Cimke: tervezés, stratégia
összes találat: 1777 cikk
A lista nem teljes, az archívum indexelése folyamatban van.
Könyvtári trendek, IFLA-tanulmány, 2016 (olvasóink szavazatára)FEL
"Sokkal jobb előretekinteni, még ha bizonytalan is, mint nem látni előre" - e mottóval kezdődik az IFLA Trend Report 2016 Update tanulmány. Az anyag a 2013. augusztusában, a szingapúri kongresszuson [ahol az MKE-t Hajdu Ágnes képviselte] kiadott IFLA Trend report által felvetett kérd...
Hatalmas muszlim kultúrközpont épül Budapest központjában - könyvtárról még(?) nem esik szóFEL
Már hónapok óta dolgoznak a munkások a Gutenberg téren, hogy elkészüljön az egyik legnagyobb muszlim központ Budapesten. A Józsefvárosi Önkormányzat úgy tudja, kulturális központot kívánnak ott létesíteni, a helyiek és a munkások azt mondják: muszlim imaház lesz a sarokép...
Egy helyi könyvtár igazán nem olyan horderejű ügy, amivel minisztériumokba kellene rohangálniFEL
Tatabánya polgármestere hetente akár többször is Budapestre utazik a különféle minisztériumokba, hogy megbeszélje, miként újítsák fel a könyvtárat, vagy mi legyen a bányászok volt kaszinójával. Ezt maga Schmidt Csaba nyilatkozta a városi önkormányzat lapjában, amikor felh...
Megbeszélendő-e a szakmai közösség előtt a FSZEK 1 milliárd Ft-os pályázata? - Naná! (felmérés)FEL
Megbeszélendő-e a szakmai közösség előtt a FSZEK 1 milliárd Ft-os pályázata? - tettük fel 2 hete a kérdést a http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=atveszi_a_fszek_a_konyvtari_intezetet hírrel kapcsolatban. A több magánlevélben helyeselt, nyilvános választ eddig nem indukált (t...
Átveszi a FSZEK a Könyvtári Intézetet?FEL
Megjelent az Országos múzeumi és könyvtári központi fejlesztés pályázati felhívás https://listserv.niif.hu/pipermail/katalist/2016-August/035337.html - olvashattuk a Katalisten is. A fontos témával kapcsolatban nyílt levélben kerestük meg az érintett intézmények és szakmai sze...
Milyen is lehet a jövőben a virtuális valóság? (videó) (a szöveg spoilert tartalmaz)FEL
Egy virtuális valóságot elénk táró eszköz használatával élik az emberek az életüket (mely eszköz feltehetően már pl. retinába épített, mert nem látszik az utca népén, hogy bárki viselne valami furcsát).
Szinte minden tevékenységet gamifikációval ("játékosítás...
Átmeneti otthonok helyett tartós bentlakásos intézmények jöhetnek - most lobbizhatunk könyvtáraikértFEL
Fokozatosan megszünteti a kormány az időskorúak és fogyatékossággal élők gondozóházait, valamint a pszichiátriai és a szenvedélybetegek átmeneti otthonait - derül ki egy lapunk által megismert előterjesztésből. A cél az, hogy ezeket tartós gondozást nyújtó intézményekk...
4 millióan a létminimum alatt - hogyan fordulhatnánk e hatalmas könyvtári célcsoporthoz?FEL
Mint korábban megírtuk: Fontosabbnak ítélik a könyvtári szolgáltatások mindegyikét -- a hátrányos helyzetűek http://kithirlevel.hu/index.php?kh=fontosabbnak_itelik_a_konyvtari_szolgaltatasok_mindegyiket_--_a_hatranyos_helyzetuek .
- A lakosság 41,5 százaléka, tehát megköze...
Nova Vas fiókkönyvtár Mariborban - enteriőr-fotókkalFEL
Mariborban találjuk Szlovénia második legnagyobb közkönyvtárát. Az országban 58 db közkönyvtár van, közülük 10 főkönyvtár. A lakosság 23% a rendszeres könyvtárhasználó, ezen felül vannak az alkalmi használók. Maribor közkönyvtára esetében a csekélyebb anyagi lehetős...
Feljesztések az OSZK-ban - a raktár lesz PiliscsabánFEL
Orbán Viktor a közlönyben sk-zta az Országos Széchényi Könyvtár fejlesztésével összefüggő feladatokról szóló határozatot
- tervezési program készül a műszaki állapot a hatékony működés és a műemléki védettség kulcsszavakkal 2016.09.05.
- felújítjá...
Norvégia első könyvtára, csak fiataloknak - a könyvek bármelyik polcra visszatehetők (olvasóink szavazatára)FEL
A norvégiai közkönyvtárak sorából kiemelkedik a legújabb könyvtár, melyet csak fiataloknak terveztek és építettek. Norvégiában az alsó tagozatosok délután ötig tartózkodhatnak az iskolaépületekben. Az új könyvtárral ezért a felső tagozatosokat igyekeztek bevonni, és meg...
Felújítják az Országos Széchényi Könyvtár főépületétFEL
Lázár János a Kormányinfón jelentette be, hogy az Országos Széchényi Könyvtár főépületét felújítják, erre hivatalos tervpályázatot írnak ki, emellett nagy raktárépületet kap az intézmény, várhatóan Piliscsabán.
A közkönyvtár jövője - 4P-alaponFEL
A londoni székhelyű Building Futures 21st Century libraries (2004) című tanulmánya szerint napjaink közkönyvtára az ún. 4P alapkövetelmény-rendszere mentén szerveződik. Ezek a
- PEOPLE, vagyis az emberek, akiknek nyújtja a könyvtár a szolgáltatásait, illetve azok a könyv...
Nincs többet megalkuvás - KIT-interjú az IKSZ-ből távozott győri megyei könyvtár igazgatójávalFEL
KIT: A közelmúlt nagy híre (vö.: http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=egyelore_ket_megyei_konyvtar_lepett_ki_az_iksz-bol ), hogy a győri és a debreceni megyei könyvtár kilépett az IKSZ-ből...
HSD: A győri nyilatkozatot én írtam alá, mint intézményigazgató.
KIT: M...
Alternatív stratégia - lehetősége a magyar könyvtárügyben (felmérés)FEL
Mit gondolunk a következőről: Alternatív stratégia lehetősége a magyar könyvtárügyben? A nem reprezentatív válaszok megoszlása:
4 - Veszélyezteti a pénzszerzést, lobbizást
17 - Javítja a belső kommunikációt, esélyesebb a jobb stratégia
13 - Úgyis mind...
Fogyatkozó IKSZ-tagság - a városi könyvtári ellátás minősége a tét?FEL
A téma kapcsán interneten elérhető nyilvános dokumentumok magyarázhatják, mi a hasonlóság az IKSZ-ből távozott két közkönyvtár között.
- Az 2015. szeptember 28-29-es debreceni megyei könyvtárban tartott IKSZ-es KSZR-műhelynapon a házigazda az első négy előadást a ...
Kognitív disszonanciát akarunk teremteni - bizalomra építenek; a felügyelet nem vált beFEL
Kognitív disszonanciát akarunk teremteni az oktatókban. Az a jó, ha a diákok el tudják bizonytalanítani a tanáraikat, nehogy azt gondolják, hogy ők már mindent tudnak a tanításról. Az, hogy valamit már húsz éve csinálsz, és neked működik, még egyáltalán nem garantálja, ho...
Vajna viszi a MaNDA archívumát?FEL
-?Jelenleg próbáljuk értelmezni, ennél többet nem szeretnék nyilatkozni - reagált Lovas Lajos, a Manda igazgatója lapunknak a határozattal kapcsolatban.
A kormány a háttérintézmények számának csökkentéséről szóló terve már év elején ismert volt. Ekkor indult el a ...
Miért okozhatnak károkat a könyvtártámogatási pályázatok?FEL
Ha a könyvtárak pénzszerzéssel, pályázatírással vannak elfoglalva, kevesebb figyelmük jut a használóra és a hatékonyabb működésre (MG)
- Vajon jó-e egy gazdaságnak, ha irdatlan mennyiségű pénz zúdul rá? - ezt latolgatták egy keddi konferencián felszólaló szakembe...
A jövő könyvtárvezetőinek képességei - kommunikáció!!!FEL
A kutatás ezért egyszerre kereste a jelen és a jövő kilátásait közkönyvtári vezetők véleménye alapján. ... A jövő menedzsereinek képzésére vonatkozóan
80% választotta a kommunikációt,
70% az ügyfélszolgálatot,
68% a tervezést,
66% a polit...
EU-intézkedések alapképességek (pl. olvasás) fejlesztéséreFEL
Az EU munkaképes korú lakosságán belül mintegy 70 millióan nem rendelkeznek kielégítő írás-olvasási és számolási készségekkel, míg a 16-74 éves európai népesség 45 százaléka az alapvető digitális képességeknek sincs birtokában. Eközben az uniós munkáltatók 40 szá...
Országos Széchényi Könyvtár - most éppen maradFEL
Lázár János a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy döntöttek az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójáról. Az ország legnagyobb közkönyvtárát pedig - a korábbi hírekkel ellentétben - mégsem költöztetik ki a Várból.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter...
A fő cél nem a több kölcsönzés, hanem intelligens közösségek létrehozásaFEL
A könyvtárnak tehát az emberekre, a tanulás ösztönzésére és segítésére, a tudás fejlesztésére, valamint a közösségek megerősítésre kell koncentrálnia. Ebben a környezetben a szakképzett könyvtárosok segítenek az új technológiák használatában, az információs igén...
Civil szervezetek kommunikációja; érdekharmonizáció a donorokkalFEL
A civil szervezetek kommunikációjában az első és talán a legfontosabb probléma - a folyamatos forráshiányon kívül - a társadalom apátiája, miközben az is igaz, hogy az embereket érdeklik azok az ügyek, amelyekkel foglalkoznak. Ezért egyre inkább szükség van minden szervezetn...
