Az eltörött Cserépváralja

- Ide egyszer térünk már csak vissza, a fiunk mellé a temetőbe - sóhajt Czeglédy Lajosné könyvtáros, aki a falu tanáraként nyugdíjazott férjével negyvenöt év után végleg elhagyja Cserépváralját. Nem önszántukból költöznek. A rendszerváltáskor ketté-, majd a június 7-i európai parlamenti választás óta immár három részre szakadt, alig ötszáz lelkes bükki falucskából a település független polgármestere, a Jobbikkal mindinkább összekacsintó Dávid Zoltán száműzi őket, igaz, a kitelepítés kifinomult formáját választva. Az igazi üldözött Czeglédy Lajos, a hivatalát harmadjára betöltő független alpolgármester, tizenkilenc éve önkormányzati képviselő, Cserépváralja utolsó tanácsának és végrehajtó bizottságának tagja, akinek egykori tanítványa, a majd feleannyi idős Dávid Zoltán, az idők folyamán politikai ellenfelévé cseperedett. Különös módon vegyül össze kettejük elvadult kergetőzése.

- Jó képességű gyerek volt a Zoli, de a családja igen szegény - meséli a történelem-ének szakos, nyugdíjas iskolaigazgató, aki 1981-ben, az akkor ötödik osztályos fiút - szülei engedélyével és hálálkodása mellett - harmadmagával a mezőkövesdi iskolába és kollégiumba küldte, hogy jó körülmények közt, jobb iskolában tanulhassanak, s eséllyel léphessenek tovább. - Zoli lelke azóta is forr. Évek óta azt vágja a fejemhez, hogy elszakítottam őt a családjától és a barátaitól. Valami biztos kisiklott az életében, az érettségi után már nem tanult tovább, a főiskolát is csak most végzi. Egy ideig Ausztriában dolgozott, aztán kocsmáros lett, és a falu ura. Nem haragszom rá, csak sajnálom.

A jó kedélyű, sárospataki kántortanító szülőktől származó Czeglédy Lajost - ahogy mondja magáról - egyik rendszer se értette, "materialistaként gondolkodott, de sosem volt ateista". Párttitkár is csak felsőbb nyomásra lett, helyben maradásának ezt szabták feltételéül. A lelkes néprajzkutató, hajdani kórus- és közösségszervező, tájházépítő s gyermektábor-vezető nehezen éli meg az üldöztetést, de elszánt: az alpolgármesterségről nem mond le. Pedig Dávid december óta már a tiszteletdíját sem utalja ki, egyedül neki a kettejükkel együtt összesen hatfős képviselő-testületből. "Csak!" - hangzott a válasz a miértre. Czeglédy Lajos most a bírósági végrehajtástól reméli a kifizetést. Nem kizárt, Dávid már a 2010-es választásokra gondol, eltávolítandó egy lehetséges riválist. Pedig helyettese többször is megmondta neki: ha eddig nem akart polgármester lenni, hetven fölött már biztosan nem vágyik rá.

Czeglédyéknek a polgármester utasítására július 31-ig el kell hagyniuk az idővel önkormányzati bérleménnyé átminősített szolgálati otthonukat, amelyet a két éve bezárt általános iskolában alakítottak ki számukra, még odaérkeztükkor. Czeglédyék a lakás megvásárlására többször is kísérletet tettek, de arról a polgármester hallani sem akar. A jogilag is kétséges módon felkínált cserelakás viszont olyannyira méltatlan körülmények közé nyomorítaná a nyugdíjasokat, hogy azt nem fogadhatták el. Pereskedni nem akarnak, ezért továbbállnak.

Nemcsak a lakás, de az iskola jövője is különös: egy zavaros pénzügyi hátterű és összetételű, az önkormányzat és a helyi lakosok bevonásával felállítandó idegenforgalmi vállalkozás székhelyeként működne tovább. Felújítására meglepően sokat szánnak, állítólag 30 milliós támogatásra pályázik a település.

Az utolsó jelzés áprilisban érkezett: egy reggel új lakat billegett a falu könyvtárának ajtaján, ahová a havi hatezer forintos tiszteletdíjért dolgozó Czeglédyné negyven év után többé nem tehette be a lábát. A falubeliek azóta is arra várnak, hogy visszavihessék a kikölcsönzött könyveket. A kisiskolásokat a tanév hátralévő hónapjaiban a házaspár saját, háromezer kötetes könyvtárából látta el a kötelező olvasmányokkal.

Dávid Zoltán háza udvarán az állami zászlófelvonásokon látható, majd nyolc méter magas rúdon a magyar trikolór díszeleg. Vannak még sokan, akik kiállnának Czeglédyék mellett, de az ellesett tekintetekből, elhallott suttogásokból érezhető a bizalmatlanság. A falu közepén, az általános iskolával szemközti apró domboldalon Nagy-Magyarországot formáló kőhalom, mellette megkoszorúzott Trianon-emlékmű; június 5-én a Magyar Gárda felvonulásával emlékezhetett meg a Trianon-évfordulóról, aki akart. Két nappal később, június 7-én a 408 választópolgár csaknem 55 százaléka szavazott. A Fidesz-KDNP-re és a Jobbikra 87-87-en voksoltak, ez összesen csaknem nyolcvan százalék. A maradékon az MSZP 42, a humanisták és az MDF pedig két-két szavazattal osztozott. Mivel Cserépváralján egyetlen cigány ember sem él, a végeredmény inkább azt sejteti, egyre kevesebben vannak, akik emlékezni akarnak vagy mernek Czeglédy Lajosékra.

A falu bejárata

Dávid Zoltán ottjártunkkor nem volt a faluban. Később a település körjegyzőségének nevére bejegyzett mobiltelefonon hívtuk őt, ám bemutatkozásunkra a vonal végén hosszas csend volt a válasz, majd kattant a telefon, aztán mindannyiszor csak az üzenetrögzítő válaszolt. "Beszél" viszont a Jobbik honlapjának januári bejegyzése: "A Borsod megyei Cserépváralján is megalakult a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezete. (...) Az alig 500 lakosú Cserépváralját megtöltötte az érdeklődő sokaság (...) jelen volt Dávid Zoltán, Cserépváralja polgármestere is, aki jókívánságaival üdvözölte a Jobbik folytatódó dél-borsodi erősödését. Az előadás végén hat cserépváraljai magyar hazafi megalakította a Jobbik helyi csoportját..."

A 84 éves Tóth Vilmosné meséli, Czeglédy Lajost valaha mindenki szerette, de a rendszerváltáskor kiutálták. Cserépváralját már az akkori polgármester asszony is megosztotta. - Két évig jól csinálta, aztán elzüllött, a falu pedig megtébolyult. A régebben Csurka-párti Dávid Zoli erre még rátett egy lapáttal, de nem igazán lázadnak ellene. Mindenkit megvesz, például akit csak tud, közmunkásként alkalmaz. Már annak idején is talpraesett gyerek volt - toldja meg szavait az aszszony.

A fiánál jóval kevésbé gyanakvóbb a polgármester édesanyja, özvegy Dávid Nándorné. Rozi néni, a templom harangozójaként szorgoskodó kedves, idős asszony egyszerű házban él, hol a könnyeit, hol az indulatait visszafojtva mereng a múlton és a mán. Maga sem tudja, hol siklott ki az egykori jó viszony. Annak idején 12 évig dolgozott Czeglédy Lajossal a település fölött elterülő úttörőtáborban. Rozi néni elismeri, Czeglédy tényleg sokat tett a faluért, Zoli fiát taníttatta (sírtak, amikor elment, de tudták, jó lesz neki), ám se a korábbi polgármesterrel, se a fiával nem jön ki. "Zolit azért utálja, mert a szemébe mondja neki, amit más nem mer. Hát kötelessége a falunak, hogy házat adjon nekik? Másnak se adnak. Nyugdíjba mentek, a cserelakást meg elutasították" - mondja fia döntését magyarázva az asszony.

Mivel Rozi nénit Zoltán nem avatja be polgármesteri teendőibe, így az iskolaépület jövőjéről, a kétes indíttatású gazdasági társaságról, ki nem fizetett tiszteletdíjról, Jobbikról, Magyar Gárdáról hiába is faggatnám. Azt sem tudja, a fia adott-e egyáltalán engedélyt a gárdavonulásra, azon nem is vehetett részt, hiszen aznap odahaza sem volt. Nem örül, hogy a fia polgármester lett, sokan szeretik, de van néhány haragosa is. "Még hogy a fiaim uralnák a falut? Ugyan... Nagyon sokat tesznek azért, hogy Váralja szépüljön: megépítették a Kemencéskertet (a falu szórakozóhelyét), a Zoli idehozta a csatornát is" - büszkélkedik az asszony. Aztán kiböki, amit addig nem akart:

- Ha valaki, hát Czeglédy Lajos egykor valóban kiskirály volt a faluban, talán az fáj neki, hogy a csillag lehullott.

A falu bejárata
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.