SzavazásMennyiben látod eredményesnek az Országos Könyvtári Napokat?
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
A könyvesboltok nem semlegesek -- a könyvtáraknak annak kell lenniükA brit tapasztalatok szerint a könyvtárak nem semleges intézmények. Első hallásra ez furcsán hat, azonban ha a könyvek könyvtári megjelenésének esélyeit vesszük számba, látnunk kell, hogy ez gyakorta mégis így van. Nagy-Britannia tipikus könyvtárlátogató közönségét az idősebb hölgyek alkotják. Sok könyvtár ezért igyekszik az ő ízlésüknek megfelelni, s ezért nem teszik ki például homoszexuális vagy színes bőrű szerzők műveit. Ezek úgy nevezett kockázatos könyvek, s a könyvtárak igyekeznek biztonságra törekedni. Azonban semlegességet az jelentene, ha ezek a kockázatosnak mondott könyvek is ugyanolyan eséllyel kerülhetnének a láthatóság szempontjából legjobb helyre, mint biztonságosnak tartott társaik. Míg egyes könyvek reklámozására jelentős pénzeket fordítanak, másokra egy fillér sem jut. A könyvtárak lehetősége abban rejlik, hogy a nem reklámozott könyveket is előtérbe helyezheti. A könyvtár és a könyvesbolt egymástól eltérő funkcióval rendelkezik. Veszélyes helyzetet teremt, ha a könyvtárak ebből a szempontból igyekeznek a könyvesboltokra hasonlítani, ha nem igyekeznek sajátos funkciójukat megtartani. Ne ugyanaz legyen megtalálható a könyvtárakban, mint a könyvesboltokban. Miért? Mert felmerülhet akkor a kérdés, hogy miért is van szükség könyvtárakra? Mint hazánkban, úgy Nagy-Britanniában is a politika, a döntéshozók, a költségvetési pénzek felett diszponálók kérdése lehet ez.
A (...) könyváruházak forgalmának 50 százalékát a forgalmazott címek 3 százaléka teszi ki. Érdekesség, hogy az utóbbi időben a könyvesboltokban nagy mértékben szűkült a választék. A látott könyvhegyek gyakorta egyetlen könyv sok példánnyal való ottlétét jelentik. Ezzel szemben a könyvtárakban bár kisebb az egyes címekből fellelhető példányok száma -- ami sok esetben csak egyetlen példánnyal való rendelkezést jelent --, viszont sokkal többféle könyv van itt jelen. A könyvesboltok tehát nem törekednek semlegességre. A favorizált könyvekből hatalmas kupacokat építenek, lehetetlen nem találkoznunk velük. Ezek eladása létkérdés. A könyvtár viszont olyan terep, ahol kell és lehet semlegességre törekedni. - F: Olvasásközpontú olvasásfejlesztés / Péterfi R. Régebbi hírforrás(ok): Könyvtári Figyelő 2007/3. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |