Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


A költözés során modernizálni is szeretnének Szekszárdon

A modern, interaktív, közösségbarát szolgáltatásoknak egyre erőteljesebben kell megjelenniük a könyvtárban. A megyei intézmény középtávon nagy változások előtt áll. A könyvtárnak a találkozások és az aktivitások helyének kell lennie, ahol a látogatók tanulhatnak, ahol inspirációk érik őket - mondja Liebhauser János, a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár igazgatója.
A legnagyobb kihívást ugyanakkor a költözés jelenti majd. Elvben a 2020-as év végéig kell a modern épületnek elkészülnie, és bár elképzelhető, hogy lesz csúszás, ekkorra az intézménynek készen kell állnia minden szempontból. Nem csupán selejtezniük kell az állományt az itt dolgozóknak, de lényegében meg kell fogalmazniuk, számukra mit jelent a korszerű könyvtár. A 2018-as év második felében már zajlott az intenzív felkészülés, és érdekes volt megtapasztalni, hogy a kívülállók, így a szekszárdi építészműhely tervezői vagy a civil szervezetek képviselői miként is látják a bibliotékát.
Az új épület új szolgáltatásokat és technológiákat hoz majd, például a rádiófrekvenciás azonosítást. A könyvekbe kis rádióantenna kerül, amely lehetővé teszi az önkiszolgálást. És amely messze nem jelenti azt, hogy a könyvtárosok munkája feleslegessé válna, sőt. Emellett ugyanis olyan közösségi terek állnak majd rendelkezésre, amelyek kitágítják az itt dolgozók és a látogatók lehetőségeit.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról