Irene Vallejo, aki a Papirusz című, magyarra is lefordított esszékötet szerzője: Kezdetben csak egy nagyon privilegizált réteg férhetett hozzá a könyvekhez. Papok, királyok, fáraók, arisztokraták. A Papiruszban épp azt a demokratizálódási folyamatot mutatom be, amelynek alapját a közkönyvtárak, a könyvesboltok és persze az oktatás jelenti. Az olvasás demokratizálásáért vívott harcnak ugyanis a tanárok állnak a frontvonalában. Az olvasás képessége pedig tényleg hatalmat ad, ahogy arra gyerekkoromban is ráéreztem. Épp ezért volt olyan nehéz a könyvet privilégiumból közkinccsé tenni. Hiába találták fel az abc-t, az ókorban csak egy elenyésző kisebbség tudott írni vagy olvasni. Alapvetően szóbeliségre épült a társadalom, a versek, történetek és információk szájhagyomány útján terjedtek. Mégis akkoriban indult el a könyvek hozzáférhetővé tétele, és ebben rendkívül fontos mérföldkő volt az Alexandriai Nagykönyvtár. Nagy Sándor ötlete volt, hogy megépítse ezt a nyilvános könyvtárat, amely mindenki számára nyitva állt, aki kutakodni akar - legyen az akár rabszolga vagy távolról jött idegen. Könyvtárak léteztek korábban is, de ez volt az első, amely szélesre tárta kapuit mindenki előtt.

Ezt a nemes célt persze nem sikerült tökéletesen megvalósítani, ám a gondolat már megszületett, amit onnan elszánt emberek hosszú láncolata örökített tovább. A legutóbbi szemek ebben a láncban mi magunk vagyunk, hiszen a küldetés korántsem ért véget. Még mindig vannak a világnak olyan részei, ahol nem érhető el mindenki számára a tudás és az oktatás. Nagyjából az emberiség 85 százaléka tud olvasni. Ez ünneplésre méltó eredmény, de továbbra is küzdeni kell, hogy ezt az arányt fenntartsuk, és tovább növeljük. Mert kemény küzdelemmel jutottunk el ide, ami a demokráciák térnyerése nélkül meg sem történhetett volna.