok, akiket prekariátus néven szokták a szakértők emlegetni. Leginkább onnan lehet felismerni őket, hogy rendkívül kiszolgáltatott körülmények, instabil foglalkoztatási viszonyok között dolgoznak, és sok esetben őrült nagy rugalmasságot igényel ez a fajta munkavégzés, ami természetesen nem tesz jót a családoknak. Kiszámíthatatlan, bizonytalan és rendszertelen a jövedelmük, - ami nyilván egy nagyon komoly pszichés faktor az életükben

 - mondta el a Pénzcentrumnak Jász Krisztina szociológus. Ha összevetjük KSH és a belügyminisztérium adatait, jól kirajzolódik, hogy az országnak azon a vidékein, ahol sok a közmunkás, ott sokkal magasabb a relatív jövedelmi szegények aránya: Észak-Alföldön 18,2%, Észak-Magyarországon 17,2% és Dél-Dunántúlon 17,5 %.

Ha munka van, minden van?

A szakértő elmondása szerint 2019-ben a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak 7 százaléka volt dolgozói szegény, a részmunkaidősöknek 12,2 százaléka – tehát jól látszik az adatokból, megbicsaklik a ha munka van, minden van kormányzati szlogen. Ezeknek az embereknek tartalékaik nincsenek, vagy csak nagyon kevés, tehát ha elromlik egy háztartási gép, vagy eszköz, akkor az ott a vég büdzsé szempontjából.  Ráadásul egy részük rejtőzködő: szégyelli saját szegénységét, tagadja, így az ellátórendszer sem éri el olyan hatékonyan, nincs aki felerősítse a hangjukat.

Úgy tűnik tehát, hiába volt 2010 és 2019 között egy nagyon komoly mértékű bővülés a magyar munkaerőpiacon, megjelent +750 ezer dolgozó, ám ennek egy jelentős hányad közfoglakoztatott. Volt időszak amikor a számuk elérte a 250 ezret, de 2019-re 108 ezerre apadt.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni, hogy egy jelentős réteg, a legvisszafogottabb becslsrek szerint kb. 120 ezer fő a határokon kívül helyezkedett el ez idő alatt, engedett a külföldi munkaerőpiac csábításának. Ezek a számok azért némileg árnyalják a képet.

Diplomás szegények

És ugyan még az uniós középmezőnyben vagyunk a dolgozói szegénységi ráta tekintetében, abban viszont elsők, hogy milyen gyors a növekedés irama. De ami még ennél is ijesztőbb, hogy

az érettségizettek és a diplomások aránya is nagyon megnőtt köztük: 1,2 százalékról, 6,6 százalékra 2010 és 2018 között.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennek oka, hogy ebben az időszakban sok esetben az önkormányzatok közfoglalkoztatottként kezdték alkalmazni a korábbi munkavállalóikat, hogy pénzt spóroljanak. Visszafoglalkoztatni őket megalázóan kevés bérért. Az érdekképviseletük pedig nem tud érdemi áttörést elérni ezen a téren, rosszul szervezettek. Sokan nem tudnak elhelyezkedni máshol, kénytelenek voltak belemenni ebbe a megalázó helyzetbe.

A másik két fő kibocsátó ágazat pedig az oktatás és a szociális terület, ahol diplomával is  megalázó fizetésért dolgoznak  a munkavállalók.

Nagyon nagy veszélyben vannak a gyermeküket egyedül nevelő szülők, ezen belül is a nők. Tulajdonképpen

a közmunka elnőiesedett és egyfajta infantilizáció is lezajlott, komoly munkát nem végeznek, és minimális a kitörési lehetőségük.

A családtámogatási rendszerünk a legrászorultabb réteget abszolút magára hagyja - erről itt írtunk részletesen, - hiszen az javarészt a közép- és felsőosztálynak kedvez: a csok, a gyed, a családi adókedvezmény, most az szja-visszatérítés ezt a réteget nem tudja érdemben lendületbe hozni, képtelen elérni őket.

 - mondta el Jász Krisztina.

Címlapkép:MTI Fotó: Marjai János

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem