A közkönyvtár nem versenyképes az információs piacon, s nem működhet egy üzleti vállalkozás mintájára. Vissza kell térnie azokhoz a nevelési célokhoz, amelyek végett annak idején létrehozták. A közvélekedés gyakran még most sem ismeri el, hogy a közkönyvtárak személyzetének könyvtárosi szakképzettségre van szüksége. S ha számos könyvtárigazgató arról beszél, hogy elsődleges az elektronikus információ, joggal teszik fel nekik a kérdést: könyvtárosok helyett miért nem alkalmaznak -- alacsonyabb bérért -- középfokon kiképzett informatikusokat? Ha a vállalati információs modell érvényesül a közkönyvtárakban is, amelynek értelmében számos érdemi tevékenység a falakon kívülre kerül (outsourcing), akkor nehéz érvelni a magasan képzett személyzet helybeli alkalmazása mellett. A közkönyvtárat üzleti vállalkozásként felfogó modellel szemben reális alternatívát jelent visszatérni a forrásokhoz. Szembe kell fordulni a második világháború után megindult s máig tartó folyamattal, amely a közkönyvtár hármas funkciójából (nevelés, informálás, szórakoztatás) csak az információt hangsúlyozza, a nevelést másodlagosnak tekinti, a szórakozást pedig ejti (noha számos nevelési eleme is van). A WWW, az internet, a Google és társaik az információt jóval olcsóbban tudják nyújtani, mint a közkönyvtár, ezért nem ezen a téren kell versenyezni velük. A közkönyvtárat alapvetően nevelési intézménynek kell felfogni, úgy, ahogyan az alapítók a 19. században tették.