8 °C Budapest
Training in the nature.

Brutális hőhullám tarolja le Magyarországot: ez már az egészségre is veszélyes, sokan fognak szenvedni

2023. május 10. 15:59

Idén nyáron is várhatók hőhullámok, viszont még ez is semmi lesz ahhoz képest, ami a jövő évtől várhat ránk - ezt mondták a Pénzcentrum által megkérderzett szakértők. Egyikük azt is hozzátette, hogy a szélsőségesen forró, több héten át tartó hőhullám olyan veszélyes, hogy az idősek és betegek többlethalálozások számát rá lehet írni ennek a számlájára.

A nyári hónapok egyre jobban közelednek, sokan talán már ki is vették szabadságaikat, és készülnek a jól megérdemelt pihenésre. Van azonban egy intő jel, amelyre persze minden évben fel kell készülni, csak mostanra sokkal fenyegetőbb lett, mint a korábbi években. Ez nem más, mint a hőség kérdése, amelyre ugyan sokan legyinteni szoktak, hogy "de hisz nyáron meleg van, ez a lényege", a jóslatok szerint az idei (illetve a következő) nyár már az egészségtelen mennyiségű és mértékű hőhullámokat is magával hozza.

Egyre melegebb van nyaranta

A tudósok ezen a nyáron úgy számolnak, hogy a három nyári hónap átlagos hőmérséklete akár egy teljes fokkal is több lehet, mint egy évvel korábban. Ennél már csak a 2024-es nyár lesz majd rosszabb, mikor majd az ideihez képest is akár másfél fokkal lehet magasabb az átlagos hőmérséklet. Ez beleillik abba a statisztikai képbe, amelyet az alábbi grafikonon is ábrázoltunk.

A huszadik század kezdete óta minden évben folyamatosan nőtt mind a hőségnapok száma, mind pedig a hőhullámmal érintett napoké is. Ezt mind a tudósok folyamatos figyelmeztetéseiből, mind pedig az egyre forróbb nyarakból is tudjuk: de mit tegyünk akkor, ha idősebbek vagyunk, esetleg olyan betegségben is szenvedünk, amelyre a hőség már konkrétan életveszélyes? Szakértőket kérdeztünk a témában.

Mitől van ez?

Berceli Balázs, az Időkép meteorológusa a Pénzcentrumnak úgy fogalmazott: nehéz megmondani, hogy pontosan mennyivel lesz melegebb. A hőhullám viszont szinte teljesen biztosan borítékolható, és ezt leginkább egy, a világ túlsó felén zajló légköri jelenségnek köszönhetjük.

Az El Nino-jelenségnek a lényege, hogy Peru partjainál a keleti passzátszelek néha erősödnek, néha pedig gyengülnek, ez pedig hatással van még a mi európai időjárásunkra is. Ha gyengül, abban az esetben elmarad a hidegtengervíz-áramlás, ez pedig az egész bolygó időjárására kihatással van. A nagy mennyiségű párolgás mindenhol érvényesül, nálunk persze eltoltan, de később ide is megérkezik, hiába van nagyon messze. A nedvesebb légkör több hőt tud magában tartani, tehát ha ez elmarad, akkor kapjuk a nyakukba a hőséget

- fogalmazott a meteorológus. De szólt bővebben magáról a hőhullámról is, szerinte szinte biztos, hogy az idén sem ússzuk meg, de ez még mindig csak ízelítő lesz abból, ami 2024 nyarán vár majd ránk.

Előfordulhat ezen a nyáron hőhullám tartósan, és akár több hétig is tarthat majd. Közöttük akár lehetnek hevesebb események, zivatarokra is mindig számítani kell, de hogy pontosan meddig tart majd nyáron a szélsőséges és helyenként elég csapadékos időjárás, egyelőre lehetetlen megmondani. Lesznek hűvösebb periódusok, átlag alatt is lehet a majd a hőmérsékleti csúcsérték. De összességében az átlag sajnos magasabb lesz, mint a korábbi években volt, a következő nyáron pedig még az ideinél is magasabb átlaggal kell számolnunk

- tette hozzá Berceli Balázs.

