Látványos és hálás témát választottak az életünkből kiöregedő és eltűnő tárgyakat felidéző Anno-sorozat munkatársai: új kötetükben a szemüvegek és az egyéb "látásjavító készülékek" világába kalandoznak és kalauzolnak el. Nézőpontjuk több mint évszázaddal korábbi: abból a XIX. századi perspektívából láttatják az optikai eszközöket, amikorra az ember "negyedik szeme", vagyis a több száz éves múltú górcső (segítünk: a mikroszkóp) éppen elindult világhódító útjára. A sorszámozást a hányatott sorsú hírlapíró, Jenevai László az 1857-es Vasárnapi Ujságban megjelent cikkében honosította meg. E szerint az első a természet adta szem, a második a szemüveg, mely az elgyengült látás gyámolítására szolgált, a harmadik szem pedig a távolt közelre hozó távcső (látcső, monocular, kukker, gugger, teleszkóp) volt. A tenyérbe simuló könyvecskét lapozgatva nem csak azon mélázhatunk (majd találhatunk szöveges, illetve fényképes válaszokat arra), hogy honnan eredhet a pápaszem elnevezés (alighanem a rövidlátó, s állandóan okulárét hordó X. Leó a névadó), vagy hogy mi a különbség mondjuk a cvikker és a lornyon között. De tán még kísérletező kedvünk is támad kipróbálni arcizmunkat, hogy is kell előkelően, Csortos Gyula, vagyis Hyppolit módra viselnünk a monoklit. A ma is virágzó látásipar elődüvegei, célszerűvé - például lovagláshoz - kifejlesztett keretei és díszes, iparművészeti remeklésnek is beillő tokjai néznek ki az olvasóra a könyv lapjairól. A kötetbe válogatott különféle ötletes, ritkábban: bornírt látásjavító alkalmatosságok pedig minduntalan emlékeztetnek Hermann Ludwig von Helmholtz aforizmájára. A XIX. századi kutatóorvos szerint "ha a szemet egy optikus készítette volna, azt vissza kellene vinni neki".