1. Az automatizálás és a használó--könyvtáros interakció között feszül: ha a munkafolyamatokat automatizáljuk, akkor eljutunk a teljesen arctalan önkiszolgáló könyvtárig, ahol nincs szükség könyvtárosokra, ezzel pedig elveszítjük a könyvtár eszmeiségének lényegét. Ha viszont elutasítjuk az automatizálást, a szervezet felduzzadtsága előbb-utóbb fenntartói megszorításokhoz vezet. Ha pedig csak a használókkal való interakcióra koncentrálunk, óhatatlanul kiüresedett közösségi centrummá válunk.
2. A referensz könyvtárosok által végzett munka és a munkakörhöz elvárt kompetenciák között áll fenn. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a referensz könyvtárosok munkaköre jelenleg szinte felesleges, a tőlük kért segítség (pl. felhasználói fiókok kezelése) alapszintű informatikai készségekkel megadható. Ha viszont racionalizálás keretében elbocsátjuk őket, speciális szaktudásuk kárba vész.
3. A fenntartók nem ismerik fel a könyvtárak értékét, a könyvtárosok pedig nem ismerik fel értékeik reklámozásának, tudatosításának jelentőségét. Ha a fenntartók nem tartják elég fontosnak a könyvtárakat, azok az elvonások, leépítések és a feleslegesség ördögi körébe kerülhetnek. Erre az éves látogatottsági és kölcsönzési statisztikák nem adnak megoldást; folyamatosan sugárzott üzenetre és dollárra fordítható értékelésekre van szükség.
4. Annak mérlegelése, hogy a könyvtárak a könyvesbolt modellt kövessék, vagy közösségi centrummá váljanak: könyvtároló és -elosztó helyként vagy közösségi inkubátorházként gondoljanak-e rájuk.
5. Az előző négy összefüggéseinek a felismerése. (Az ötödik paradoxon: a könyvtármenedzsment legnagyobb kihívása; ref.: Szabó P.)