Nagyon veszélyes a betegekre és idősekre

Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója lapunknak azt mondta, hogy a tartós hőhullám nagyon veszélyes az idősebbekre és a szív- és érrendszeri, keringési betegségekben szenvedőkre. Azt tanácsolja, hogy aki tünetet érez magán a szélsőséges időjárás megérkezésekor, az vizsgáltassa meg magát.

A tartós hőhullám esetén bizony észrevehető, hogy a szélsőséges időjárás sajnos többlethalálozást okoz. A legnagyobb veszélyben a szívbetegek, érrendszeri betegségben szenvedők vannak, az ő szervezetüket sokkal jobban ki tudja kezdeni ez a fajta időjárás, megnő az infarktusveszély, ami nagyon komolyan veszélyezteti azokat, akik ilyen betegségekben szenvednek. Fontos tudni azt is, hogy nem kizárólag a krónikus betegségben szenvedők, hanem a magukat egészséges embereknek ismerők is érzékenyek lehetnek erre, csak még ők maguk sem tudják

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A humánmeteorológus hozzátette: lehet persze küzdeni a hőhullám ellen, de aki hajlamosabb a betegségre, az inkább igyekezzen nyugalmas környezetet teremteni magának.

A legfontosabb az, hogy mindenekelőtt ki kell vizsgáltatni magunkat, hogy nem vagyunk-e véletlenül mi magunk is érzékenyek a szélsőséges időjárásra, a hőhullámra, mert komoly meglepetésben is lehet részünk. Erre természetesen már rendelkezésre állnak vizsgálati módszerek, tehát elég fontos, hogy ha jeleket észlelünk magunkon, akkor valóban menjünk elébe a bajnak, és vizsgáltassuk ki mindezt. Azoknak pedig, akik tudva tudják magukról, hogy valóban érzékenyek a hőhullámra például, a legjobb tanács az lehet, hogy csökkentsék a többi olyan tényezőt, amely a túlterhelés veszélyét hordozza magában - igyekezzünk például csökkenteni a stresszt, és más olyan tényezőket is, amik egészségünkre károsak lehetnek

- fogalmazott a Pénzcentrumnak Pintér Ferenc.

Az biztos, hogy nem a levegőbe beszélt a többlethalálozások kapcsán: tavaly júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában a hőség miatt a 2016 és 2019 között feljegyzett átlagos júliusi halálozási adatokhoz képest. A hőmérsékleti adatokat is figyelembe véve az adat azt bizonyítja, hogy a többlethalálozást a rendkívüli hőhullámok okozták - erről egy jelentés is készült, amelyről néhány hónapja mi is írtunk, most pedig újra elolvashatod a lenti linkre kattintva.

És az energia?

A Pénzcentrum nemrég utánajárt annak is, hogy mi lesz akkor, ha bejönnek az előrejelzések, és tényleg durva forróság csap le Magyarországra is. Balogh József energetikai szakértő szerint bár az energiaárak bezuhantak a piacon a tavaly nyári értékekhez képest, de a rekord meleg 2023 nyarán igencsak bekavarhat a képbe.

Ha tényleg aszályos forróság lesz, és nagyon korán elkezdődik a nyár, akkor egyfelől nem lesz elég víz, így az európai vízi-erőművek kiesnek a képből. Sőt, ha annyira lecsökken a Dunán is a vízhozam, hogy már Paksot sem lehet rendesen hűteni, akkor már nem lehet mást csinálni, mint visszább venni a teljesítményt, és folyamatosan járatni a gázos erőműveket. Ebben az esetben az a gáz, ami lement volna a tárolókba, nem fog oda bekerülni, mert áramot termelnek belőle az erőművek. Összességében ahogy melegszik az idő, egyre több áram kell a légkondikba, de egyre kevesebb bevethető erőmű marad. De egyelőre nincs ok a pánikra, ameddig normális marad az időjárás, addig nincs olyan tényező, ami felfelé nyomná a földgáznak és az áramnak az árát

- mondta lapunknak a szakértő.

Hogy milyen fenyegetés elé néz még az energiapiac, ha valóban súlyos hőhullámok lesznek, részletesen kifejtettük ebben a cikkben, amit most újra elolvashatsz:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem