Szinte titokban kapott duplaannyi időt döntések eltitkolására a kormány, és mással is trükközhet

7 perc

2024.01.15. 13:00

Az év elejétől hatályos, fű alatt végrehajtott jogi változtatásokkal a kormány célja, hogy a közvélemény nehezebben ismerjen meg közérdekű adatokat, pénzköltéseket. Emellett jön egy újabb szigorítás, amellyel egyes döntéseit tíz helyett húsz évig titkolhatja a kabinet. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint mindezzel folytatódik “a jogállamot semmibe vevő mélyrepülés”.

Karácsony előtt, lopakodva elfogadott, társadalmi vitára nem is bocsátott törvénymódosítások sorával szűkítette a kormányzás során keletkező döntések, adatok nyilvánosságát, megismerhetőségét a parlamenti kétharmad. Ezen a téren eddig sem beszélhettünk túlságosan széles körű hozzáférésről, és a szabályozás most innen mozdult el negatív irányba.

  • Ligeti Miklós: “nincsenek fékek”

“A Magyarország ellen folyó uniós jogállamisági eljárás kiemelten figyel az információszabadság érvényesülésére, ám ez a jelek szerint egyáltalán nem akadályozza az Orbán-kormányt abban, hogy újabb és újabb jogi trükkökkel szűkítse a kormányzással kapcsolatos adatok megismerhetőségét” – kommentálta a történteket a hvg360-nak a Transparency International Magyarország jogi igazgatója. Ligeti Miklós szerint

az újabb jogszabályi változtatások bizonyítékai annak, hogy nincsenek olyan fékek, amelyek megállíthatnák a kormány jogállamot felszámoló mélyrepülését.”

A társadalmi vitát úgy kerülhette meg a kormány – magyarázta Ligeti –, hogy a változtatások a törvényalkotási bizottság módosító javaslataiként, utólag kerültek bele az egyébként már kész előterjesztésekbe, ráadásul jellemzően a témától független jogszabálycsomagokba.

A módosítások alapján január elsejétől több ponton változott a közérdekű adatok igénylésének és kiadásának szabályozása. Ligeti szerint mindez aligha független korábbi, politikai vihart kavart adatigénylésektől, vagy éppen folyamatban lévő hasonló ügyektől – bár a változások nem visszaható hatályúak, egyelőre.

  • A miniszter dönti el, mi lesz titok