Vágólapra másolva!
Ötvenötször lehetne felmásolni az elveszett netes anyagokat kutatók kedvenc lelőhelyének számító Archive.org új szervereire az amerikai Kongresszusi Könyvtár teljes állományát. Kiderült, hogy az egész internet elfér egy konténerben - adta hírül a Register.
Vágólapra másolva!

Az új adatközpontot szállító Sunnak ráadásul sikerült rendkívül kicsi, egy konténernyi helyre bezsúfolni a világ legnagyobb könyvtárát is megszégyenítő méretű szerverparkot. A ComputerWorld információi szerint az archívum webes részét képező Wayback Machine jelenleg három petabájtot foglal el - ez hárommillió gigabájtnak azaz majdnem hétszázezer DVD kapacitásának felel meg - és mérete havi százezer gigabájttal nő.

Az új szerverekre az Archive.org legzseniálisabb szolgáltatása, a weboldalak régi verzióiban való kutakodást lehetővé tevő Wayback Machine költözik be. A gyűjtemény keresőjét használva mára már többnyire nevetségessé vált, régies dizájnú weblapok mellett - az [origo] így nézett ki 1998-ban - elveszett, törölt csodákat is meg lehet keresni. Arról nem is beszélve, hogy a váratlanul megszűnő szolgáltatásokkal eltűnő fontos adatok visszaszerzésére is remek hely az archívum.

Sok vas, kis helyen

Az adatközpontot tartalmazó csinos konténer belsejében hatvan darab Sun Fire szerver teszi a dolgát. A 4,5 petabájt kapacitású új szerverparkra, másfélszer ráférne az 1996 óta épülő internetarchívum. A hatalmas mennyiségű tárhely mellett egy terabájt, azaz ezer gigabájt, memóriát is tartalmazó doboz munkába állása remélhetőleg kényelmesebbé teszi az utóbbi időben gyakran akadozó Wayback Machine használatát.

A kert végébe is elfér a Sun Blackbox

Konténerbe szerelt adatközpontokban 2001 óta gondolkodik az Internet Archive - nyilatkozta Brewster Kahle, az archívum alapítója a Registernek. A terveket 2004-re ki is dolgozták, az akkori elképzelés szerint az internet minden tudásával feltöltött konténereket hajón szállították volna a világ különböző pontjaira, megalkotva a világ legnagyobb biztonsági másolatát. Az sztenderd méretű, könnyen szállítható és telepíthető adatközpontban az alapító üzleti lehetőséget is látott, ám a gyártók nem érdeklődtek az ötlet iránt. Pár év múlva a Google és a Sun is elkészítette a maga behajózható szervertermét.

Eltérő gyűjtemények

A világ legnagyobb könyvtárának számító Kongresszusi Könyvtár teljes állománya 138 millió példány, ebből több mint 38 millió darab könyv vagy egyéb nyomtatvány. Emellett 12,5 millió fotó, 61 millió kézirat, számtalan hangfelvétel, poszter, térkép és kotta egészíti ki a tekintélyes gyűjteményt.

Bár Kalifornia államban 2007 óta könyvtárként van bejegyezve, a Brewster Kahle által 1996-ban alapított Internet Archive gyűjteménye eltérő jellegű adatokat tartalmaz. Könyvből csupán egymillió darab van az Archive.org-on, emellet azonban 150 milliárd weboldal, 250 ezer hangfelvétel és 135 ezer videóban is keresgélhet az oldalt meglátogató.