A tervezés ereje (videó)FEL
A tervezéssel kapcsolatos alapvetés, hogy minőségének növelése jelentésen csökkenti a projekt költségvetésének megszaladását. Az összefüggés a minőségirányításból és a kultúrakutatás bizonytalanságkerülési indexéhez is kapcsolható. (Ezen index magasabb szintje nagy...
Könyvtártámogató alapot hozott létre a könyvtáros egyesületFEL
2016 május 23-án a CILIP (Könyvtár és Információs Szakemberek Intézete) elindította új alapítványát, melyet az angliai könyvtárak támogatására hozott létre.
Az alapítvány nem helyettesíti a már meglévő állami támogatást, sokkal inkább új fórumokon terjeszti a...
Minden EU-ban készült tudományos publikáció szabadon hozzáférhető lehet 2020-tólFEL
A holland EU-elnökség egyik eredményeként a holland oktatási minisztérium jelentette be péntek reggel, hogy a tagállamok miniszterei egyhangúlag fogadták el a javaslatot, mely értelmében 2020-ra minden európai publikáció szabadon hozzáférhető kell legyen minden kutató számára...
Megszerezhető tudás nincs köszönő viszonyban a jelen kor követelményeivelFEL
... A BME-n végzett hallgatókat szinte rögtön, bárhová fölveszik, a mérnökhiány miatt különösen nagy igény van rájuk. Ám látható, hogy bár a végzett hallgatók uralnak egy technológiát, műszaki vagy tudományterületet, arról viszont nincs ismeretük, hogy ez a tudás mily...
Új városi könyvtárra gyúrnak Zágrábban (fotókkal)FEL
A "zágrábi Szabó Ervin", azaz a horvát fővárosi könyvtár központi részlege bár jó helyen, a pályaudvar mellett, de régi lakóépületben található, szenved a túlzsúfoltságtól. Új épületet terveznek évek óta - a kampány céljaira filmet https://www.youtube.com/watch?v=Odb...
Mi az az iSchool? - egyetemes hozzáférés és használóközontúságFEL
Az iSchAz Információs Iskola (rövidítve I-iskola / iSchool) egyetemi szintű intézmény, melynek célja az információ szerepének és az emberi törekvések megértése. Szinonima pl.: "School of Information", "Department of Information Studies", vagy az "Information Department". Informác...
2.0-ás tudomány, meg az adatkönyvtáros - igény lenne ráFEL
A közelmúltbeli Szakkönyvtári seregszemlén http://konyvtar.ksh.hu/index.php?s=seregszemle_2016 A szakkönyvtárak előtt álló kihívások a nemzetközi szakirodalom tükrében c. előadásában Koltay Tibor kifejtette, hogy a kutatási eredmények hitelessége érdekében a kutatásoknak r...
Új, zöld könyvtár Tatabányán 2019-re? - elsőként zéró emisszió és társadalmi érzékenység is?FEL
Esélyes, hogy 2019-re 4000 m2-re bővül Tatabányai könyvtár (vö.: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK16069.pdf 5399. oldal). A két héttel ezelőtti híradásunkban ismertetett kritériumok http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=zold_konyvtar szerint tartalmában, szolgáltat...
Az internet lehet a kiút a szegénységből?FEL
Az internet globális elterjedése a világ népességének hét százalékát, azaz félmilliárd embert emelhetne ki az abszolút szegénységből, és 6,7 billió dollárral növelhetné a világgazdaság teljesítményét - olvasható egy most megjelent kutatásban.
Magas vásárlóer...
Ami jó irodai helyiség, jó a könyvtárhasználóknak is? - TűnődésreFEL
Régóta világos, hogy nem lehet úgy rendesen dolgozni, ha tizenöten zajonganak a közvetlen közeledben, de csak mostanra állt össze, mi legyen helyette. Legfőbb ideje.
A megoldás azonban itt kopogtat az ajtón, mutat rá a Fortune cikke. Nem kell a legmenőbb startupok túltolt i...
Milyen eszközökkel járulhat hozzá a könyvtár a társadalmi sokszínűséghez?FEL
Az áprilisi Budapest Science Meetup-on Menyhért Bálint (CEU, Közgazdaságtudományi Tanszék) a dualista Magyarország településeinek etnikai és vallási sokszínűsége és a gazdasági növekedés között megfigyelhető pozitív összefüggésről és annak okairól beszélt.
A k...
Az iSchoolok: turbózott könyvtárosképzés - az információ, a technológia és az egyénFEL
A [az információs szakemberek képzését szolgáló] mozgalom születése 1992-re esett (University of Michigan), ahol a tanszéket alaposan megreformálták 1996-ban, majd a tíz legnagyobb képzőintézmény 2002-től Information Schoolnak vagy iSchoolnak kezdte nevezni magát.
Az iSc...
Hova álljon a könyvtár az értékláncban - ha fontosnak akarja tudni magát?FEL
Úgy tűnik, hogy a döntés-előkészítéshez információt szolgáltató könyvtárnak a tervezési és értékesítésnél, értékhozzáadásnál érdemes leginkább tüsténtkednie. (MG)
- Képzeljünk el egy értékláncot, ami elindul a fejlesztéstől, innovációtól, kutatást...
