Levelezőversenyek

2022.05.27. 17:30

A könyvtár a kisdiákok főhadiszállása lett

Gyermekeknek megtartott rendezvények sora bizonyítja, hogy a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtár mindig is nagy figyelmet szentelt ezen korosztálynak.

Sz. Á.

Az EU-s verseny döntőjén Schnell-Nagy Erika és Dombai Szilvia köszöntötte a tanulókat (Beküldött kép)

– Akár intézményi hitvallásnak is megfelel az a megállapítás, mely szerint mindenki jó valamiben – mondta el lapunknak Schnell-Nagy Erika, a könyvtár vezetője. – Ha a tanulók lehetőséget kapnak arra, hogy fejlesszék készségeiket és elmélyüljenek érdeklődési területeiken, akkor lépésről lépésre közelebb kerülnek az önmegvalósításhoz.

Az elmélet gyakorlattá váltása érdekében a könyvtár a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával tavaly tízféle, az idei esztendőre is áthúzódó levelezőversenyt hirdetett és tartott meg általános iskolai tanulóknak. A kínálatot egyaránt jellemezte az életkori sajátosságok szerinti megfeleltetés, valamint a sokszínűség. Így például a 2. osztályos nebulókat a Kalandok Tappanccsal című levelezőverseny, majd döntő várta, a 3. osztályosok az Olvasólétra, a Mesebeli hétpróba, a Nyelvész, a Veszélyben a világunk és a Számolda című feladatokban bizonyíthatták tudásukat. Utóbbi témakörben megmérethették magukat a 4. osztályosok is, akikre várt még az Ész-Forgató és a Geronimo Stilton is. A  Fiatalok az internet fedélzetén, egyensúlyban a digitális világgal témakör már címében is jelezte, hogy itt a felső tagozatos, jelesül a 6. osztályos kisdiákok előtt nyílt meg a pálya, az EU pedig a 7–8. osztályosokat szólította versengésre.

– Könyvtárunk felhívására két bonyhádi és hat Bonyhád környéki általános iskola több mint kétszáz tanulója jelentkezett – folytatta Schnell-Nagy Erika. – Az öt fordulóból álló levelezőversenyek tavaly kezdődtek. Némelyikhez rajzok is készültek, ezeket a kisdiákalkotásokat egy hónapon át tartó kiállításon mutattuk be az érdeklődőknek. Idén áprilisban tartottuk meg a döntőket, ezen a záró állomáson már személyesen jelentek meg a legjobbak. Az eredményeket könyvtárunk Facebook-oldalán tettük közzé. Végezetül hadd tegyek említést az idén meghirdetett, a környezetvédelmi szemléletet erősítő DIY Bolygómentő Hulladékművész versenyünkről, ami ugyancsak nagy sikert aratott. Az újrahasznosított anyagokból csodás alkotások érkeztek. Szeretnék ezt a kezdeményezést hagyománnyá alakítani, így terveink szerint jövőre is megrendezzük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában