A részvétel divatos manapság. A könyvtári projektekben is egyre gyakrabban alkalmazzák a részvétel és közös döntéshozatal módszereit, elsősorban a használók minél szélesebb körű bevonása érdekében. A mindenkori kezdeményezők rendszerint rendkívül pozitívan mutatják be az eredményeket a nyilvánosságnak. Ezek azonban nem mindig azonosak az összes résztvevő benyomásaival, mutat rá a cikk szerzője.
Németországban főként a közkönyvtárak tesznek több éve erőfeszítéseket annak érdekében, hogy növeljék a használóknak a fejlesztési programokba, sőt a stratégiai tervezésbe való bevonását. Ezek a folyamatok gyakran hasonló módszereken alapulnak, elsősorban a "design thinking" megközelítésen, amely progresszívnak tekinthető eljárás a következő alapvetésekre épül:
1. A használók jobban tudják a könyvtárnál, hogy mit várnak el a könyvtártól, hogyan látják a könyvtárat és azt, hogyan kell a szolgáltatásokat továbbfejleszteni.
2. Ha megtaláljuk a megfelelő személyeket és velük a megfelelő módszerekkel interjút készítünk, a válaszok alapján megtervezhetjük a könyvtár jövőbeli útját.
3. Viszonylag rövid időtartamú módszerek - kétnapos workshopok, délutánonkénti felmérések stb. - teljesen elegendőek.
Valóban így van ez? Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy például a rendkívül konzervatív Liechtensteini Hercegség szintén a nyilvánosság részvételét célzó intézkedéseket kezdeményez fennállásának 300. évfordulója alkalmából az ország jövőbeli fejlődésére vonatkozóan, tehát ugyanolyan módszerekkel kíván élni, mint a haladó könyvtárak. Nem jelzés-e ez arra vonatkozóan, hogy az ilyen folyamatok valójában semmilyen változást nem eredményeznek, s ezért a Hercegség úgy látja, hogy kevés kockázattal járnak? (A részvétel valóban részvétel? A részvételi folyamatok bizonytalanságairól a könyvtárakban; Autoref.)