A MaNDA is múló koncepció voltFEL
Tulajdonképpen ugyanannak a folytonos átnevezéséről van szó: láthatóan minden kormányzat kezdeni akart valamit a digitális archiválás kérdésével, a kultúra digitális hozzáférhetőségével, amely nem mellékesen uniós törekvés is. De egységes koncepció sosem született, ol...
Zöldkönyvtár lesz a tatabányai közkönyvtár? - De mit is jelenthet az?FEL
Az ország első "zöldkönyvtára" lehet a József Attila Megyei és Városi Könyvtár. A szándék megvan, a határidőt 2019-ben valószínűsítette tatabányai látogatásán a miniszterelnök. A tartalmi feltételeknek már most is megfelel a tatabányai bibliotéka - mondja dr. Voit Pál ...
A digitalizálás rejtett költségei: mire legyünk tekintettelFEL
A könyvtárakat általában két dolog motiválja, amikor digitalizálásba fognak: a szélesebb körű hozzáférés és a romló állomány védelme. E két cél szorosan összekapcsolódik: az állományvédelmi digitalizálásnak köszönhetően is javul a hozzáférés. A sikeres digitaliz...
Századvég: káros ügy a Nemzeti Könyvtár kiadásaFEL
Az MMA-hoz hasonlóan káros ügynek tartja egy 2013 eleji összefoglaló a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott nevéhez fűződő Nemzeti Könyvtár köteteinek megjelentetését is.
Jogosnak tartja az elemzés a sorozat kiadásának 300 milliós költségét sokalló bírálatokat...
A hosszú távú békés együttélést alapozzák a német könyvtárakFEL
Senki sem hagyja el a szülőföldjét önként, oka lehet a háború, a politikai, vallási üldözés, az emberi jogok hiánya, az elnyomás, természeti katasztrófa vagy az éhínség. ...
Az alábbi megoldások a Német Könyvtárak Egyesületének (dbv) (http://www.bibliotheksverban...
Angliai program könyvtárak számára, 2016-2021 (olvasóink szavazatára)FEL
Az Könyvtári szolgáltatások: Angol közkönyvtári ambíciók, 2016-2021 (Libraries Deliver: Ambition for Public Libraries in England 2016-2021) c. dokumentumot a könyvtári munkacsoport tárta a felügyeleti szervek elé. Lássuk ízelítőként a kormányzati Department for Culture Media &...
Az adat lesz az új nyersanyag FEL
Alec Ross idén februárban megjelent könyve, az Industries of the Future azt veszi sorra, hogyan fog megváltozni az általunk ismert világ. Ráadásul évtizedeken belül. ...
A big data forradalma alapjaiban alakíthatja át a mezőgazdaságot éppúgy, mint az egészségügyet, csak ...
Nagyobb jólétet akarsz? Támogasd az alsós pedagógusok kompetenciáinak fejlesztését!FEL
A jobb alsós oktatás több millió forinttal növeli a diákok későbbi jövedelmét - mutatja be meggyőzően egy amerikai tanulmány. Az alsós osztály hatása a nyolcadikos kompetenciamérés pontszámára kicsi, viszont a felnőttkori jövedelemre nagy, azt sugallva, hogy nem az alsóban ...
A műtét sikeres volt! (bár a beteg éppen haldoklik)FEL
Érdekes a kommunikációs kettősség:
1. sikerteljes jelentés Internet Fiestáról illetve
2. durván leszakadt, és stratégiailag is leszakadó magyar információs írástudás.
Mondhatjuk persze: örülni és nem fanyalogni "kell" egy olyan rendezvényen, amely épp...
Nem az épület, hanem a szolgáltatásminőség számítFEL
Míg a költségvetés 2017-ig nagyjából 235 milliárd forintot áldoz stadionokra, az NB I átlag nézőszáma az öt évvel ezelőttit sem éri el. A Debrecen új arénája 14 százalékos kihasználtsággal működik, és olykor a forduló összes nézője elférne egy lelátón. Az új aré...
Új vezető a dunaújvárosi József Attila KönyvtárbanFEL
Új vezető irányítja év eleje óta a József Attila Könyvtár munkáját. Tóth Éva szinte a könyvtárban nőtt fel. Terveiről beszélgettünk.
- Nem félti a könyvtárat a digitális áttöréstől?
- Van veszélye, de már régóta együtt működik a kettő. A felmérés...
Ígéret a tatabányai könyvtár felújításáraFEL
Gazdaságélénkítési tervről állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök és Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) tatabányai polgármester kedden. A kormányfő a Modern városok program tatabányai állomásán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a megállapodás része a város közlekedésé...
Kevesebb lenne-e a nemi betegség, ha a könyvtárak ráhajtanának a felvilágosítás támogatására?FEL
A statisztikák, a szakmai és a hétköznapi tapasztalatok mind azt mutatják, hogy a szexualitást övező tabuk máig velünk élnek, sőt, egyre nagyobb a homály és a hallgatás. A legtöbb probléma az óvszerhasználat hiányából, és "a lényeg, hogy a férfinak jó legyen a szex" érv...
Lukács Archívum és Könyvtár - A Magyar Tudományos Akadémia Titkársága közleményeFEL
A Magyar Tudományos Akadémia fontosnak tartja, hogy a Lukács Archívum és Könyvtár fennmaradjon, és a szigorú szakmai szabályoknak megfelelő módon teljes mértékben feldolgozott, rendszerezett, katalogizált és kutatható legyen. A legfontosabb tudományos cél, hogy a Lukács Archí...
Fekete Györgyéké lesz a filmarchívum?FEL
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kapja meg az egykori Magyar Nemzeti Filmarchívumot (MNFA), miután a kormány a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (Manda) megszüntetését tervezi - értesült a HVG.
A Manda a kulturális értékek digitalizálására jött létre....
Hogy elkerüljük a megbánást... - lehet, hogy a szakmában is ezért nem megy az irányváltás?FEL
Az életben a legjobban arra törekszünk, hogy a megbánást elkerüljük. Az emberek még akkor sem hajlandóak megszabadulni egy csökkenő árfolyamú részvénytől alacsonyabb áron, mint ahogy megvették, ha tisztában vannak vele, hogy a papír holnap még kevesebbet fog érni, és még t...
Libanon - meglepően jó írástudás és könyvtárügy (olvasóink szavazatára)FEL
Az arab államok között Libanon büszkélkedhet a legmagasabb olvasási rátával, nemzetközi szinten a 37. helyet tudhatja magáénak. Miközben csaknem teljesen felszámolták az írástudatlanságot, kritikusok szerint mégis csak a leggazdagabb réteg élvezheti igazán az olvasás élmén...
Hogyan változnak a könyvtáros kompetenciák? - Hogyan? Változnak a könyvtáros kompetenciák!?FEL
"Szakmai ismeretek és készségek - átalakuló hivatás. A könyvtáros kompetenciák változása és megjelenése az uniós gyakorlatban" címmel szervezett nemzetközi szakmai konferenciát a Magyar Könyvtárosok Egyesülete az Országos Széchényi Könyvtárban március 3-án. Az elhangzot...
Külső és belső kapcsolatok - mint könyvtárosi kompetenciakörökFEL
A márc. 3-i MKE-féle kompetencia-konferencián (korábbi híreink: http://kithirlevel.hu/index.php?kh=kulso_es_belso_kapcsolatok; http://kithirlevel.hu/index.php?kh=melleny_lathatosag_nelkul ) elhangzott el még két, könyvtáros kompetenciával kapcsolatos fontos problémakör:
1. A sz...
Szakkönyvtárak: erősségük lehet a magas szintű gondolkodási képesség oktatásaFEL
A vállalati könyvtárakat kevésbé védi presztízsük és múltjuk, mint ahogy azt a felsőoktatási könyvtárak esetében tapasztaljuk, ezért hamarabb érzékelték a hálózat hatásait, így példájuk tanulságos lehet.
A digitális szolgáltatásoknak nemcsak negatív hatásai ...
A könyvtárak jövőjéről - a Digital Public Library of America volt elnöke (olvasóink szavazatára)FEL
John Palfrey a Harvard jogi könyvtárának volt vezetője, a Digitális Közkönyvtár alapítótagja hisz a könyvtárak fennmaradásában: még mindig fontos központi szerepet töltenek be a közösségek életében.
A felhalmozott tudás, a rácsodálkozás érzése, hely, ahol még m...
Emailes szavazás is működik magyar könyvtárszakmai egyesületben! - a KTE csatlakozik a Civil Oktatási PlatformhozFEL
A Könyvtárostanárok Egyesületének elnöksége elektronikus szavazáson kérte ki a tagság véleményét azzal kapcsolatban, hogy a KTE csatlakozzon-e a CKP-hoz. A szavazás végeredményeként a Könyvtárostanárok Egyesülete, mint civil szervezet csatlakozik a Civil Közoktatási Platfor...
Új igazgató Budaörsön - apasztani fognak, miközben egyhónapos bezárást eszközölnek :-)FEL
A budaörsi Gróf Bercsényi Zsuzsanna Könyvtárnak 2016 januárja óta új igazgatója van: Csabay Károly. A könyvtárigazgató a Budaörsi Infónak adott első interjúját a cikkben olvashatják. Csabay Károlyt a képviselő-testület 2015. november 4-én választotta meg, és 2016. januá...
Új könyvtári életforma - mennyiben változik a könyvtárosképzés?FEL
Tüske László: A könyvtárosképzésnek követnie kell ezt a tendenciát. De az is igaz, amit 1935-ben mondott Fitz József a Magyar Könyvtárosok Egyesületének alakuló ülésén: nem elegendő, ha a könyvtáros doktor, könyvtárosnak is lennie kell. Ez két különböző feladatkör. A ...
Az OSZK-t nem a költözködés érdekli; sokkal fontosabb problémája a pillanatnyi működésFEL
Maróth Miklós: ... A másik terv, amiről most beszélünk, ami jelenleg erősebb politikai szándék, hogy visszaköltöztetik a belvárosba. Ezt viszont abból a szempontból kell átgondolni, hogy nemcsak a belváros túlzsúfolt, de a Nemzeti Múzeumnak is vannak raktározási nehézségei,...
Digitalizálás: tudni fogjuk végre, hogy mi van már meg?FEL
Tüske László: A digitalizálás tizenöt évvel ezelőtti nemzeti fölbuzdulás volt, ami fogalmi zavar keltésére lett alkalmas. A kormányzati képviselők, a politikusok ugyanis ezen a telekkönyvek digitalizálását értették, és ezt a területet figyelték. Így amikor mi előjöttün...
Ez várhat a több százezer kirúgott közszolgára - felkészülés és türelem kellFEL
Nem találkoznak az álláspiac kifejezett igényeivel a hamarosan elbocsátással szembenéző, elsősorban adminisztratív munkában járatos közszolgák kompetenciái. Bár egyes személyes tulajdonságaik vonzóak lehetnek, sokaknak komoly erőfeszítésre lehet szüksége, hogy elkerülje a...
Hogyan létjogosultak a könyvtárak a tanulás jövőjében? (olvasóink szavazatára)FEL
Amy Brown, aki gyerekként gyakran látogatta az iskolai könyvtárakat, az oktatással, oktatásüggyel foglalkozva e könyvtárak megreformálásáért áll ki.
A papír alapú információforrások helyett a szolgáltatásbővítés, a technológiai tájékoztatás, a megfelelő helysz...
Mely területeken vesztheti el az állását a könyvtáros és melyen nem?FEL
A mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5,1 millió munkahelyet szüntethet meg 2020-ig a világ 15 vezető országában - legalábbis a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) nemrég megjelent tanulmánya ezt állítja.
... A dokumentumkezeléssel, adminisztrációval foglal...
Megszüntetés vagy erősebb függőség? - MaNDA, NIIF, NKA IgazgatóságaFEL
Még úgy is több közszolgát tart majd el az Orbán-kormány a három évvel korábbi létszámhoz képest, hogy közel hattucatnyi intézményt tol be a minisztériumok alá vagy szüntet meg. Az csupán aprópénz, amennyit ezzel megtakarít a kormány, de a politikai akaratot sokkal határo...
Apró könyvtárak élesztik újjá Szöult (fotókkal)FEL
Kevés dolog varázsolja el úgy az embert, mint a jó könyv. Talán éppen ezért döntött úgy a Seoul Innovation Park és Szöul Városa, hogy lepusztult városi területeket éleszt újjá a mobil könyvtárak projekt keretében. A kis könnyűszerkezetes épületeket helyi alkotók tervezt...
Felkapaszkodhatunk-e az adattudomány szekerére? 2. életciklus és metaadatokFEL
Múlt heti lapszámunk témáját http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=felkapaszkodhatunk-e_az_adattudomany_szekerere folytatva:
Archívumok fejlesztése kapcsán néhány részfeladat:
1. a kutatási adatok életciklusának leírása, az adatok keletkeztetésével és hozzáfér...
Felkapaszkodhatunk-e az adattudomány szekerére? 3. licenszek, aggregált archívumok, e-kutatási csoportokFEL
Múlt heti lapszámunk témáját http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=felkapaszkodhatunk-e_az_adattudomany_szekerere_2._eletciklus_es_metaadatok folytatva:
Archívumok fejlesztése kapcsán néhány további részfeladat:
3. licenszek. Ahogy a szabványok világa is meglehetőse...
Hoppál Péter: a kulturális alapellátással mindenkit szeretnénk elérniFEL
A kulturális alapellátás a kulturális tárca társadalompolitikai célja, ennek keretében szeretnénk az érzelmi, értelmi, mentális képességek fejlesztését mindenkire kiterjeszteni - fogalmazott Hoppál Péter kulturális államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli adásába...
Fiókkönyvtári trendek - koncentráció, de váltakozó profilFEL
A kilencvenes években a szakirodalom csak arról szólt, milyen sűrűn kell fiókkönyvtárat telepíteni, hogy könnyen elérhetők legyenek (ez ideális esetben 2-3 kilométer). Később a Bertelsmann Alapítvány projektje (2004) két közkönyvtár gyakorlatára alapozva két profilt dolgoz...
Oroszország: fontosabbá válnak a szakkönyvtárak?FEL
Oroszországban az egyetemi könyvtárak nem nyilvánosak. A pénzügyminisztérium 2014. októberi adatai szerint nem tervezik az oktatási kiadások csökkentését, sőt 2017-re növelést irányoznak elő. A felsőoktatási intézményekben 5-7%-kal fog csökkenni a hallgatók száma, amit a ...
L. Simon-portré - Ahova benyomul, ott fű nem teremFEL
Annyira lóg ki az érdektelen és unalmas fideszes káderek sorából, amennyire csak lehetséges, de nem a lojalitás hiányával, hanem különleges bölcsész-intellektusával, amit agrárvállalkozóként és politikusként is megőrzött. Talán épp ez lehet a szexepilje, ami miatt páratl...
