- hirdetés -

Justh Zsigmond halálának évfordulójára az elmúlt években már több alkalommal is szervezett kerékpártúrát a Városi Könyvtár csapata. Nem volt ez másként idén sem, a kezdeményezés résztvevői fantasztikus időben vágtak neki a távnak, később pedig a könyvtár névadójának sírját is megkoszorúzták.

Még 2016-ban szervezte meg az első kerékpártúrát a Justh Zsigmond Városi Könyvtár csapata október első napjaiban. A kezdeményezés az intézmény névadója, Justh Zsigmond halálának az évfordulójához kapcsolódik. A könyvtár dolgozói és olvasói ilyenkor közösen szállnak fel kerékpárjukra és tekernek át Gádorosra a temetőbe, hogy ott megkoszorúzzák Justh Zsigmond sírját.

– Ez egy évek óta visszatérő program, a koszorúzást követően pedig a Justh Zsigmond Emlékszobát is megtekintjük a Gádorosi Művelődési Házban. Mindig egy nagyon kellemes hangulatú és állandóan jó időben történő bringázásról van szó, Gádoroson is nagyon kedvesen szoktak fogadni bennünket. Ezúttal a település polgármestere, Dr. Szilágyi Tibor is ott lesz a vendéglátóinkkal – ismertette a részleteket Buzai Csaba, a könyvtár igazgatója.

A kerékpározást kedvelő érdeklődőknek mostanában több lehetőségük is van egy kiadósabb túrára. Jövő héten az Egészségfejlesztési Iroda szervezésében tekerhetnek majd el Nagymágocsra, egy héttel korábban pedig Kopáncs felé vehettek részt egy közel 70 kilométeres túrán. Így tett Tóthné Téli Erzsébet is.

– Nagyon szeretek kerékpározni, a Justh Zsigmond Emléktúrát sem első alkalommal teszem meg. Egyébként is gádorosi vagyok, ezért gondoltam, hogy a hagyományokhoz híven ismét kihasználom ezt a jó lehetőséget. Szeretettel ajánlom mindenkinek a hasonló programokat, már csak a mozgás miatt is – mesélte.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.