szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

AZ MIT kutatói olyan rendszert dolgoztak ki, amelynek segítségével bárhol, bármikor számítógépként használhatjuk saját kezünket és a minket körülvevő tárgyakat.

A BBC értesülései szerint az idén Bostonban megrendezett Computer-Human Interaction (CHI) konferencián mutatta be a Massachusetts Institute of Technology (MIT) Fluid Interfaces nevű csoportja a kézmozdulatokkal vezérelhető, hordozható számítógépes rendszert, amely képes kapcsolatba lépni a külvilággal, mialatt a felhasználó a mindennapi életét éli.

A SixthSense nevű prototípus lehetővé teszi, hogy üres falfelület mellé lépve megnézzük elektronikus leveleinket, ehhez csupán egy @-jelet kell a falra rajzolni az ujjunkkal. Ugyanígy, a csuklónkra rajzolt kör hatására a pontos időt tekinthetjük meg a karunkon. A digitális fényképeket úgy készíthetjük el, hogy összeérintjük L-alakban tartott mutató-,  és hüvelykujjainkat.

„Azt szeretnénk lehetővé tenni, hogy a jelenleginél jóval természetesebb és ösztönösebb módon férhessünk hozzá a lényeges információkhoz” – mondta a BBC-nek Pattie Maes, a Fluid Interfaces Group vezetője. A kutató szerint napjaink hordozható számítástechnikai eszközei, bár tagadhatatlanul hasznosak, egyelőre süketek és vakok, vagyis ha szükségünk van valamilyen információra, abba kell hagyni amit csinálunk, és elmagyarázni a gépnek, hogy mit is akarunk tőle. A SixthSense rendszer ezzel szemben képes arra, hogy például a kezünkben tartott repülőjegy felületén jelenítse meg, hányas kaputól indul a gép, illetve adott esetben mennyit késik.

„Olyan rendszert képzeltünk el, amely bizonyos szintig képes felfogni, hogy a felhasználó éppen hol van, mit csinál és mivel foglalkozik” – magyarázta Maes. „A SixthSense ilyenkor proaktívan képes az adott helyzetben szükséges adatokat, információkat megjeleníteni.”

A SixthSense rendszert már tavaly bemutatták, de mostanra csaknem teljesen átalakították a felépítését. Akkor még egy biciklis bukósisakba épített webkamera volt a felszerelés lelke, ez mára valamivel közelebb került a felhasználóbarát megoldáshoz. A jelenlegi változat lényege egy cigarettás doboz méretű kamerával egybeépített projektor, amelyet a felhasználó a nyakába akasztva visel. Ehhez csatlakozik egy „okostelefon”, amely a SixthSense szoftverét futtatja, és gondoskodik az internet-kapcsolatról.

A kamera tulajdonképpen digitális szemként működik, és ugyanazt látja, mint a felhasználó. Emellett követi a hüvelyk-, és mutatóujjak helyzetét is. A koncepció lényege, hogy a SixthSense nemcsak azt képes meghatározni, hogy valaki milyen tárggyal lép interakcióba, hanem azt is, milyen módon teszi azt. A szoftver ezután rákeres az interneten az adott szituációval kapcsolatos információkra. Innentől pedig a projektor veszi át a főszerepet.

„Bármilyen felületet interaktívvá változtathatunk” – magyarázta Pranav Mistry, az egyik MIT-hallgató. „Tegyük fel, hogy belépek egy könyvesboltba, és megfogok egy könyvet. A SixthSense felismeri a borítót és az Amazon online könyváruházból kikeresi a hozzá tartozó adatokat, a kritikákat, az árakat, és rávetíti a könyvre, amit a kezemben tartok.”

Természetesen a rendszer testre szabható, így ha valaki más forrásból szeretne információt beszerezni például a könyvekről, tetszőlegesen átprogramozhatja a szoftvert. A prototípust szinte jelentéktelen összegből, 350 dollárból (81 ezer forint) rakták össze.

„A kemény munkát a szoftver kifejlesztése jelentette” – magyarázta Maes. „A rendszer folyamatosan próbálja felmérni, hol van és mit csinál a felhasználó. Fel kell ismernie az általunk látott képeket, követni a mozdulatainkat, és mindezt összevetni a releváns információkkal.”

Ennek fényében nem meglepő, hogy ebben a kezdeti fázisban még csak néhány alkalmazást fejlesztettek ki a SixthSense-hez, hosszabb távon azonban – Maes elképzelései szerint – megnyitnák a platformot, és üdvözölnék, ha mások is fejlesztenének a rendszerhez. Mistry már a közeli jövőben is piacképes programokat lát lelki szemei előtt. Többek között olyan alkalmazást fejlesztene ki, amelyik értelmezi a jelnyelvet beszélő emberek gesztikulációját, és hangszórókon keresztül azonnal „fordítja” a szavakat.

A fejlesztők nem várják, hogy a prototípus kiszorítaná a hordozható számítógépeket és telefonokat, vannak bizonyos alkalmazások – grafikai programok, tervezőszoftverek például – amelyek esetében hatékonyabb a megszokott hardvereszközök használata.

Tech

Láthatatlan számítógépek az életminőség szolgálatában

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszéke kezdeményezésére 2008. december 5-én megalakult és megkezdte működését a beágyazott számítógépes rendszerek területének kutatásával és fejlesztésével foglalkozó technológiai platform, amelyben hazai ipari vállalatok, egyetemek, kutató központok és a felhasználók stratégiai partnerként működnek együtt.

hvg.hu Tech

Szemmel irányítható a világ legjobb sebészrobotja

Képes a műtéteket végző orvosok szándékait érzékelni egy új brit sebészrobot. A szemmozgás szerint operáló rendszer emellett képes a szövetek mögé is lát, valamint megtiltja, hogy az orvos véletlenül belevágjon bizonyos területekbe - adta hírül a The Guardian.

hvg.hu Tech

A robotsebész keze sohasem remeg, a betegek örömére

A műtéti eljárások robotizálására már több kísérletet folytattak, s napjainkban nem újdonság a hálózaton keresztül végzett „távgyógyítás” sem, amikor az orvos akár több száz kilométerre is lehet a betegétől. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen előnyökkel jár a sebészrobot alkalmazása a hús-vér orvos szikéjéhez képest.

MTI Tech

Kukoricaszámítógép és intelligens gyógyszertartó a CeBIT-en

"Intelligens" pezsgősüveg, megértő ébresztőóra, kukoricából készült lebomló informatikai összetevők: megannyi furcsa találmány hoz némi derűt a hannoveri CeBIT nemzetközi informatikai vásárra, amelyet különben alaposan beárnyékol a gazdasági válság