Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


A könyvtár mint senior-akadémia a hosszabb, tartalmasabb öregkor megéléséhez

Egyetlen öregedő társadalom sem mondhat le idős tagjairól - Magyarországon mégis mintha ez történne.
"A harmadik kori tanulás lényege a szürkeállomány stimulálása" - állítja a hazai idősoktatás fellegvárában oktató Jászberényi János. A Milton Friedman Senior Akadémia háromezer tanulóval büszkélkedhet, ahol az 50 év felettiek ötven kurzus és harminc helyi program közül választhatnak országszerte. Ahogy azt Jászberényi az Idősügyi kérdések Magyarországon című tanulmányában is leírja: a cél a szellemi-lelki leépülés megakadályozása. Az úgynevezett szeniorakadémiák fontos közösségi találkozópontként is működnek, hiszen időskorban gyakran a magány a legnehezebb teher. Az előadást követően ottjártunkkor is kisebb csoportokban vették birtokba az egyetemi büfében az asztalokat: kávéztak, beszélgettek az elhangzottakról, az élet kis és nagy dolgairól.

Frank Schirrmacher A Matuzsálem-összeesküvés című művében bemutatta azt, hogy az aktivitásukban ösztönzött emberek pozitív önképe akár komoly mértékben javíthatja az időskorúak életesélyeit, ugyanakkor az időskori betegségek viszont kétségtelenül megrövidítik azt.

Egy néhány éve készült KSH-felmérés kimutatta, hogy a 75 éven felüliek döntő része (a férfiak 70, a nők 60 százaléka) megfelelőnek vagy jónak tartja a saját egészségi állapotát, és nem nyugszik bele a mellőzöttségbe és a rákényszerített szerepekbe.

Régebbi hírforrás(ok): Így óvja használói egészségét a közkönyvtár - 2. Időskorúak egészsége, jólléte link A könyvtárak meghosszabbítják a hollandok életét link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról