Fejlesztések

2022.11.27. 07:00

Átadták a megújult Városi Könyvtár épületét Komádiban

Pár éve pályázati forrásból megújult a Közösségi Ház és Városi Könyvtár épületeinek külseje, szigetelés és nyílászáró csere történt, valamint napelemet helyeztek fel.

Forrás: Rozsik Rita

Idén januárban a képviselő-testület úgy döntött, hogy 15 millió forintot biztosít a Városi Könyvtár belső felújítási munkálataira. A megújult könyvtárnak november 25-én tartották az ünnepélyes megnyitóját.

A 2022-es év Komádi életében a Kultúra éve volt. Az önkormányzat önerőből újította fel a könyvtárat, és saját forrásból rendezte meg a városi nagy rendezvények többségét. A pandémiás időszak miatt a kulturális programok háttérbe szorultak, ezért is támogatta az önkormányzat idén minél több rendezvény megvalósítását. A könyvtár épületének belső felújítására a bútorok és járófelület elavultsága miatt volt szükség. Többek között új könyvespolcokkal, kiszolgálópulttal, asztalokkal, függönyökkel, szőnyegekkel lett korszerűsítve a berendezés. A földszinten található a felnőtt könyvtári részleg, ahol szépirodalmi, szakirodalmi és helytörténeti állomány kap helyet. A felújítás után a földszint tágasabb és modernebb lett. Az olvasók örömmel térnek be, jól érzik magukat az új környezetben. Az emeleti gyermekkönyvtári részlegen mesék, ifjúsági szakirodalom, ifjúsági szépirodalom, versek, kézikönyvek találhatóak. Az átalakítást követően ez a helyiség sokkal színesebbé, gyermekbaráttá vált. A figurás szőnyegekkel, a színes babzsákokkal, mesefigurákkal, plüssállatokkal, fejlesztő játékokkal, tévével egy igazán mesés világba kerülnek a gyerekek, ahol mellettük természetesen a könyveké a főszerep. 

Forrás: Rozsik Rita

– Nagyon fontos számomra és képviselő-testület számára is a kultúra szeretete és átadása, az olvasóvá nevelés és az élethosszig tartó tanulás elősegítése. Ebben mind nagy szerepet játszik a Közösségi Ház és Városi Könyvtár. Szerettük volna, ha az olvasók modern, korszerű, barátságos környezetben vennék igénybe az intézmény által nyújtott szolgáltatásokat, programokat – mondta köszöntőjében Tóth Ferenc, polgármester.  

A megyei könyvtár munkatársai a felújítás előtt és alatt is szakmai segítséget nyújtottak az intézménynek, segítettek megtervezni az épület teljes berendezését, felmérték a szükséges bútorok mennyiségét, miközben a könyvállomány selejtezésében is segítettek. Csobán Róbert, a megyei könyvtár Megyei Szolgáltatási Osztályának osztályvezetője beszédében elmondta, hogy a felújítással a könyvtár egy városi szintű intézménnyé vált, kevés olyan település van a megyében, ahol az önkormányzat így szívén viseli egy kulturális intézmény életét és saját költségvetéséből újítja fel a könyvtárat.

A megnyitó kapcsán a könyvtár munkatársai rajzversenyt hirdettek az Én könyvtáram címmel, amelyre könyvtári és könyvolvasási élményekkel kapcsolatos alkotásokat vártak. Összesen 120 rajz érkezett be, melyeket az ünnepségen állítottak ki. A rajzokat 3 tagú zsűri értékelte, Farkas Lászlóné, rajz és matematika pedagógus, Debreceni Mária, a Települési, Kulturális és Ügyrendi Bizottság elnöke és Seprenyi Dánielné, a Fekete Erzsébet Hímző Kör vezetője.

Az ünnepélyes megnyitót követően a vendégek örömmel járták végig az épület tereit.

RR

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában