A válság túlélésének kódja: CRM

forrás Prim Online, 2009. március 9. 07:45

A háborúban a fegyver a legkelendőbb árucikk. A túlélés legmodernebb fegyvere pedig nem más, mint a CRM.

A hazai vállalatok valljuk be egy kicsit elkényelmesedtek az elmúlt 10 évben. Ha elvesztettek egy-egy vevőt nem történt semmi baj. Ahogy a híres mondás is hangzik: VAN MÁSIK! Hányszor fordult elő Önökkel az elmúlt években, hogy elküldtek egy árajánlatkérést és nem érkezett rá válasz? Vagy csak hónapokkal később érkezett egy érdeklődő e-mail, hogy aktuális-e még az ajánlatkérés? A válság beköszöntése óta sokkal inkább visszanyerték a vevők a királyi címüket, ugyanis a cégeknek minden egyes vevőért meg kell küzdeni, mert NINCS MÁSIK! Sőt mivel mindenki keresi a költségcsökkentés lehetőségét a jelenlegi vevőink megtartása is egyre nehezebb feladattá vált.

Ebben az időszakban felértékelődött a Customer Relationship Management szerepe, és azok a vállalatok, akik eddig nem is ismerték ezt a szót, kezdenek megbarátkozni a gondolattal, hogy a vevőket igenis kezelni kell. Minden cégnek alkalmazkodnia kell az újonnan előállt helyzethez, aki ezt nem teszi felkerülhet a válságban tönkrement vállalatok listájára. Ez a szép a gazdasági világban, hogy az egyensúly előbb-utóbb helyreáll. A kereslet és a kínálat szépen kiegyenlíti egymást, vagyis a kevesebb vevő kevesebb vállalatot tud eltartani. Ez veszély a passzív vállalatoknak, de lehetőség a cselekvő vállalatok részére!

Miért ne lenne az Öné is cselekvő vállalat?


Míg a többiek panaszkodnak, hogy elveszítik a vevőiket, és nem tudnak újakat szerezni, addig Ön megfelelő hozzáállással, és megfelelő fegyverzettel megnyerheti ezt a háborút. A következő stratégiai kérdéseket kell végiggondolnia.

Hogyan tartsam meg a jelenlegi vevőimet?
Válasz: Érje meg a vevőknek, hogy hűségesek legyenek Önhöz!
Mi történik válság idején? A jelenlegi vevők egy része elkezdi figyelni a konkurencia ajánlatait, hiszen mindenki költségcsökkentésre törekszik. A válságban a szállítók újabb és újabb akciós ajánlatokkal állnak elő, hogy vevőket szerezzenek. De mi a helyzet a hűséges ügyfelekkel? Hányszor fordult már elő Önnel, hogy hűséges előfizetőként több volt az éves díja bármilyen szolgáltatónál, mintha újra kötötte volna szerződését? Megéri hűségesnek lenni? A tapasztalat azt mutatja, hogy legkevésbé sem. A vállalatok nagy része az új vevők megszerzése miatt akciózik.

Előzze meg a konkurenciát és álljon elő akciós csomagokkal, ügyfélkártyával, extra szolgáltatásokkal a hűséges ügyfelei részére! Ön legyen az, aki elsőként felkeresi a vevőit a válság idejére szóló legújabb akciós kínálatával. Ne feledje, helyzeti előnyben van a konkurenciához képest.

1.Tud a vevőiről mindent. Van egy vevőadatbázisa, amelyben a vevőiről minden fontos adatot tárol. (Mit vásárol Öntől, milyen időközönként, milyen címen, és milyen formában érdemes felkeresnie stb..)

2. Senki sem szeret változtatni. Macerával, ügyintézéssel, időveszteséggel jár egy szolgáltató-, beszállítóváltás. A vevői Önnél szeretnének maradni, csak adjon lehetőséget arra, hogy megtehessék!

Hogyan szerezzek új vevőket? Hogyan csábítsak el vevőket a konkurenciától?


Válasz: Érje meg a vevőknek, hogy Önhöz jöjjenek!

Válság idején legfontosabb a bizalom. Ma mások ajánlják Önt, azzal tud leginkább új vevőket szerezni. Tehát a hűséges, elégedett saját vevők lehetnek a kulcs az új vevők megszerzéséhez.

Hogyan figyeljek oda a szállítóimra?
Ne csak a vevőire, a szállítóira is fektessen nagy hangsúlyt. Válság idején még inkább rá van utalva azokra a cégekre, akik Önnek szállítanak. A szállítóiról is legyen egy adatbázisa, és legalább olyan figyelemmel kezelje őket, mint a vevőit. Az Ön fennmaradása is függhet a jó vagy rossz beszállítói teljesítménytől.

Hogyan tehetném hatékonyabbá a munkatársaim tevékenységét?
A vevőkre, a szállítókra való odafigyelés nagy emberi erőforrásokat igényel. Fontos, hogy a saját csapatunk munkáját megfelelően szervezzük, és mindenki birtokában legyen minden hasznos információnak.

Mindezek újabb és újabb érvek a CRM rendszerek mellett. Ha sikerül egy olyan, cégre szabott CRM rendszert kialakítanunk, mely mindent tud a vevőinkről és a szállítóinkról és „megszervezi” a belső munkafolyamatainkat, akkor mi már megtettük az első lépést a válság túlélésére: Megvásároltuk a fegyvert a „háborúhoz”. Ezzel azonban nem dőlhetünk hátra a karosszékünkben, valódi cselekvő vállalattá kell válnunk. A fegyver megvásárlása ugyanisnem elég egy háború megnyeréséhez, a fegyvert használni is kell! CRM-re fel!

Kovács Krisztina, CRM tanácsadó
Kulcs-Soft Zrt. (www.kulcs-soft.hu/genesisworld)

Kulcsszavak: Kulcs-Soft CRM ügyvitel

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09