SzavazásA könyvtárosok belső kommunikációjának minősége...
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
A rendszerváltás híradói letölthetőek az OSA archívumábólAz archívumok üzemeltetői az internetes közzététellel az információszabadságot kívánják erősíteni, s az érdemi vitákat serkentését várják. A Nyílt Társadalom Archívum (OSA) honlapján napi bontásban most már elérhetőek a Magyar Televízió 20 évvel ezelőtti híradói, melyek páratlan dokumentumai a maguk műfajában a hallatlanul fontos 1989-es évnek. A projekt indulását Rév István, az OSA igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten jelentette be. Az archívumot naponta bővítik, anyagát a Neumann Ház Nemzeti Audiovizuális Archívuma biztosítja, melynek vezetője, Kitzinger Dávid elmondta: a portálra felkerült felvételeket egy 2005-ös parlamenti döntés értelmében adta, illetve adja át a közszolgálati televízió archívuma. Jelenleg a híradók 45 százaléka van a birtokukban. A felkerült anyagok letölthetőek, megoszthatóak. A híradós adatbázist az OSA honlapján kiegészíti az ugyancsak naponta frissülő MTI-anyag: az MTI 1989-ben kiadott híreit, valamint akkori rádiófigyelő szolgálatának anyagait, köztük a BBC és a Szabad Európa Rádió (SZER) híreit és kommentárjait közzéteszik mind az OSA, mind az MTI honlapján. Az OSA a rendszerváltás kezdetének évfordulójára egyéb értékes anyagokat is közzétett: például a szovjet televízió akkori műsorait, valamint a munkásőrség filmstúdiójának 1989-es filmanyagát, az 1989-es év magyar és nemzetközi kronológiáját. - F: márc. 8.
Régebbi hírforrás(ok): IT café, link |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |