Annyian égnek ki a munkájukban, hogy lassan a cégvezetők is kénytelenek elismerni, baj van

Egészen ijesztő eredményre jutnak a kutatók, amikor azt próbálják megmérni, mennyire sok ember dolgozik kiégve. A téma legnagyobb felméréseit készítő Gallup például 2020 elején azt hozta ki, hogy a dolgozók fele néha, 21 százaléka nagyon gyakran, 7 százalékuk pedig folyamatosan így érzi magát, az azóta eltelt három évben pedig több kisebb-nagyobb kutatás szerint még nőtt is ez az arány, már 40 százalék fölötti számokat is mérnek. És miközben sokan azon háborodnak fel, hogy emberek nem dolgoznak elég lelkesen, azt is kezdik belátni, hogy a kiégés milliárdokban mérhető károkat okoz a gazdaságnak.

Ahhoz képest, mennyire régi tudomány a közgazdaságtan, egészen sokáig nem foglalkoztak a munkahelyi kimerülés és a kiégés problémájával, évszázadokig elvoltak azzal az alapvetéssel, hogy dolgozni mindenkinek muszáj, nagy választási lehetőségek nincsenek. Aztán ahogy a XIX-XX. század fordulóján szakszervezeti nyomásra elkezdték csökkenteni a munkaidőt, egész váratlan jelenségre lettek figyelmesek: sokkal jobban kezdtek el dolgozni azok, akik nem 60-65, hanem csak 45-50 órát dolgoztak egy héten.

Az 1940-es években készült egy kutatás arról, hogy heti 49 munkaórán túl már érzékelhetően csökken egy-egy többlet óra produktivitása. Amikor pedig 2014-ben John Pencavel felújított módszertannal megismételte ezt a kísérletet, azt a következtetést is hozzátette még, hogy az 55. órán túl nem csak kisebb, hanem statisztikailag mérhetetlenül alacsony az újabb munkaórák haszna.