A frissen eurominősített könyvtáros (ld. KIT 2006/5.) kutató kollégája fejti ki nézeteit a könyvtáros és a kutató kapcsolatáról a Loil de lAdbs n°4 januári számában:
A kutató a könyvtáros munkáját a méhekéhez hasonlítja, a munka eredményét pedig a méhpempőhöz. A könyvtáros segítsége, szerinte nemcsak abból áll, hogy a rendelkezésre álló technikai eszközökkel információt ad, hanem vállalkozó kedvével, szervezőkészségével, szigorával, ügyességével megosztja a kutatóval az elméleti világot.
A jó könyvtáros összefoglaló képességével értékes segítővé válik a kutatói munkában. Meg tudja hallgatni a kutatót, kapcsolatot teremt az ismereteket birtokló és az ismereteket befogadó között, kapcsolatba lép más kutatókkal, beássa magát a tartalomba, és új szempontokat javasol. Kivonatol, szűr, leporol. A két fél kapcsolatát a közös intellektuális alkotás jellemzi, ami valahol félúton van a kommunikáció és az alkotás között. A kutató szerint a dokumentációs szakemberekről azonban gyakran lebutított kép alakul ki, ahhoz képest, hogy mit is lehet a könyvtárostól kérni. A dokumentációs szakemberek, könyvtárosok igénybevételét ezért újra kell értelmezni, lehetőséget adva számukra, hogy levegőt kapjanak, több önállóságra tegyenek szert. Mint mondja, sajnálatos lenne, ha a könyvtárosokkal csak távolságot tartva dolgoznánk, elszigetelten, vagy mechanikusan.
A jövő ugyanis a közösen kiérlelt kompetenciáké. A tudományos kutatásban egyre inkább megkövetelik, hogy a kutató saját maga könyvtárosa legyen. Mintha egy logisztikai eszköz elég lenne a kutatáshoz, figyelmen kívül hagyva, hogy csökkenhet a kutatás minősége, ha a kutatónak kiegészítő munkákkal kell foglalkoznia. A kutatóknak mindig szükségük lesz a könyvtárossal való intellektuális és emberi kapcsolatra, hiszen egyetlen logisztikai eszköz sem helyettesítheti az említett minőségű hozzáállást. (ref.: Grebot Á.)