Gryllus Vilmos koncertje nyitja meg

2022.05.02. 18:32

Újra megrendezik a könyvtári majálist

Gryllus Vilmos koncertjével hívogat az olvasásbarát családi rendezvény.

Detzky Anna

Hatodik alkalommal rendezi meg idén könyvtári majálisát a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt elmaradt a rendezvény. Idén május 7-én azonban ismét várják a gyermekes családokat a mozgalmas eseményre, hagyományosan Miskolc város napjához kapcsolódóan, az azt megelőző szombaton.

Május 2-án a megyei könyvtár gyermekkönyvtárában sajtótájékoztatón ismertették a szervezők az esemény részletes programját, érdekességeit. A Kaláka együttesből ismert Kossuth-díjas Gryllus Vilmos koncertje nyitja meg a majálist szombaton 10 órakor.

„A rendezvény azzal a céllal indult, hogy a fiatalabb korosztállyal is megismertessük a könyvtárat és megszerettessük az olvasást. Ennek érdekében olyan eseménysorozatot alakítottunk ki, amelynek keretében a résztvevők bejárhatják a könyvtár termeit és a környékét – mondta Csoma-Simon Mária, a megyei könyvtár általános igazgatóhelyettese. – Játékos programokkal várjuk a látogatókat egész napra a megyei könyvtár épületében, a Görgey Artúr u. 11. szám alatt és a Népkertben.”

Mese, irodalom, zene

„A könyvtári majális intézményünk egyik leglátogatottabb rendezvénye, amely az igényes szórakoztatásról szól. Alapvetően gyermekes családokat várunk, de bárki mást is, akit megfog valamelyik program – fejtette ki Miklós Katalin csoportvezető, a gyermekkönyvtár vezetője. – A május a csodás arcát mutatja, ezért a fák rengetegében, kötetlen formában rendezzük meg a napot. Természetismereti játszóházzal érkezik hozzánk az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Dr. Berényi László, a Miskolci Egyetem oktatója az energiaforrásokról és a megújuló energiáról tart interaktív játékos előadást. Vendégül látjuk a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület mestereit, akik csuhétechnikával ismertetik meg a kézműves-foglalkozásba bekapcsolódókat, és kovácsbemutató is lesz. Elkészíthetik a saját könyvüket mindazok, akik ellátogatnak a könyvtár könyvkötőihez. Iskolai színjátszó csoport adja elő Illés Adrienn Dorka és a törpék című mesekönyvét. A Mackókaland irodalmi vetélkedő során játékos feladatok várnak a versenyzőkre puszedlijegyekért cserébe. A Mesebirodalomban óriás betűkockákból pedig kedvenc mesecímüket rakhatják ki a gyerekek.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában