Az Egyesült Államokban 90 400 alapfokú iskola (K-12 school) van, 9%-ukban egyáltalán nincs könyvtár, és csak 61%-ukban dolgozik teljes munkaidejű könyvtáros.
Az utóbbi húsz évben kialakult helyzet okait a gazdasági visszaesésben, a finanszírozás megváltozásában (rendelkezésre állnak ugyan pénzeszközök, de azokat nem az iskolai könyvtárakra fordítják), a vezetők hozzáállásában és az iskolai könyvtárak értékének kétségbevonásában látják. Miután visszaesett az iskolai könyvtárosok alkalmazása, lecsökkent a képzési kínálat is.
Az iskolai könyvtárakra azért van szükség, mert az iskolában ezek az egyetlen olyan helyek, ahová minden diák beléphet, használhatja a korszerű technológiát, és olyan könyveket találhat, amelyek fejlesztik írástudását, felébresztik kíváncsiságát, tanulásra ösztönzik, és ahol élvezheti az egyenlő hozzáférés előnyeit. Az iskolai könyvtárosok lelkesen támogatják az új kezdeményezéseket, különös tekintettel a tantervek és az oktatás fejlesztésével összefüggő innovációkra (pl. nyílt hozzáférésű anyagok, e-könyvek, adatbázisok, stb.). Így e könyvtárak igen jelentős szerepet vállalnak a tantestület és az iskola vezetőinek munkáját segítve. A diákokat pedig számos eszközzel (makerspace-ekkel, természettudományos-műszaki programokkal, tanuló- és találkozóhely biztosításával, stb.) támogatják a felsőoktatásra való felkészülésben és a pályaválasztásban, az önálló tanulásban.
Vannak olyan államok is, amelyek sikertörténetekkel büszkélkedhetnek. Vermontban az iskolai könyvtárak egyesülete észlelte, hogy a jogi szabályozásból kikerült az a követelmény, hogy 300 diákonként szükség van egy iskolai könyvtárosra. Egy kampánnyal érvényesíteni tudták érdekeiket, és elérték a jogszabály módosítását. Washington államban a könyvtáros egyesület elérte, hogy az oktatási előírásokban ismét szerepeljen az a kitétel, hogy az iskolai könyvtárosoknak akkreditált oktatási program keretében kell megszerezniük végzettségüket. (Kikövezték az utat a paradicsomba: az iskolai könyvtárosok és könyvtárak eltűnőben vannak, és nem fogjuk tudni, mit vesztettünk, egészen addig, amíg el nem tűntek; ref.: Hegyközi I.)