Hirdetés

Pál Apollónia: kicsi a könyvtár, de nagy a lelkesedés

HN-információ
Pál Apollónia négy gyerek édesanyja, és amikor meghirdették a könyvtárosi állást a faluban, azonnal jelentkezett, habár végzettsége szerint közgazdász. Gyerekei büszkék arra, hogy ő Bögözben a könyvtáros, és munkája eredményes, hiszen amikor dolgozni kezdett, 15 beiratkozott olvasó volt, viszont ma már több mint 250-en vannak. ‒ Mióta működik a könyvtár Bögözben? ‒ A bögözi könyvtár 1958 óta működik. 2018-ban ünnepeltük a 60. születésnapját, akkor kaptunk is új könyveket a somogyudvarhelyi testvértelepüléstől, szükség is volt rá. Amikor idejöttem, 2016 nyarán, 3650 kötet volt, azóta 1650-et bevételeztem. Ebből mintegy 300 kötet volt teljesen új, ennek több mint felét az önkormányzat segítségével szereztük be, a többit pályázatokkal vásároltuk meg. A fennmaradó rész adományokból került ki, a Mikes Kelemen Programból, hagyatékokból. Amióta itt vagyok, 500 könyvet írtam le a leltárról, mert annyira régi, elhasznált kötetek voltak, hogy muszáj volt megválni tőlük. Amiket sajnáltunk kidobni, azokat felhasználtuk a képpoézis alkotói pályázatunkon, ezt a tavaly szerveztük meg először, idén másodszor. Azt is mondhatnánk, hogy a fölösleges könyveknek ez az utolsó fellángolása, több fiatal és lélekben fiatal községlakó is jelentkezett és vitt el könyveket, hogy alkosson belőle valamit. A tavaly elkészült művek azt bizonyítják, hogy a fiatalok nagyon kreatívan fel tudják használni a régi könyveket. ‒ Milyen állapotban volt a könyvtár 2016-ban, amikor idejött? ‒ Amikor kezdtem, nagyon kevés ifjúsági irodalom volt. Pótolni kellett ezt a hiányosságot, akár használt könyvekből is, mert erre volt leginkább igény. Igazából, amikor először bejöttem a könyvtárba, majdnem elsírtam magam, mert egyáltalán nem gondoltam, hogy így fog kinézni egy ilyen hely. A 2015-ös statisztikában 15 beiratkozott olvasó volt, ma 250 fölött van a beiratkozottak száma. Takarítással kezdtem, nagyon sokat kellett dolgozni, hogy ennyire rendbe jöjjön a helyiség. Meszelni is kellett, most teljesen más, mint amilyen volt. Mindemellett nagyon elavult volt az állomány. Emlékszem, hogy akkoriban olvastam egy cikket arról, hogy a könyvtárnak ma már megváltozott a szerepe, nem csak annyiból áll, hogy az olvasók kölcsönöznek és visszahozzák azokat, hanem több ennél, hiszen közösségformáló, nevelő ereje is lehet. Itt a tér nagyon szűk ahhoz, hogy bármilyen nagycsoportos tevékenységet rendezzünk, de ha kevesen vagyunk, akkor elférünk. Sokat segít a férjem, aki már hivatalosan is a megyei könyvtár önkéntese, mert mindig, amikor valami újdonsággal előrukkolok, akkor ő támogat. ‒ Hogyan sikerült újra életet lehelni a könyvtárba? ‒ Amikor elkezdtem itt dolgozni, nekifogtam a könyvtár népszerűsítésének. A Kájoni János Megyei Könyvtártól kaptunk új könyveket a kistelepülési könyvtárfejlesztő programon keresztül, és azokat elvittem a falunapra, hogy a helyiek, akik nem járnak könyvtárba, lássák, hogy milyen új kiadványok vannak. Igazából én mentem ki az emberekhez, nem vártam meg, hogy ők idejöjjenek. Sokan beiratkoztak akkor, és azóta is aktív olvasók. Emellett programokkal is népszerűsítettem a könyvtárat. A megyei könyvtár javaslatára egy versennyel ünnepeltük meg, hogy ilyen jól sikerült a kistelepülési könyvtárfejlesztő program. Abban egyeztünk meg, hogy ha én szervezek eseményt, akkor ők adnak díjat. Így rendeztük meg az első Termelés és marketing nevű versenyt, amelyen az általános iskolás gyerekek mézeskalácsot sütöttek, és meg kellett védjék, hogy miért az övék a legszebb, a legfinomabb, a legjobb. Az aligazgató javaslatára a gyerekek ezeket a mézeskalácsokat odaajándékozták az egyedül élő időseknek. Ez a verseny decemberi hagyomány lett, már négyszer is megszerveztük, de a járvány miatt az utóbbi két évben elmaradt. Azért jó ez a verseny, mert nem erőltetett. A gyerekek várják, készülnek rá, már korán megszervezik a csapatokat. Nekem az a jelmondatom, hogy a tudás tapasztalat, minden más csak információ. Azt akartam, hogy a gyerekek megtapasztalják, hogy milyen elkészíteni a mézeskalácsot, meg kell szerezniük egy jó receptet, mérnek, számolnak, csapatban dolgoznak, és a legszebb mézeskalácsokat elajándékozzák. Nagyon sokféle kompetenciát fejleszt ez a verseny, és a gyerekek jókedvvel vesznek részt rajta, főleg azért, mert itt azoknak a tanulóknak is sikerélményük van, akik az iskolában nem jeleskednek. Biblioterápia-jellegű foglalkozást is tartottunk, egy mesét átalakítottam színdarabbá, amit a gyermekeknek kellett előadniuk. Minden korosztálynak megtartottuk ezt a foglalkozást, és sok gyereknek átjött az üzenet, amit sugallni akartam. Kértem tőlük visszajelzést, és az egyik lány azt írta, hogy a történet jó motiváció arra, hogy minden félelmünket legyőzzük, ha nagyon szeretnénk. Pontosan ez volt a mese mondanivalója. ‒ Még milyen programokat szervezett? ‒ A Termelés és marketing versenyt, a képpoézist és a biblioterápiás foglalkozást említettem. Ifjúsági klubot is létrehoztunk, a fiatalok irodalommal, képzőművészettel foglalkoztak, különféle játékokat játszottunk. Mi is kapcsolódtunk a CODE Kids programhoz, hat kitartó gyerek vett részt ezen. Ezt a férjem irányította, mert én a technikában nehezen igazodok el. Brassóban részt vettünk a záróeseményen, ahol bemutattuk, amit készítettek a gyerekek. Írtak egy mesét, és ahhoz kapcsolódóan építettek egy vasutat, és jelzőlámpát, sorompót programoztak. Onnan jött az ötlet, hogy pár évvel ezelőtt a vonat elütött itt egy nőt, aki azt gondolta, hogy átér a vasúton, de nem sikerült. Ha lett volna sorompó, talán nem történt volna meg ez. Az Ora să știm program is nagyon jó volt, biztos vagyok benne, hogy szegényebb lenne a közösség, ha az nem lett volna. Az óvó nénitől, tanító nénitől is kaptam pozitív visszajelzést, és amióta elkezdtük, minden évben van ilyen foglalkozás. Rakétát lőttünk fel, sokat kísérleteztünk, és mindig elolvastuk a kapcsolódó irodalmat. Amikor az élelmiszerekről beszéltünk, laskát készítettünk. Mindenkinek kellett hoznia egy tojást a belépőhöz, és a gyerekek csináltak mindent. Erről még a német sajtóban is írtak! Itt dolgoztunk a könyvtárban, és kiderült, hogy nem is kell olyan nagy tér, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez. Ahhoz viszont, hogy huzamosabb ideig tudjuk csinálni ezt, tényleg jó lenne nagyobb teret biztosítani a könyvtárnak. ‒ Van-e lehetőség erre? ‒ Volna lehetőség, az önkormányzat vezetői is úgy gondolják, hogy jó lenne a könyvtárat méltóbb helyre költöztetni. A kultúrház mögött van egy helyiség, ami régen klubként működött, azóta raktár. Jóval magasabb hely, mint ez, kétszer akkora, és sokkal több lehetőség lenne ott. ‒ Hogyan tartja a kapcsolatot az olvasókkal, hogyan értesíti őket az újdonságokról? ‒ Facebookon kommunikálok az olvasókkal, ott jelzem, ha érkeznek új könyvek, vagy versenyfelhívás van. Ezenkívül a helyi újságban is megjelennek hírek, újdonságok a könyvtárról. ‒ Amikor állományfrissítésről van szó, milyen szempontokat tart szem előtt? ‒ Figyelembe veszem az olvasók igényét, de azért megnézem, hogy mi az, ami bekerülhet a könyvtárba. Inkább szépirodalmat, szórakoztató irodalmat kérnek, néhány témakörben a szakkönyvek is népszerűek. ‒ Mit lehet tudni az olvasókról? ‒ Nagyon változatos korú olvasóink vannak, egészen pici gyermektől az idős korosztályig mindenféle korú van, de nem számítanak mindannyian aktív olvasónak. ‒ Mikor van nyitva a könyvtár, az iskolások be tudnak jönni? ‒ Hétfőn és kedden délután vagyok itt, kettőtől hatig, szerdán és csütörtökön pedig délelőtt, kilenc és egy óra között. Azért, hogy az iskolások is be tudjanak jönni, úgy döntöttünk, hogy lesznek olyan napok, amikor délután is nyitva van a könyvtár. ‒ Milyen haszna van a Kájoni János Megyei Könyvtárral való együttműködésnek? ‒ A megyei könyvtár nélkül nem tudtunk volna dobbantani. A könyvtárosképzést is ott végeztem el, és nagyon sokat profitáltunk az együttműködésből, sok programhoz csatlakoztunk, ezáltal könyvtárunk gazdagodott új gyerekkiadványokkal, két új számítógéppel, és rendelkezésünkre bocsátották a Code Kids programhoz szükséges eszközöket, és ez mind a gyerekek hasznára vált. Szerintem kölcsönösen tudunk előnyt kovácsolni a jó kapcsolatból, mert amikor szükség van rá, és tudok segíteni, olyankor meg is teszem. A tavaly például Bedő Melinda megkért, hogy helyette tartsak meg egy szakmai előadást egy konferencián, mert neki nem volt ideje rá, és nagyon szívesen segítettem neki. ‒ Milyen visszajelzést kap a munkájára? ‒ A megyei könyvtár munkatársaitól kaptam elismerést, a polgármesterünk is elismeri a munkám, és a gyerekek is folyamatosan visszajeleznek, hiszen mindig jönnek, számíthatok rájuk, és ők is számítanak rám. Úgy gondolom, hogy a munkámmal valamit hozzáadok a közösség életéhez. A gyerekek úgy tanulnak, hogy észre sem veszik, hogy tanulnak. ‒ Vannak-e tervei a továbbiakra? ‒ A megyei könyvtár a tavaly meghirdetett a könyvtárosoknak egy olyan tanfolyamot, amelyen 3D-s nyomtatóval lehetett tervezni. Nekem kellett volna elmennem, de valamiért akkor nem tudtam ott lenni, és végül a férjem volt ott helyettem. Ő informatikus, és többet tudott megragadni az elmondottakból. Ennek köszönhetően, hogy ő elvégezte ezt a tanfolyamot, az idén elkezdhetünk 3D-s modellezést tanítani a község három iskolájában. Az a jó ebben, hogy a helyi önkormányzat is támogatta ezt, és ha minden jól megy, ez is verseny lesz, mert úgy gondolom, hogy ha versenyezni kell, a gyerekek többet megragadnak abból, amit kínálunk. Továbbá szeretném, ha minél hamarabb sikerülne megoldani a költözést. Azt szeretném, ha közösségi tér lenne a könyvtár, és nemcsak a fiataloknak, hanem a felnőtteknek is. Nekem fontos lenne, hogy jól érezzék magukat az emberek a könyvtárban.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!