Gépeljenek inkább a kutatók - nincs pénz idézetek áttöltésére a Web of Science-ből az MTMT-beFEL
A Thomson Reuters cégnek Web of Science (WoS) adatbázisából forrás és idéző közlemények jogszerű feltöltésére korábban kötött szerződés 2015 júniusában lejárt. Ezt követően az MTMT türelmi időt kapott újabb szerződés megkötésére. A türelmi idő október végével ...
Évi 2 millió euró takarítható meg egyetlen országos integrált rendszer használatávalFEL
A hollandok kiszámolják... Úgy gondolkodnak: mielőtt a minisztérium a költségvetésről, jó, ha szakmai számításokon alapuló döntés-előkészítő anyag segíti az illetékeseket, hogy a kisebb ráfordítás lehetséges károk helyett inkább szakmai előnyökkel járjon. Egy frandr...
Hogyan hat a letölthető zene a zeneiparra?FEL
Az alábbi linken látható diagram arra utal, hogy az online hallgatható zene - praktikusan a Spotify szolgáltatás - hogyan hat a zeneiparra Hollandiában. A meredeken eső görbék mutatják:
- az értékesített albumok számának esése
- a könyvtárakból kikölcsönzött C...
Reflektálni a kor kulturális, társadalmi, tudományos kérdéseire... - a könyvtárnak is ezt kellene?FEL
Új igazgatója lesz a Nemzeti Múzeumnak, és nem lesz könnyű dolga. - Úgy tudjuk, korábban többen kikosarazták Balog Zoltánt, akinek most két jelölt között kell döntenie. Az ország első múzeuma bajban van. ... György Péter szerint egyfajta "Kunsthallévá" kellene átalakulnia ...
A tudásmegosztás potenciálja - Amikor neme van az ötleteknek (videó)FEL
Ki tudja, hogyan kell elkészíteni egy egeret? Senki. Szó szerint senki. Senki a világon nem tudja, hogy kell egy számítógépes egeret csinálni. Ezt teljesen komolyan mondom. Az egeret készítő cég elnöke nem tudja. Ő azt tudja, hogy kell működtetni a céget. A futószalag mellett d...
Az újságírás jövője - a könyvtár leendő inputjaFEL
A jövőt - bár nem egyenlő mértékben, és nem egyenlően mindenkit érintve - az alábbi, sokszor ellentétes mozgású trendek fogják meghatározni:
- csökkenő reklámbevételek
- csökkenő lapeladás
- közösségi média, különösen a Twitter
- a keresőm...
A BL Document Supply Service is a külső együttműködésre összpontosít FEL
Hosszú távon a fejlesztések egyik legfontosabb tényezője a tartalom. A British Library gyűjteményeinek egyesítésével és a hozzáférési akadályok eltávolításával eddig is sokat tett a kutatókért. Most állásfoglalásban állt ki a közpénzből finanszírozott kutatások eredm...
ALA-elnök: nem csak a könyvtárak javai számítanak, hanem: mit tesznek használóikért s velük együttFEL
Sari Feldman, az American Library Association elnöke tapasztalata szerint a digitalizáció hatására megváltoztak és megváltoznak a felsőoktatási könyvtárak. E könyvtárak egyre kevésbé szólnak csak arról, hogy mit birtokolnak; sokkal fontosabb, hogy mit tesznek használóik szám...
Papírunk van róla: teljes tévúton a magyar oktatásFEL
Ismét nemzetközi tanulmány igazolja, hogy a magyar kormánynak inkább csak a szlogenek szintjén fontos a hazai iskolarendszer: az utóbbi évek adatai ugyanis folyamatos, drasztikus forráskivonást mutatnak. Olyannyira, hogy ebben gyakorlatilag az egyik "élen járó ország" lettünk. De m...
Jobb ötleteik vannak a szakmán kívüli tapasztalatokkal rendelkezőknek?FEL
Az elmúlt években az üzleti kihívások zömmel előre látható forrásból érkeztek. A többek között az Uberhez vagy éppen az Airbnb-hez hasonló, megosztáson alapuló gazdasági szereplők teremtette versenyhelyzetben azonban a legnagyobb cégek vezetői új kihívásokkal szembesüln...
Tragikusan keveset költünk oktatásraFEL
Magyarország az OECD-tagországok nagy részénél jóval kevesebbet költ oktatásra, az oktatásra fordított összegek csökkenek, és a tanári fizetések is messze elmaradnak az átlagostól - egyebek mellett ezek a szomorú adatok derülnek ki az OECD oktatással foglalkozó éves kiadván...
3 éven elül lehet új OSZK-raktár, költözés 10 éven belül (Hoppál)FEL
A Magyar Rádió egykori területén kapna helyet a budai Várból kiköltöztetendő Országos Széchényi Könyvtár, amint azt Lázár János a minap bejelentette. Hoppál Péter kulturális államtitkár elmondta, számos érv szól mellette, a jelenleg nehezen megközelíthető könyvtár it...
Szakmák mennek a levesbe a digitalizáció miattFEL
A digitális átalakulás jó. Vagy elkerülhetetlen. Csökkenti a vállalatok reakcióidejét a piaci változásokra. És amiről kevesebb szó esik, óriási hatással lesz a munkaerőpiacra. Ez utóbbi hatásait kutató szakemberek többsége egyelőre azon az állásponton van, hogy a jelenle...
