szerző:
Galicza Dorina
Tetszett a cikk?

Azt már nem is kellett vizsgálni, népszerűsíti-e a homoszexualitást a sikeres Netflix-sorozat alapjául szolgáló könyv, a Heartstopper.

12 millió forintra bírságolta a fogyasztóvédelmi hivatal tavaly nyáron a Líra könyváruházat amiatt, hogy nem fóliázták le a Heartstopper című ifjúsági regényeket. Nyáry Krisztián, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója már aznap úgy nyilatkozott, hogy jogi lépéseket akarnak tenni, néhány hónappal később pedig meg is találták a fogást az ügyön. Csütörtökön az is kiderült, sikeresen.

Érvelésük alapjául a magyar közélet egyik legabszurdabb vesszőhibáját használták fel, a bírság által hivatkozott kormányrendelet szerint ugyanis az olyan, homoszexualitást megjelenítő, gyermekeknek szóló termékek, mint amilyen a Heartstopper is

a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható.

Itt maradt ki a vessző az elkülönítve és a csak szavak között. A rendeletben szereplő mondat ugyanis így azt jelenti, ha el van különítve a termék, akkor muszáj zárt csomagolásba tenni. Ha azonban nem különítik el, nem is kell lefóliázni, márpedig a jegyzőkönyvek is azt igazolják, a Líra nem különítette el a könyveket.

 

AFP / Kisbenedek Attila

Innentől kezdve a bíróság anélkül tudott gyorsan, egyértelmű döntést hozni, hogy érdemben értékelnie kellett volna a Líra jogi képviselőjének további érveit. “A vessző az vessző. A magyar nyelv szabályai legalább olyan köztudottak, mint maguk a társadalom jogviszonyait szabályozó jogszabályok. Nem volt a bíróságnak kétsége, hogy mit jelent a mondat, alternatív értelmezés nem merült fel” – indokolta a döntést a Fővárosi Törvényszék.

Hozzátették, emiatt nincs is szükség arra, hogy mérlegeljék, népszerűsíti-e a homoszexualitást a könyv, vagy csak megjeleníti azt. Pedig Nyáry Krisztiánék ügyvédje még a Heartstopperről szóló, lapunkban megjelent kritikára is hivatkozott, amikor azt mondta, ha a hivatal munkatársai vették volna a fáradságot arra, hogy el is olvassák a könyvet, pontosan tudnák, hogy az nem tartalmaz propagandisztikus elemeket, csupán LMBTQ fiatalok élethelyzeteit mutatják be.

 

Ezt a könyvet nem fóliázni kéne, inkább kötelezővé tenni

Az egész világon őrülten népszerű Heartstopper című képregénysorozat, ami miatt nálunk 12 millió forintra büntettek egy könyvesboltot, valójában a valaha készült legjobb segédanyag lehet minden szülőnek és kamasznak, és nemhogy nem pornográf, de már-már túlzottan is kerüli az obszcenitást. Elolvastuk az eddig megjelent négy kötetet.

A bíróság elmondta azt is, ha nincs jogsértés, azt nem is lehet szankcionálni, így a Líra által hivatkozott más eseteket a későbbiekben sem fogják értékelni. Nyáry Krisztiánék ugyanis felhozták, hogy fóliázás-ügyben a Librit és a Coca-Colát is megbírságolták, ennek mértéke azonban messze elmaradt a Lírára kiszabott 12 milliótól.

Szóvá tette a Líra azt is, nincs egyértelmű szabályozás arra, mi minősül a homoszexualitás népszerűsítésének, és mi nem, a könyvszektor szereplőinek nem áll rendelkezésükre erről elegendő információ. Példaként hozta, hogy az audiovizuális termékekről elérhető erről egy táblázat, amelyet például a televíziók használhatnak, majd megemlített egy korábbi esetet, amikor Orosz Dénes Coming Out című filmje miatt tett valaki panaszt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hivatalnál (NMHH). Azt ugyanis hármas kategóriába sorolták, vagyis 12 éven felülieknek ajánlották, ezt nem érezte elég szigorúnak a panasztevő. Az NMHH vizsgálata azonban valamennyire árnyalja, mi számíthat népszerűsítésnek, ugyanis kimondták, a Csányi Sándor főszereplésével készült film nem az. Abban ugyanis a csütörtöki tárgyaláson is hivatkozott, NMHH által készített értékelés szerint nem jelent meg szexualitás, erőszak vagy trágár kifejezések, a történet egésze pedig nem mutatta be a két férfi közötti párkapcsolatot különlegesnek vagy egyedinek, nem vonzó életformaként ábrázolta azt, és teljesen visszafogott volt.

Az ítélet kihirdetése után Nyáry Krisztián lapunknak azt mondta, üdvözlik a döntést, hiszen ők kezdetektől fogva azt állították, hogy a jogszabály szövege a piaci szereplők számára érthetetlen, így örül, hogy ezt már a bíróság is visszaigazolta. Hozzátette, más ügyeik is vannak a bíróság előtt ebben a témában, és bár ez volt közülük a legnagyobb nagyságrendű, bízik benne, hogy mivel a vesszőhibás jogszabály alapján zajlanak az ellenőrzések, a bíróság döntése ezekre is hatással lesz.

 

Nyáry Krisztián
Túry Gergely

“Nem vagyok orákulum, nem tudom megmondani” – válaszolt Nyáry arra a kérdésünkre, számít-e arra, hogy az ítélet után módosítják a jogszabályt, és belekerül a vessző, de megjegyezte, politikai nyilatkozatok azért már voltak erről.