Üzleti gondolkodásmód szükséges a könyvtárakban (olvasóink szavazatára)FEL
A könyvtárak lépjenek a könyvmegőrző szerepükön. Támogatóikkal együtt át kell venniük az üzleti élet szokásait, gondolkodását. Zárkózzanak fel a digitális élet kihívásaihoz. Tekintsenek ügyfélként az olvasóra, figyelve az olvasási szokások változását - a könyvtá...
Új nemzeti könyvtár épül a Széchényi Könyvtár helyettFEL
... jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A politikus szerint a Magyar Nemzeti Múzeum mögött, az egykori Magyar Rádió épületének közelében jöhet létre az új könyvtár. Ez egy harmincmilliárdos beruház...
Német közkönyvtári trendek: fenntartói költségcsökkentés, elöregedés, lemaradásFEL
A német könyvtárügy statisztikai adatai figyelemre méltók. Több mint 400 millió médiaegység, évi 350 ezer rendezvény, 10,5 millió olvasó és 466 millió kölcsönzés. A látogatók számát tekintve Berlin áll az élen Hamburg és München előtt, de az egyesített fővárosban 25...
Ezért nem tudnak a szakiskolások olvasni - mit kínálhat nekik a könyvtár?FEL
Hermann Zoltán, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont: A szakiskolások jó része aggasztóan gyenge alapkészségekkel végez. Nem csak azért, mert eleve gyenge készségekkel kezdenek. Lemaradásuk jelentősen nő a hozzájuk hasonló középiskolás diákokhoz képes...
Önmagát magyarázó, érthető, empatikus utak -- lehet empatikus könyvtár is?FEL
Önkifejtő, önfeltáró rendszer:
- A fogalom ősverzióját ("az út érthetősége") két holland kutató, Jan Theeuwes és Hans Godthelp alkotta meg 1992-ben. Koncepciójuk azóta világkarriert futott be. Az e szellemben épült "empatikus" utak lényegét három pontban szokás ös...
Itt a MaNDA gyűjtőköri szabályzata isFEL
Nov. 11-ével elérhetővé vált a MaNDA gyűjtőköri szabályzata.
Korábban a szervezet küldetésnyilatkozatát linkeltük http://kithirlevel.hu/index.php?kh=ime_a_manda_kuldetesnyilatkozata.
A könyvtár gyűjteményéről pedig: http://mandarchiv.hu/cikk/4887/Konyvtari_gyujt...
Az élet döntő pillanatainak támogatása - új koncepció a közkönyvtárak számáraFEL
...az egyik olvasó elmesélte, akkor tért vissza csak [a közkönyvtár-használathoz], amikor válságos helyzetbe került. ... A szerző ezután áttekinti az élet döntő pillanatait, amelyekhez a könyvtár kapcsolódni és információkkal szolgálni tud: a gyermek születése, óvodába ...
Életképes-e az olasz levéltár- és könyvtártudomány? Kutatás; Scopus, Web of Science és Google ScholarFEL
A római La Sapienza Egyetem irodalom-, nyelvészet- és dokumentáció-tudományi PhD programjának keretében kutatás indult az olasz könyvtári-levéltári diszciplínák állapotának felmérésére azt megállapítandó, mennyire képesek kilépni környezetükből, és jelen lenni sajátj...
Fizetős YouTube -- meddig van-e értelme a könyvtári videó-kínálatnak?FEL
A video- és zeneszolgáltatók üzletéből szeretne kihasítani egy szeletet a Google azzal, hogy a tulajdonában lévő YouTube ingyenes változata mellé reklámmentes többletszolgáltatást is kínál, egyelőre csak az Egyesült Államokban, havi tíz dollárért. A YouTube Red indulását...
Tényező-e a könyvtárnak a gyerekszegénység növekedése?FEL
2007 és 2012 között 7 százalékról 17 százalékra nőtt Magyarországon a relatív szegénységben élő gyerekek száma, ami így az OECD-átlag felett van kicsivel. A növekedésének aránya drasztikus a többi országhoz képest.
Az iskolát, vagy a diákok tehetségét szolgálja-e a könyvtár?FEL
Vekerdi Tamás: És ki mondta, hogy a jó a tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra űzzük. Mindezt egy teljesen idejétmúlt ...
Élménytársadalmak korát éljükFEL
Kóstolt már olyan süteményt, amiben benne volt az egész gyerekkora? - A Food design azt ígéri, hogy ezentúl nem csak a hasát kényeztetheti egy-egy finomsággal, de egy művészeti alkotáshoz hasonlóan vizuális és intellektuális kalandban is része lehet, persze a nagyobb élményt ...
Több magyar diák megy külfoldre -- kevesebb könyvtárhasználó lesz, nagyobb igénnyel?FEL
A magyar főiskolai és egyetemi hallgatók mobilitását ösztönző programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be Palkovics László, a tárca felsőoktatásért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján.
A novemberben megjelenő, 9,2 mil...